hero
-fi- 2021. szeptember 24. 09:02
Rekordszámú nevezés a Hypewriteren
Az idén harmadik alkalommal meghirdetett versenyre minden eddiginél többen, 38 országból 450-en jelentkeztek.

2021-ben már harmadik alkalommal hirdette meg a Paprika Studios és az RTL Magyarország közös szervezésű nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert, amelyre fiatal, de már tapasztalattal rendelkező forgatókönyvírók mellett olyan pályázók jelentkezését is várták, akik eddig leginkább csak saját maguk és környezetük szórakoztatására rukkoltak elő jobbnál jobb sorozatötletekkel. A verseny célja, hogy műfaji korlátozás nélkül felkutassa a legeredetibb új tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat.

Az idei felhívás szerint a pályázatokat augusztus 31-ig lehetett beküldeni. A nevezési időszak lezárásáig közel 450 jelentkezés érkezett zömében a kelet-közép-európai régióból, de az összesen 38 országot számláló mezőnyben egyesült államokbeli, indiai, brazil, iráni, ausztrál vagy éppen zambiai alkotók is vannak. 

A Hypewriter a nemzetközi mezőny mellett a hazai forgatókönyvírókat is szép számban megmozgatta, csaknem 270 sorozatterv érkezett magyar pályázóktól. Ez az idén harmadik alkalommal meghirdetett verseny eddigi legnépesebb mezőnye, csaknem háromszor annyi pályázóval, mint az előző évek alkalmával. 

A 2021-es Hypewriter versenyzői közül nyolcan meghívást kapnak az október 5-én, Budapesten megrendezendő pitchfórumra, ahol angol nyelven, nemzetközi zsűri előtt mutathatják be ötleteiket. Itt dől majd el, hogy ki nyeri a 10 ezer eurós fődíjat és a lehetőséget, hogy pályaművéből a Paprika Studios gyártásában teljes értékű pilot készüljön, amelyet az RTL Magyarország mutat be a közönségnek.

A sorozatötlet-pályázat zsűrijében Enyedi Ildikó, az Oscar-díjra jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film rendezője, forgatókönyvíró, Branko Cakarmis, a szlovén piacvezető televízió, a POP TV programigazgatója, Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója és Trunkó Bence, a Paprika Studios kreatív igazgatója foglal majd helyet.  Rajtuk kívül ott lesz a zsűriben Petr Koleck, a Hypewriter első versenyének döntőse is.

Az október 5-i pitchfórumot a résztvevők és meghívott vendégek mellett korlátozott számban érdeklődők is megtekinthetik. Regisztrálni ide kattintva lehet, a jelentkezésekről a szabad férőhelyek függvényében a szervezők döntenek.