Miért is ez a megkülönböztetett figyelem? Talán, mert 1989-ben, első nagy szerelmemmel, kéz a kézben együtt ismerkedtünk az akkor még csak Kapolcsi Művészeti Napok keresztnevű újszülöttel, hogy aztán már más szerelmekkel és barátokkal térjünk nyaranta vissza, követni a növekedését és gazdagodását. Talán azért is, mert rajongok mindenért, amelyben eredeti ötletet, magyar virtust, tehetséget és elhivatottságot érzek, s amelyre jó büszkének lenni úgy, hogy kicsit részesének is érzem magam. És talán, mert közeli ismerősként tisztelem ennek a „kivételes adottságú nagykamasznak” a „nevelőszüleit”, Márta Istvánt és Galkó Balázst.
De miért írok most erről? Mert Galkó Balázs júniusban felhívott azzal: „Attila, óriási a baj, segíts, mert pénzhiány miatt elmarad az idei Völgy!”.
A Művészetek Völgye évek óta pénzhiánynyal küzd, költségvetését az állami források nem fedezik, a versenyszférából érkező támogatás pedig meglepően csekély. Hogyan történhet meg ez egy európai színvonalú, évente egyre több, az utóbbi esztendőkben stabilan 200 ezer látogatót vonzó, 10 napos, idén 17 éves összművészeti fesztivállal, amelyen annyi célcsoport fordul meg, korra, nemre, fogyasztó státuszra való tekintet nélkül, nem kevesen közülük ráadásul véleménygazdák, s amelyről mindenki egyformán azt gondolja, igazi magyar sikertörténet?
Márta István többször is megfogalmazta már: „A fesztivál egyik alapértéke a reklámmentesség. A reklámot ugyanis vizuális környezetszennyezésnek tartjuk.” Értem, és ebben a fogyasztásközpontú és hirdetésekkel zajos világban médiaszociológusi-filozófusi érzékenységem még el is fogadja. De ettől még valami nem stimmel. A vizuális reklámeszközökön túl ugyanis annyi ötlet szolgálhatná a Művészetek Völgye céges támogatását, s biztosíthatna magas presztízsű és mérhető hasznot a támogató vállalatoknak, hogy ha csak ebből a feltételezésből indulok ki, nem lehetne anyagi gondja a szervezőknek.
Mi állhat a jelentősebb magánforrások elfogadásának útjába? Az, ami egy szülőpárral is előfordul kamasz gyereke nevelésekor: kicsit fásulttá válik a napi rutinban, mégis nehezen enged be új ötleteket a családba. Ideje kevés, túlterhelt, munkáját mégsem osztja meg szakemberekkel. Félti csemetéjét mással elengedni, mert attól tart, az idegen ismerősök rossz hatással lehetnek rá. Magam már többször ajánlottam segítségemet, javasoltam, vonjanak be friss szemléletű, fiatal szakembereket a szervezésbe és a marketingügyek menedzselésébe, akik akár még Márta István reklámról alkotott véleményével is egyetértenek.
Eddig a Völgy szervezői nem változtattak koncepciójukon, pedig szerintem ez a Völgy-gyermek felnőtté válásának kulcsa. Galkó Balázs segélykérésére létrehoztuk a „Vállalatok Összefogása a Kultúra Győzelméért” nevű projektet, a „Kapolcshoz hű maradni” szlogennel, azért, hogy a korábbi látogatókból minél többeket támogatóvá tegyünk. Főleg nagyobb partnervállalataink vezetőit kerestem meg. A sok pozitív szándéknyilatkozat ellenére idén ez a kezdeményezés pénzt nem hozott, de a sajtó szimpátiáját megszerezte és – hitem szerint – megalapozta a jövőt.
Mi jövőre is biztosan ott leszünk a Völgyben. Legyenek önök is, hogy Kapolcs biztos egzisztenciával léphessen a felnőttkorba!
