November utolsó hetében zajlott a Kreatív PR-versenyének, a Prizmának a zsűrizése, aminek a végeredményét december 15-én, este jelentettük be az online díjátadón.
A versenyre 119 alkotást neveztek be a megbízók és az ügynökségek, ebből 55 került döntőbe, és a zsűri végül összesen 8 aranyat, 14 ezüstöt és 24 bronzot osztott ki. A zsűri élt azon jogával, hogy bizonyos pályaműveket más, a kampányhoz jobban illő kategóriába mozgasson át, érdemes figyelni, hogy hova kerültek.
A zsűri elnöke Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője volt, tagjai pedig:
- Fülöp István (Kreatív)
- Jedlicska Márton (Wavemaker)
- Kozarek Andrea (Green Fox)
- Nagy Tamás (FleishmanHillard Café)
- Pálfai Domokos (Uniomedia)
- Rényi Ádám (Budapest)
- Szalkai Réka (Mastercard)
- Sztaniszláv András (PersonaR, WhiteElephantDigital)
- Varga Imre (Noguchi Porter Novelli)
- Zorigt Batjin (HPS)
A döntőbe került alkotások mindegyike szóba került az online díjátadó során, az aranyérmet kapott kampányokról pedig külön case study videót is vetítettünk.
Az Év PR-megoldása, tehát a verseny nagydíjasa a Vodafone és az ACG Pro nőnapi kampánya lett. Az Év PR-ügynöksége az Uniomedia lett, ezt az elismerést az az ügynökség kapja, amely nevezéseivel a legtöbb pontot szerezte a versenyen (12 díjat pályázóként, hármat társpályázóként gyűjtöttek be), valamint a Projektek főkategóriában legalább egy díjat kapott. A pontozás főbb szempontjai ide kattintva olvashatók. Az Év megbízója pedig a Magyar Telekom, ezt az a hirdető kapja, akinek a kampányaival a legtöbb pontot gyűjtötték az ügynökségei összesen.
Alább az összes díjazott munka látható, kategóriánként:
Kiemelt kategória: COVID-19 vírussal összefüggő PR-kommunikációs megoldások
Bronz
Pályázat: Hiányzol Anyu!
Pályázó: Bo - Live Branding Agency
Társpályázó: BMW Group Magyarország, Mol Magyarország
Bronz
Pályázat: CIB Koronázatlan hősök
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: CIB Bank
Bronz
Pályázat: Müpa Home
Pályázó: Müpa
Ezüst
Pályázat: Reklám helyett Segítség
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Társpályázó: Mito
Megbízó: Coca-Cola Magyarország
Arany
Pályázat: Segítség a járvány miatt állásukat vesztetteknek: Mentőöv kampány és Álláskeresési térkép
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Profession.hu
I. PROJEKTEK – FELADATTÍPUSOK ALAPJÁN
A) Belső kommunikáció
Bronz
Pályázat: GMT70 - a kvízműsor
Pályázó: Vodafone Magyarország
Bronz
Pályázat: Bridget Stone színre lép a Bridgestone gyárában
Pályázó: Premier Hungary Communications
Megbízó: Bridgestone Tatabánya
B) Self-branding megoldások
Arany
Pályázat: Hiányzol Anyu!
Pályázó: Bo - Live Branding Agency
Társpályázó: BMW Group Magyarország, Mol Magyarország
D) Piaci bevezetés és újrabevezetés
Bronz
Pályázat: Kisállat Radar
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom
Ezüst
Pályázat: Kőbánya X – márkabevezetés
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Dreher Sörgyárak Zrt.
E) CSR-megoldások
Bronz
Pályázat: Kisállat Radar
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom
Bronz
Pályázat: Interactive Biology Lessons
Pályázó: feat.
Megbízó: Campona
Bronz
Pályázat: Telekom Mise Stream
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom
Arany
Pályázat: Esély egy jobb kutyaéletre
Pályázó: Lounge Group
Megbízó: Adevinta Classified Media Hungary Kft.
Arany
Pályázat: Vodafone nőnapi kampány
Pályázó: ACG PRo
Megbízó: Vodafone Magyarország
F) Nonprofit kampányok
Ezüst
Pályázat: Iskolakezdés együtt! kampány
Pályázó: ACG
Megbízó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Bronz
Pályázat: A történelem cool! - Estöri Kreatív Történelmi Verseny
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Esterházy Magyarország Alapítvány
H) Reputáció- és Issue Management
Bronz
Pályázat: Folyékony történelemmel a XXI. századi sörkultúra és sörhagyományok megőrzéséért
Pályázó: Next9 Communications
Megbízó: Dreher Sörgyárak Zrt.
