2018. július 03. 14:58
Világpremiert hozott az HBO Gónak az amerikai iskolai erőszak
A Heathers című sorozatot nem mutatják be az Egyesült Államokban az iskolai lövöldözések miatt. Így nálunk lesz először látható.

Július 11-én mutatják be az HBO Gón a Heathers, azaz a Gyilkos játékok című sorozatot. A sorozat az 1988-as, azonos című és kultikus tiniszatírának a feldolgozása, amelyben Christian Slater és Winona Ryder irtják a gimnazista elitet. A sorozatverzióban játszik amúgy az eredetiben is szereplő Shannen Doherty. Itt az eredeti film előzetese.

Az új Heatherst azonban nem mutatják be, illetve forgalmazzák az Egyesült Államokban az elmúlt hónapok iskolai halálesetei miatt: februárban 17-en haltak meg egy floridai lövöldözésben, májusban pedig tizen Sante Fében, de kifejezetten rémisztő ez a Wikipédia-oldal, amelyből az is kiderült, hogy a nemzetközi sajtóban is ismert eseteken túl mennyi halálos áldozattal járó (vagy éppen nem járó, de akár csak sérüléseket okozó) ilyen eset van az amerikai középiskolákban. Erről persze tudni, mégis.

Így pedig július 11-én, az HBO Gón világpremiert láthatunk majd. A tízrészes sorozatot öt héten keresztül, egy-egy duplarésszel adják le. Lent látható az előzetes.