A Wörkfilm tulajdonképpen azt mutatja meg, hogyan lehetetleníti el az újságírói munkát egyre inkább a politika és a közhangulat. Voltak a néző számára esetleg nem egyértelmű jogi körülmények a filmkészítés során, amelyek befolyásolták, hogyan készíthettek erről a folyamatról filmet?

Szigeti Péter: Ez a film nem arról szól, hogy hogyan lehetetlenül el az újságírói munka. A mi szándékaink szerint ez a film arról szól, hogy hogyan dolgozunk, a 24.hu hogyan végzi a munkáját. Az, hogy ez reflektál arra a valóságra, amiben élünk, és amiben végezzük a munkánkat, ez teljesen természetes. A Wörkfilm pont annak megmutatásáról szól, a szakma minden nehézségével, szépségével, problémájával, és lehetőségével együtt, hogyan dolgozunk mi. Az idea mögötte az volt, hogy megmutassuk egy szakma, vagy annak részletinek működését a mi saját eszközeinkkel, és legyen valamifajta meta-léte annak a munkának, amit egyébként is végzünk. 

Dékány László: Az újságírói munkának nyilván vannak nehézségei, ez ki is derül ebből a filmből. De én is úgy gondolom, a filmben pont azt tudtuk megmutatni, hogy az általunk kiválasztott és fontosnak tartott hat Csatatér-körzetből, azért négy képviselőjelölti interjút el tudtunk készíteni. Tehát nem lehetetlenedik el teljesen az újságírás, de nem könnyű pálya.

Hangsúlyos része a filmnek, amikor a Partizánnal való együttműködés során követitek, ahogy Gulyás Márton telefonon próbál rábírni különböző politikusokat, hogy vegyenek részt a választás előtti vitában. Ennek ellenére a filmben sem magát a párbeszédet nem mutatjátok meg, sem azt, hogy kivel, kikkel beszél a műsorvezető. Szerepet játszott ebben a döntésben, hogy tartottatok az esetleges következményektől?

DL: Igazából próbáltunk nagyon korrektek lenni ezekkel az emberekkel. Azt gondolom, mi azért végső soron mégiscsak abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek az interjúk, ezek a beszélgetések létrejöjjenek. Lehet, hogy mondjuk valaki nem vállal el egy vitát a Partizánban, de egyébként hajlandó lenne adni egy interjút a 24.hu számára. 

Így tartottuk fairnek az eljárást, igazából nem a személyük volt a lényeg. A kifogások voltak érdekesek: kinek vannak félelmei, ki mivel hárítja el a felkérést, hányan nem veszik fel a telefont, hányan veszik fel, hányan válaszolnak, de aztán hányan utasítják el. Azt gondolom, ha egy ilyen felkérést valaki elutasít, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy mi egyébként más témában, más megkeresés kapcsán ne tudnánk vele dolgozni. Viszont, ha ezt felvesszük és be is mutatjuk, akkor az már lehet, hogy egy más tárgyalási alap lenne.

SZP: Mindig minden újságírói, szerkesztői döntésünket a jogi és etikai körülmények megfontolásával és állandó mérlegelésével hozzuk meg. Ezeket nagyon nehéz így egyenként megvizsgálni, ahogy magában a filmben is elhangzik - Pető Péter [a 24.hu főszerkesztője – a szerk.] mondja el - ez a munka állandó, folyamatos mérlegeléssel jár. Nyilván ezért is maradt benne a felvétel, megtehettük volna, hogy az egészet nem mutatjuk meg semmilyen formában. Azért mutattuk meg, hogy érzékeltessük, meg kell hozni ilyen típusú szerkesztői döntéseket. 

Azt gondolom, hogy teljesen más dolog az, hogy valaki nyilatkozik egy újságnak, és más dolog az, hogy egy éles politikai szituációban egy nyilvános politikai vitán, egy másik párt politikusával részt vesz. Nem a mi dolgunk, hogy az utóbbiban bármilyen módon állást foglaljunk. Mi újságot csinálunk, médiát csinálunk, és azon belül próbálunk a médiára vonatkozó jogszabályok és etikai szabályok szerint is korrektül, helyesen viselkedni, és ez rengeteg döntést igényel. És persze van olyan is, amikor rosszul döntünk.

A filmben sok olyan helyzet van, amikor nincs kimondottan interjúszituáció, a szereplők nincsenek tájékoztatva arról, hogy film forog. Amikor eldöntöttétek, hogy lesz egy ilyen film, akkor hogyan, mi alapján mérlegeltétek, hogy milyen videós anyagokat lehet használni a filmben, és ami az, amit nem?

