bn 2021. július 14. 12:23
Új, minimalista arculatot kapott az Egri borvidék
A cég közleménye szerint az új design egyszerre modern és klasszikus.

Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a helyi pincészetek által delegált borászok Ipacs Géza grafikust kérték fel, hogy tervezze meg a borvidék új arculatát. „Nem tudom, hogy milyen lett volna nem egriként elkészíteni ezt az arculatot, természetesen megkönnyítette a tervezést a borvidék ismerete. Az elmúlt 20 évben végigkísérhettem a stratégiai dilemmákat is” – mesélte a munkafolyamatról. 

A Kreatívnak eljuttatott közlemény szerint az új logó komolyságot és méltóságot sugall. Az egyik részt az Eger felirat és a „Szenvedély 1000 éve” szlogen adja ki, ami a borvidék ezeréves múltját hozza be, a másik az ikon, ami az egri bikavérre is utaló szárnyas bikát ábrázol. A cég szerint fontos szempont volt, hogy a végeredmény alkalmas legyen a borvidék szervezetei, a helyi rendezvények szervezői és a szélesebb fogyasztói réteg megszólítására is. 

„Az egri bikavér marad a középpontban, emellett azonban szeretnénk megmutatni, milyen sokszínű is Eger” – mondta Soltész Gergely az egri borászok képviseletében egy korábbi piackutatás alapján. „Így ugyanúgy a könnyed fehéreket és rozékat, valamint a komoly, dűlős borokat is kommunikálnunk kell, és persze nagyobb hangsúlyt helyezni a helyi rendezvényekre.”