Távolról sem vagyok Ákos-rajongó, de tisztán emlékszem, amikor először hallottam az „Érintő” című dal egyik sorát: „Akad, aki tudja, mit jelent, hogy az a húr csak megfeszülve zeng”. Ugyan a szövegben ez a gondolat egy romantikus kapcsolatra vonatkozik, én univerzálisan értelmeztem, és úgy éreztem: végre! Egyetlen sorban itt áll, az én világomban mi hozza ki az emberből a legjobb formáját: a nyomás.
Eltartott egy darabig, mire rájöttem, mi a probléma ezzel.
Világéletemben ezer dolgot szerettem csinálni egyszerre: már gyerekként is mindenféle szakkörre, edzésre, plusz órára jártam, aztán az egyetemen is mindig többet és többet akartam. Szakkollégium, egyszerre több munkahely, vitaklub, rádiós műsorvezetés, és még sorolhatnám.
Amikor az oktatók azzal fenyegettek, hogy az ügynökségi munka csak azoknak való, akik bírják, ha este 11-kor sörözés közben kell válságot kezelniük (nyilván megtörtént eset), én csillogó szemmel bólogattam. Nem sokkal később el is kezdtem ügynökségnél dolgozni.
Imádtam, ahogyan az agyam stresszhelyzetben dolgozik. Amikor kevés az idő, és hirtelen minden apró részlet kiélesedik, röpködnek az ötletek, mindenre azonnal reagálok, a karakterek meg úgy kerülnek a lapra, mintha ecsettel kenném őket. Azt gondoltam, ilyenkor élek igazán, ez a szupererőm, és amikor bekapcsol, rövidebb idő alatt többet és jobban végzek el, mint mások.
Aztán amikor éveken át folyamatosan, szünet nélkül lett volna szükség a szupererőmre a munkában, és már semmi mást nem csináltam, elkezdtem lassulni, és egyre ritkábban jöttek ezek az „éles” pillanatok, pláne a kreatív ötletek – elkezdtek lemerülni az elemek.
Aztán jött a Covid, és a lezárások. Miután otthon mindent kitakarítottam, átrendeztem és megjavítottam, kénytelen voltam megállni.
Hamar leesett, milyen hatással van rám ez a sok „felszabadult” idő: hirtelen megint elindultak a fogaskerekek. Sokszor pár óra alatt megcsináltam egy egész napnyi munkamennyiséget. Volt időm gondolkodni, kreatívnak lenni – és hirtelen újra előtérbe került a másik életem.
Ugyanis az írásom elején szereplő zenei idézet nem volt véletlen: ha gyorsan kellene válaszolnom arra, mi tölt fel igazán, egyből rávágnám, hogy a zenélés. Mindig is ott volt velem, mint a lemez B oldala, amit a nagy pörgésben jó pár évig nem tettem föl.
Pedig amióta az eszemet tudom, éneklek. A kötelező népdaléneklés, kórusversenyek, tinédzserként rapbandában éneklés (ugyebár kihagyhatatlan) után akusztikus duók, tehetségkutatók, partyzenekarok, illetve elindított, majd megszűnt saját projektek jöttek. Annyit pörögtem a munkában, hogy közben észre sem vettem, hogy a zenei életemből kikopott az alkotás iránti igény.
Ahogy kitisztult a kép, újra egyre többet és egyre mélyebben kezdtem foglalkozni a zenével. Leporoltam a dalszöveges füzetemet, egész estéket pötyögtem a zongorán, aztán – egy régi vágyam megvalósítva – jelentkeztem a Kőbányai Zenei Stúdióba.
Amikor felvettek, az eufória után jött a kétségbeesés: elkezdtem számolgatni, hány órából is áll egy hét, és egyáltalán, hogy jön ki majd a matek. Szerencsére a Noguchi és a zenesuli is elképesztő rugalmassággal állt a kérdéshez, azóta pedig már a harmadik évemet taposom Kőbányán, hamarosan szakvizsgázom és hivatalosan is énekes leszek.
Közben persze újra beindult az élet, de a pandémia egészen új gondolkodásmódot hagyott maga után munkafronton is: hatékonyabban, sallangok nélkül dolgozunk, többet és nyíltabban beszélgetünk, ami mindenkire üdítően hat.
Én pedig megtanultam, hogy a kollégáimnak is van szuperereje – nem is kevés – és bármikor nyugodt szívvel rájuk bízhatok bármit.
De ha már Recharge, jöjjön a lényeg: az iskola, és az, hogy ennyi zene vesz körül –számomra is meglepő módon – az ügynökségi oldalon is elképesztő lendületet adott.
Bár az időbeosztásom most is embertelen, a zenei közeg (nem is beszélve az ott megismert emberekről) az íráshoz, az ügynökségi kreatív munkához is inspirációt ad.
A zene számomra abszolút kikapcsolódás, és utat nyitott ahhoz, hogy visszataláljak a szupererőmhöz. Amikor pedig sok a zaj, már tudom, mikor kell megállnom, és amikor csak alkalmam nyílik rá, meg is teszem. Hamarosan pedig remélem, hogy egy saját zenei projektemhez is tervezhetek kampányt.
Addig is íme egy kis hozzájárulás a zenei feltöltődéshez (spoiler alert, nincs benne Ákos).
PR-es vagyok, hiszek a jó sztori erejében. Talán ezért is kötöttem ki a kommunikációnak ebben a szegmensében. Utazási ügyviteli szoftverek, majd hálózatkutatási HR-megoldások B2B marketingjével kezdtem, és bár a klasszikus marketinget hátrahagytam, a tech-vonal azóta is átszövi a mindennapjaimat.
2016 óta vagyok a Noguchinál, ahol elsősorban a technológia, IT, műszaki kereskedelem, illetve az oktatás a területem, de ügynökségi létformaként természetesen ezer témába volt lehetőségem beleásni magamat, például csináltam már chips és dezodor kampányt is. A PR-es énemet ez a beleásás élteti: ha kell, képes vagyok munkaidőn túl is nemzetközi IT szaklapokban bújni a pixeltechnológiákat.
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.
