Az ORTT-t a médiatörvény hívta életre. A kérdés tehát szorosan összefügg azzal, szükség van-e médiatörvényre, s ha igen, milyenre? A sokat szidott, ám meggyőződésem szerint valójában a szidalmazók nagy része által sohasem olvasott médiatörvény 1996-ban elsősorban azzal a szándékkal jött létre, hogy a duális médiapiac lehetőségeit megteremtse Magyarországon. Ez a cél – a kereskedelmi csatornák kiosztására irányuló pályáztatás körülményeitől függetlenül, valljuk be, megvalósult. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a médiatörvény megszavazásának pillanatában nem a legnemesebb szándék vezérelte a születése körül izgatottan bábáskodókat, akik messzemenően figyelembe vették a nagyra tartott Európai Unió (EU) vonatkozó irányelvének akkori előírásait.

A konkrét forgatókönyvet tartalmazó, valójában operatív tartalmú, rövid időszakra szóló törvény bizonyos részei azóta értelemszerűen elavultak, okafogyottá váltak. Az EU, melyhez időközben hazánk is csatlakozott, a médiapolitika tekintetében különösen óvatos: részint komoly figyelmet szán a civil társadalmi kontrollnak az állampolgárok érdekeinek figyelembevétele érdekében, részint egyre jobban igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatait a lokális elektronikus médiával, amely az EU intézményrendszereinek közvetítője lehet az uniós polgárokhoz. (Ennek legfrissebb jeleként lásd a White Paper on a European Communication Policy című, 2006. február 1-jén publikált dokumentumot!) Ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy az EU a média területén csak olyan szorosra húzza a gyeplőt, amilyenre feltétlenül muszáj. A mi médiatörvényünk viszont a szigoráról híresült el.

A médiatörvény újraírására tett hazai kísérletek sorra elbuknak. Igaz, a különböző koncepciók minden esetben meghatározott politikai megrendelői körnek íródnak. Elő-előkerül, hogy külön törvény kell a közszolgálati elektronikus médiáról. Elő-előkerül, hogy az állam finanszírozza teljes egészében a közszolgálati csatornákat (értsd: ne legyen bennük reklám). A reklámmentes közszolgálati médiát hirdetők hajlamosak elfelejteni, hogy a gazdasági tartalom jelenléte a sajtóban – évszázadok óta – a legkomolyabb garancia a politkai függetlenségre. A reklám a függetlenség záloga.

De hagyjuk most egy percre a törvényt, amely lehetőséget teremtett egy virágzó médiapiac létrejöttére, és induljunk ki a gyakorlati tapasztalatokból. Nézzük meg, milyen médiarendszert sikerült teremteni tíz év alatt. Vannak-e olyan tartalmak, amelyeket kontrollálni kell? Szerintem igen. Érvényesül-e a kiegyensúlyozottság, a pártatlanság, a függetlenség elve? Szerintem nem mindig. Hogy állunk – engedtessék meg egy kis populizmus – a kiskorúakra ártalmas tartalmak terén? Van-e ezen a téren teendő? Meggyőződésem, hogy van. Nyilvánvaló tehát, hogy szükség van egy új alapokra építkező törvényre és egy azt felügyelő hatóságra is. A reformokra megbízást szerzők szeretnek előállni új intézménynevekkel, de javaslom, nevezzük e hatóságot – ha úgy tetszik, a folytonosság kedvéért – ORTT-nek.

Mit kellene tenni ma Magyarországon, hogy ezeket az elveket mindenki magáénak vallja és a rendszer jó működhessen?

1. Politikai konszenzust kell teremteni a – médiapolitikával kiszolgálandó – legfontosabb közös érdekek terén. Konszenzus nélkül nem lesz a magyar országgyűlésben megszavazott médiatörvény. A konszenzus a jelenlegi ellenzéki pártok érdeke is, amelyek gyakran fordulnak el a kirekesztettség érzésével a hazai médiától és mindentől, ami azzal kapcsolatban áll.

2. A civil társadalomnak (beleértve a tizenhat hazánkban létező reklámszakmai szervezetet) a megállapodást folyamatos kontroll alatt kell tartania.

3. A „médiaszakmának” meg kell fogalmaznia a piac működésével szembeni elvárásait.

4. A javaslatok összegzésekor nem a ma hatályos médiatörvényből kell kiindulni, hanem az EU határon túli televíziózásról szóló direktívájából és a hazai gyakorlat hiányosságaiból.

5. Ha mindez megvan, vegyük észre, hogy jogszabályt alkotni, normaszöveget írni a médiaszakértők nem tudnak. A jogszabályalkotás nem a szakértők, hanem a jogászok dolga! Bízzuk rájuk a javaslat formába öntését.

6. Végül, de nem utolsósorban: a hatékonyabb állam nevében ésszerűsítsük a jelenlegi ORTT feladatkörét és – az elvárt teljesítményhez mérten – személyi állományának méretét is.

Ez a mi dolgunk Magyarországon és nem is kevés!