Ezt a felkérést októberben kaptam meg, ma pedig, amikor (remélhetőleg) elküldöm (iszonyúan pironkodva) ezt a pár sort, március van. Ebből a néma fél évből azt a következtetést vontam le, hogy dolgom van a feltöltődéssel. Vagyis fogalmam sincs, hogyan töltöm magamba vissza mindazt, amit felégetek egy-egy nap során.

Ha ezt a szöveget másfél éve kérték volna tőlem, akkor két dologról írtam volna: a könyvekről és a természetről. De ha igazán őszinte akarok lenni, márpedig nem szeretnék kamuzni egy ilyen írásban, akkor ma azt mondom, hogy engem az tölt fel, ha dolgozhatok. 

A két eltérő válasz között és az elmúlt másfél évben annyi történt, hogy anya lettem.

Szóval, a covid okozta bezártság megtanította, mekkora áldást is jelent a természetben lenni, erdőben, víz közelében, hegyen. A természetbe való vágyódásom, az onnan való töltődésem megmaradt, és a mindennapjaim része, mióta végleg magunk mögött hagytuk a fővárost, és Szentendrére költöztünk. 

Volt, hogy nehezen vettem rá magam, hogy kimozduljak, de két kutyával és egy gyerekkel a napi rutin egyik fontos része a séta, a fák, a bogarak, a madarak, a Duna felfedezése, és kevés annál feltöltőbb dolgot ismerek, mint amikor hazatér az ember kipirult arccal egy nagy körről. Teljesen átmossa az agyat.

Az olvasásról írni kicsit megúszós lenne, ezt teszem hosszú évek óta. Az irodalom az otthonos közegem, a történetek a hű társaim, támaszaim, tanítóim. Nem tudom elképzelni az életemet olvasás nélkül, így hálás vagyok, hogy a munkám is eköré szerveződik. (A Hadik Kávéház művészeti vezetője vagyok, a Margó Irodalmi Fesztiválon dolgozom, könyvklubokat tartok.)

És most, hogy elérkeztünk a mába, egy egyéves kisfiú anyukájaként, azt válaszolom arra a kérdésre, hogy mi tölt fel engem igazán, hogy a munka. 

A legjobb (bár nem tudatos) döntésem volt, hogy sem a terhességem, sem a fiam születése után nem hagytam abba teljesen a munkámat. Azt érzem, hogy ha egy-egy alvásidőben nem a mosogatást és a mosást állítom a prioritási lista legelejére, hanem az olvasást vagy a kreatív munkát, akkor sokkal energikusabban, teljesebben, boldogabban tudom folytatni a napi robotot.

Az, hogy van lehetőségem gondolkozni, ötletelni, álmodozni, majd tervekké formálni mindezt és meg is valósítani, az az egyik legnagyobb töltés, ami nap mint nap hajt tovább. 

Persze, egy hadseregnyi ember kell ahhoz, hogy ebben segítségemre legyen és az időbeosztás is teljesen felborult, általában az esti fürdetés után kezdődik az igazi munka, ilyenkor tudok e-mailezni, beszélgetéseket vagy könyvklubokat tartani. A végső konklúzióm (bár senki nem kérte) pedig az, hogy válassz olyan munkát magadnak, ami feltölt!

A legutolsó bekezdésemben pedig nem tudom kihagyni, hogy ajánljak nektek néhány könyvet, amit szerintem mindenképp olvassatok el. Feltöltődésképp.

Hanya Yanagihara: A paradicsomba
John Williams: Stoner
Visky András: Kitelepítés
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Bergsveinn Birgisson: Válasz Helga levelére
Karl Ove Knausgard: Bármi/minden
Annie Ernaux: Lánytörténet
Réz Anna: Mardos
Vigdis Hjorth: Örökség
Czakó Zsófia: Szívhang
Nádas Péter: Párhuzamos történetek

A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.