SZP: Sokkal többet forgattunk természetesen, mint amennyi anyagot felhasználtunk. Voltak olyan részek, ahol előre tudta a riportalany, hogy ez egy dokumentumfilm része lesz, és voltak olyanok, ahol nem tudta, hanem utólag szereztünk be engedélyeket hozzá. Azt gondolom, hogy egy dokumentumfilm készítésekor ez teljesen korrekt hozzáállás: ami szerepel az elkészült anyagban, ott mindenhol engedélyeztettük a megszólalókkal, vagy pedig olyanná tettük az anyagot, hogy jogszerű legyen. 

Mennyire készültetek tudatosan a forgatásra? Volt egy pillanat, hogy azt mondtátok, hogy akkor elkezdünk innentől forgatni, vagy menet közben alakult így?

SZP: Előbb született meg a döntés, ez el is hangzik a filmben, hogy körülbelül fél évvel korábban, tehát november környékén kezdtünk el készülni magára a választásra. A legelső meetingen, amikor először leültünk és elkezdtünk beszélni arról, hogy hányan is látunk ennek neki, akkor már tudtuk, hogy ezt a folyamatot végig akarjuk kísérni. Egyébként az egész mögött az az elképzelés volt, azt láttuk, hogy különböző streaming szolgáltatóknál, mennyire mennek ezek a behind the scene típusú történetek. Ilyet Magyarországon erről a szakmáról, tudomásom szerint nem csináltak még, így azt gondoltuk, próbáljunk meg mi is csinálni valamilyet. Hogyha úgyis ott vagyunk nagyon sok kamerával, akkor miért ne? Miért ne próbálhatnánk meg egy ilyet csinálni? 

Természetesen, mint minden ilyen vállalkozásnál, azt gondolom, először messze-messze alulbecsültük azt a munkát, amit egy ilyen projektbe bele kell tenni. Azt gondoltuk, hogy majd lerakjuk a kamerát, és működni fog. A francokat, ez nem így van. Közben derült ki, hogy ez egy sokkal nagyobb munka, mint amit mi kicsit naivan elképzeltünk, magunknak. Így alkalmazkodni kellett ehhez a felismeréshez stábbal, technikailag, mindenféle módon. 

Az ötlet viszont abszolút tudatos volt. Úgy mentünk be abba a szobába az erről szóló megbeszélésre, hogy tudtuk, hogy ennek a vége egy film lesz. Amikor a Partizánt megkerestük, az első pillanatban tájékoztattuk őket, tehát ez végig egy tudatos történet volt.

DK: Tavaly nyáron kezdtünk el beszélni arról, hogy akarunk csinálni egy filmet a szerkesztőségről. Érkeztek szeptemberben új kollégák, ezt már filmre is vettük, aztán nyilván nem feltétlenül kerültek be ezek az anyagok a Wörkfilmbe, mert közben kialakult, hogy konkrétan a választás és a Partizános együttműködés lesz az íve filmnek, amin keresztül a legjobban be tudjuk mutatni a politikai közéleti újságíróknak a munkáját. 

SZP: Nyilvánvalóan - mondjuk ki, ne féljünk ettől a szótól - természetesen ez ön-PR is. Azért csináltuk, hogy mutassunk valamit magunkról, amit aztán akár B2B-ben, akár a nagyközönség felé tudunk használni. Ez részben egy márkaépítési eszköz, amellett, hogy reményeink szerint érdekes tartalom is.

Tudtuk, hogy akarunk csinálni valamit kamerával magunkról, és aztán lassan eljutottunk oda, hogy akkor ez a választási felkészülésünkről szóljon. Amikor bementünk november elején abba a szobába, akkor már pontosan tudtuk, hogy ezt. Azt még nem tudtuk, hogy ez egész pontosan, hogy fog fölépülni, de azt tudtuk, hogy azokat az anyagokat, amiket ott használunk, azokat mi biztos, hogy használni fogjuk, mert valamilyen módon egy időrendre épülő narratívát fogunk kialakítani ezzel kapcsolatban, aminek az eleje az a nap, és a vége az meg valahol április 3-a, 4-e környékén fog megtörténni. 

DL: Egyébként maga az idővonal is megjelenik a filmben is. Az, hogy mi vidékre lemenve, Csatatér néven fogunk riportokat készíteni és körzeteket feldolgozni, azt hamarabb tudtuk, mint azt, hogy a Partizánnal fogunk majd egy közös választási műsorfolyamot készíteni.

