hero
Kreatív 2021. október 27. 12:29
Németországban terjeszkedik, és már streamingben utazik a magyar fotós startup
A „fotósok Uberjeként” is említett Photon 180 millió forintos befektetést kapott a Hiventurestől. Az összeget a startup részben a németországi piacra lépésre fordítja majd.

Volom Sára, a Photon ügyvezetője 2017-ben, az érettségije után kezdett dolgozni a fotósokat, videósokat és megrendelőiket összekötő online, automatizált platformot fejlesztő startupon az iskolatársaival. Ő maga is fotósként dolgozott, és nem talált olyan működő rendszert, amely a megrendelők és fotósok közötti kapcsolattartást, üzletkötést segítette volna. A Photon csapata 2017-ben bekerült a Telenor Accelarate programjába, ahol a hétmillió forintos befektetés mellett mentorálást, üzleti workshopokat és kiállításokon való megjelenési lehetőséget kaptak.

A Photon elsősorban a B2B fotós- és videós piacot célozta be automatizált online szolgáltatásával, de magánszemélyek is ugyanúgy használhatják a weboldalt, és rendelhetnek témától, műfajtól függetlenül bármilyen jellegű fotózást, videózást, live streamet. A ma már több mint 100 fotóssal és videóssal együttműködő startup megrendelői néhány kattintással megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb szakembert, akár céges imázsvideóról, akár esküvői fotózásról van szó, és a teljes munkafolyamatot végigkövethetik a kényelmes bankkártyás fizetésen át a projekt lezárásáig.

A 180 milliós tőkebevonásról, a krízishelyzetek kezeléséről és a németországi terjeszkedésről beszélgettünk Volom Sárával.

A második lépcsőfokot önerőből oldották meg

„A startupok világban az első 7-10 millió forint után kb. 60 millió forint szokott lenni a második lépcsőfok, majd a harmadik egy 200 millió forint körüli összeg” – mesél a kezdetekről Sára. „A Telenortól kapott 7 millió forint kb. fél éves működést fedezett. Mi úgy gondoltuk, kihagyjuk a második, köztes lépcsőfokot, és ezt a saját bevételeinkből szeretnénk finanszírozni. Ez volt a nehezebb és keményebb út, nagyon meg kellett tanulnunk a pénzzel bánni. Közben nagyon tanulságos volt számunkra, mert így sokkal mélyebben megismertük a piacunkat, és a pénzügyi struktúrákat. Nagyon kemény 3 év volt”. 

Ez idő alatt a Photon klasszikus ügynökségi tevékenységgel és szakmai meetupok szervezésével tett szert bevételre, és megteremtették a hátterét annak is, hogy egy gyorsabb növekedési pályára tudják állítani a céget egy újabb befektetéssel. 

A krízist is lehetőségként fogták fel 

Mivel korábban rendezvények fotózásával teremtették elő bevételeik 80 százalékát, a vírushelyzet miatt teljesen újra kellett tervezni a működést. „2020 márciusa sokkoló volt, mindenki behúzta a kéziféket, mindenki lemondta az összes megrendelését. Hidegzuhany volt. Sokan bepánikoltak, befeszültek, és az egész világot hibáztatták” – mesél Sára a lockdown kezdeti időszakáról. „A mentorunk azt mondta anno, hogy nagyon fontos, hogy egy ilyen krízishelyzetben ki, hogyan fog reagálni. A krízis szó a kínai nyelvben két jelből áll, az egyik a veszélyt jelenti, a másik pedig a lehetőséget, mi pedig megláttuk a krízishelyzetben a lehetőséget” – teszi hozzá a startup vezetője.

Már az első héten „átkattintották” a gondolkodásukat, és azon kezdtek el ötletelni, milyen lehetőségeket hoz ez a megváltozott helyzet. Mivel minden az online térbe került, beszálltak az online streaming szolgáltatások piacába. Az sem tartotta vissza őket, hogy azelőtt sosem foglalkoztak ilyesmivel. Gyakorlatilag egy-két hét alatt felépítették a csapatot, és beletanultak. „Ez egy nagyon összetett szolgáltatás, egyrészt nagyon komoly technikai háttér kell hozzá mind hardver, mint szoftver oldalról, másrészt ez egyfajta rendezvényszervezés is” – meséli Sára. Megnőtt az igény a forgatást nem igénylő, otthon, vagy korábban felvett anyagokból készülő mozgóképes tartalmak gyártása iránt is, így ebbe is belevetették magukat. 

Miért pont Németország?

A Hiventures-szel 2020-ban kezdtek el tárgyalni a 180 millió forintos tőkebevonásról. „Sokféle marketplace születik, külföldön is vannak hozzánk hasonló platformok, és ezen a területen a legfontosabb az, hogy ki lesz a leggyorsabb, ki fog minél hamarabb, minél nagyobb részt szakítani a piacból. Ezt a befektetést nagyrészt a növekedésre és ügyfélszerzésre, illetve termékoldalon a célközönségre való optimalizálásra költjük” – vázolja a közeljövőre vonatkozó terveket Sára. 

Első körben a budapesti és a magyar operációt akarják stabil lábakra helyezni, ezért a következő tíz hónapban a fókusz marad a magyar piacon. Az előkészítési folyamatok ugyanakkor már most zajlanak Németországban. Az ottani, nagyobb piacra lépés terv szerint majd egy ezutáni befektetésből történik meg 2023-ban.  

„Azt láttuk, hogy az ottani mindset és a hozzáállásuk nagyon jól passzol ahhoz, amit mi szeretnénk nyújtani az ügyfeleknek. Mindenhol nagy a piacra lépés költsége, így azt kell mérlegelni, hogy utána mekkora növekedési lehetőség van az adott országon belül” –  magyarázza a Photon vezetője. „Nehéz megtalálni, hogy melyik piac elég nagy ahhoz, hogy megérje a befektetés, ugyanakkor, ha túl nagy a piac, akkor lehet, hogy több szereplő is jelen van, és nagyobb a verseny. A német piac mérete ebből a szempontból ideális méretű, ott van hová növekedni, stabilan, hosszú távon lehet tervezni.

A Photon csapata Berlint szemelte ki az országon belül, ott izgalmas a közösségi élet, sokféle rendezvényt szerveznek, és épp a rendezvényes szolgáltatások azok, ahol a legkönnyebb megszerezni az új ügyfelek a bizalmát. Egyszerű belépési pontot kerestek, és az is fontos volt, hogy személyesen jelen tudjanak lenni, ne egy másik kontinensre kelljen utazgatni.

A Photon jelenleg a Start it @K&H inkubátorprogramjában fejlődik, közössége jelenleg több mint 100 fotós és videós szakembert ölel fel, és olyan ügyfelekkel dolgozott már együtt, mint a MOL PB gázpalack, a Telenor, az Erste Bank vagy a Prezi. A csapathoz tartozik Böheim Gábor, a Photon társtulajdonosa és marketingvezetője, az ügyfélkapcsolatokért és alvállalkozói kommunikációért Benke Viktor felel, a napi operációban pedig két fejlesztő product owner és egy back account is dolgozik a startupnál, ezenkívül több részmunkaidős kollégájuk is van.

A cikksorozatot a Telenor támogatja.