Bronz
Pályázat: The World Of Missing Experiences
Pályázó: feat.
Megbízó: Campona
Arany
Pályázat: Segítség a járvány miatt állásukat vesztetteknek: Mentőöv kampány és Álláskeresési térkép
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Profession.hu
I) Szponzoráció
Bronz
Pályázat: MagentaFilm Mobilvideó Fesztivál
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom
J) Public Affairs
Arany
Pályázat: A magyar komlótermesztés újraélesztése
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: HEINEKEN Hungária
K) Digitális PR-kampány
Ezüst
Pályázat: adidas - „Nem egyenlők”
Pályázó: HPS Group
Megbízó: adidas
Bronz
Pályázat: Telekom Mise Stream
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom
Bronz
Pályázat: Hello Biznisz Klub
Pályázó: DDB Budapest
Társpályázó: Uniomedia, Mito, Wavemaker
Megbízó: Magyar Telekom Nyrt.
L) PR-vezérelt integrált kampány
Bronz
Pályázat: Hello Biznisz Klub
Pályázó: DDB Budapest
Társpályázó: Uniomedia, Mito, Wavemaker
Megbízó: Magyar Telekom Nyrt.
Bronz
Pályázat: SPAR Uzsidoboz Program
Pályázó: PLANB Magyarország
Megbízó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
Ezüst
Pályázat: Élmény marad - a Müpa karácsonyi kampánya
Pályázó: Müpa
Társpályázó: Máltai Szeretetszolgálat
Megbízó: Müpa
Ezüst
Pályázat: Kőbánya X – márkabevezetés
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Dreher Sörgyárak Zrt.
Arany
Pályázat: Esély egy jobb kutyaéletre
Pályázó: Lounge Group
Megbízó: Adevinta Classified Media Hungary Kft.
N) Influencer PR-kampányok
Bronz
Pályázat: Nescafé – Élőben jobb!
Pályázó: HPS Group
Megbízó: Nestlé
Ezüst
Pályázat: Digitalizáljuk Anti nagymamáját
Pályázó: Magyar Telekom
Társpályázó: Rizmajer Anti
Megbízó: Magyar Telekom
II. PR-ESZKÖZÖK ALAPJÁN
D) Közösségimédia-oldal vagy csoport
Ezüst
Pályázat: "Megmutattátok a rendőrség emberi arcát"
Pályázó: Magyar Rendőrség
Megbízó: Országos Rendőr-főkapitányság
Ezüst
Pályázat: Netpincér Gamer Content
Pályázó: Positive Adamsky
Megbízó: Delivery Hero
E) Közösségimédia-megoldások
Bronz
Pályázat: 19. századi influenszerek - Estöri Kreatív Történelmi Verseny
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Esterházy Magyarország Alapítvány
G) Esemény mint PR-eszköz
Bronz
Pályázat: MOST FÓRUM
Pályázó: Magyar Telekom
Társpályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom
Ezüst
Pályázat: Reszkessetek, szerkesztők! LG Karácsony 2019
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: LG Magyarország
L) Egyéb
Bronz
Pályázat: The World Of Missing Experiences
Pályázó: feat.
Megbízó: Campona
III. SZEKTOR/IPARÁG ALAPJÁN
D) FMCG termékek
Bronz
Pályázat: A magyar komlótermesztés újraélesztése
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: HEINEKEN Hungária
G) IT/Telekommunikáció
Ezüst
Pályázat: Telekom Mise Stream
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom
Arany
Pályázat: Vodafone nőnapi kampány
Pályázó: ACG PRo
Megbízó: Vodafone Magyarország
J) Oktatás, egészségügy
Ezüst
Pályázat: 19. századi influenszerek - Estöri Kreatív Történelmi Verseny
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Esterházy Magyarország Alapítvány
K) Pénzügyi szolgáltatások
Bronz
Pályázat: BlockbenPay - Ez a jövő
Pályázó: Positive Adamsky
Megbízó: Blockben
L) Sport
Ezüst
Pályázat: adidas - „Nem egyenlők”
Pályázó: HPS Group
Megbízó: adidas
M) Vendéglátás, turizmus
Bronz
Pályázat: Netpincér Gamer Content
Pályázó: Positive Adamsky
Megbízó: Delivery Hero
N) Egyéb
Ezüst
Pályázat: "Megmutattátok a rendőrség emberi arcát"
Pályázó: Magyar Rendőrség
Megbízó: Országos Rendőr-főkapitányság
Az Év PR-megoldása
Pályázat: Vodafone nőnapi kampány
Pályázó: ACG PRo
Megbízó: Vodafone Magyarország
Az Év PR-ügynöksége
Uniomedia Communications
Az Év Megbízója
Magyar Telekom