SZP: Azt is fontos szerintem tudni, hogy azt gondoltuk, amikor ez elindult, hogy a mi választási tevékenységünk nagyjából úgy fog kinézni, mint ahogy a korábbi választások alatt. Akkor még nem volt szó a Partizános dologról, az induláshoz képest két hónappal később született nagyjából az ötlet. Azt gondoltuk, hogy egy általunk már bejárt és ismert utat fogunk rögzíteni, amiről nagyjából tudjuk, hogy mik lesznek a fő állomásai. Lesz Csatatér, megyünk öt-hat körzetbe, lesz eredménymegjelenítőnk az oldalon, lesz élőzés, és a választás napján ott leszünk az eredményközlőkön. Szóval, kb. amit általában szoktak az újságok ilyenkor csinálni. Közben telt ez meg extra tartalommal, hogy jött a Partizános együttműködés ötlete függetlenül a filmtől, és akkor már egyértelmű volt, hogy ha már van ez a film, akkor természetesen ennek is részének kell lennie, de hogyha nincs az együttműködés, akkor is elkészült volna maga a film. Csak akkor egy kicsit máshogy nézett volna ki, de hát a film nem a Partizánról és nem a Partizános működéséről szól.

Műfaját tekintve úttörő a Wörkfilm. Ha a tapasztalatok utána most újra nekiállnátok filmet forgatni a szerkesztőségi munkáról, mi az, amit most már másképp csinálnátok? 

DL: Biztos vagyok benne, hogy rengeteg dolgot másképp csinálnánk. Egyébként szerintem a címe, hogy Wörkfilm, talán jól leírja ezt a projektet. Fázok is a dokumentumfilm kifejezéstől. Ez tényleg egy munka mellett készülő dolog volt, és nagyon fontos volt a munkafolyamatok bemutatásánál, hogy a jelenlétünk ne befolyásolja, és ne hátráltassa az újságírók munkáját. Az a filmben is elhangzik, hogy az utcai riportok készítésénél vidéken nem feltétlenül szeretik azt, hogyha kamerát látnak, még azt sem, hogyha lefotózzák őket. Mindig az volt a legfontosabb, hogy készüljön el az az anyag, amiért odamegyünk, ez után jött az, hogy egyetlen egy ember, egy kamerával, egy mikrofonnal mit tud még elkapni ezekből a történetekből. Nyilván emiatt rengeteg technikai korlát volt, természetesen meg lehetett volna ezt a filmet csinálni rengeteg szempontból másképpen is. Majd ha a következőt csináljuk, akkor lehet, hogy egy nagyobb ötletelés fogja megelőzni a forgatást. 

A közéleti fókusz miatt nem foglalkoztunk mondjuk a tudomány rovatunk működésével, ami a Covid után szintén nagyon izgalmas időszakon van túl, az is megért volna egy külön filmet. De bemutathattuk volna azt is, hogy milyen szempontok szerint szerkesztjük a főoldalunkat, vagy hogyan kezeljük a közösségi médiát. 

Ezek szerintem azért releváns kérdések, mert nekünk ezeket a kérdéseket tényleg felteszik. Én nem olyan régóta vagyok videós újságíró, legalábbis ilyen komoly lapnál, és az ismerősök tényleg megkérdezik, hogy miért erről írtatok? Miért így kell címet adni? Mit csinálsz már megint a hétvégéden?

SZP: Én egy másik dimenziót mondanék. Biztosan sok mindent másképp csinálnánk, de szerintem az nagyon fontos, hogy biztos, hogy csinálnánk valamit, és fogunk is csinálni. Iszonyú fontos szerintem egy ilyen szervezetnél, egy napi darálásra építő hírszerkesztőségnél, hogy csináljunk más dolgokat is a normál munkát mellett akkor is, hogyha ez megterhelő, sok energia. Legyenek projektek, néha akár „öncélúan” is, nem feltétlenül közvetlen üzleti haszonnal, mert egyszerűen kell a kreativitás, a munkamorálnak és a lelkesedés megőrzéséhez, hogy lehessen mást is csinálni.

Ez egy durva gyár, amiben mi dolgozunk. Az év 365 napján darálás zajlik, és iszonyú jót tesz a közösségnek, hogy vannak ilyen projektek. Tehát azt nagyon fontos érteni, hogy hiába szólt ez a választásról, és hiába van egy eleje, meg egy vége, annak a munkának, amit mi végzünk, nincs eleje meg vége. Ez a legborzasztóbb benne, és ez a legszebb is. De hogy ez az, ami a legjobban terheli az embereket, és tök fontos dolog. Ezért csináltuk pár évvel ezelőtt az Ady 100 című sorozatot is, és ezért csináltuk most a Wörkfilmet, és ezért fogunk hasonló dolgokat csinálni a jövőben is, amik formailag alighanem teljesen mások lesznek majd, de szellemiségükben hasonlóak. Reményeink szerint persze mindemellett nyilván jót tesznek a márkának is. 

Fotók: Kiss Viktor