hero
gy.zs. 2022. január 17. 07:49
Strasbourgba megy az Alkotmánybíróság tétlensége miatt az Átlátszó
Kilenc éve várnak az AB döntésére, most tovább viszik az ügyet.

 

2013 júniusában adott be az Átlátszó adatigénylést a Magyar Fejlesztési Banknak, hogy megismerjék a Nyerges Zsolt első milliárdjának megszerzésében fontos szerepet játszó hitelszerződést, valamint az annak odaítélésével és a hitel visszafizetésével kapcsolatos legfontosabb adatokat. Ám az adatigénylést az MFB banktitok védelmére visszautasította, bíróság pedig a banknak adott igazat az ügyben. Ezt követően fordult a lap panasszal az alkotmánybírósághoz. „Mi ugyanakkor azt gondoltuk, hogy nincs összhangban a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok megismerhetőségével, hogy a bíróságok a teljes megtagadás jogszerű alapjaként fogadták el banktitkot, hiszen az, hogy az állam az adott finanszírozási döntést ebben az esetben éppen a bankja útján hozta meg, szerintünk nem lehet alkotmányosan alapja annak, hogy a döntés háttere örök időkre megismerhetetlen maradjon” – olvasható a panasz beadásának oka az Átlátszón.

A 2013-ban beadott panasz ügyében azonban azóta se született döntés, ezért az oknyomozó portál most az alkotmánybírósági eljárás elhúzódása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul. A döntésükről így írnak: „részben azért, mert az eljárás elhúzódásának időtartama most már messze túl van a strasbourgi gyakorlat által bármilyen jogvita elbírálására elfogadott leghosszabb időtartamon. Részben viszont azért, mert az EJEB jelenlegi gyakorlata a magyar bírósági döntésekkel szemben hozzá benyújtott panaszoknál megköveteli az alkotmányjogi panasz előzetes igénybevételét. Így az alkotmányjogi panaszügyek elhúzódása az EJEB-hez fordulás lehetőségét is blokkolja mindaddig, amíg az alkotmányjogi panaszt Strasbourgban hatékony jogorvoslatnak tartják.