Mint korábbi híreinkből kiderül, nem volt gördülékeny a Tilos ügye az ORTT előtt. A rádió még nyáron hosszabbítási kérelmet nyújtott be a testülethez, mert jövő novemberben lejár a jogosultsága, a testület azonban nem adott engedélyt. Ez azért volt kirívó eset, mert az ORTT az elmúlt 12 évben mindenkinek megadta az automatikus hosszabbítási kérelmet.
Az indokok egy KDNP-s testületi tag szerint a rádió korábbi problémás ügyei voltak, ezzel pedig arra utalt, hogy a Tilosnak három éve fel kellett függesztenie az adását egy műsorvezetőjének kijelentései miatt.
Külön érdekességet jelentett az ügyben, hogy a testület elnöke, Majtényi László kiállt a Tilos mellett, annak ellenére, hogy a frekvenciahosszabbításnál tartózkodott. Azóta ráadásul automatikusan meghosszabbították a Mária Rádió adásengedélyét is, noha ezt a csatornát is többször elmarasztalták már.
A probléma azonban megoldódott, a Tilos megkapta az engedélyt, vagyis az adása 2009. november 5-től 2014. november 4-ig hallható lesz a 90,3 MHz-es ultrarövid hullámon. A testületi tagok 5:3 arányban, egy tartózkodás mellett szavazták meg a hosszabbítást.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Öt évet kapott a Tilos
Újabb öt évre meghosszabbította a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A testületi tagok erről 5:3 arányban egy tartózkodással döntöttek.
