A cikk eredetileg a Kreatív 2025/5-6. lapszámában jelent meg. Ott Hogyan építsünk hidat pszichológia és üzleti világ között a közösségi térben? címmel közöltük egyetlen részes anyagként, online felületünkön viszont kiegészítéseket is tartalmaz a cikk, két részletben adjuk közre. II. rész.
A valódi tudással történő szembesülés elérése ma egyáltalán nem egyszerű, vagy igen?
A mai világ egyik legnagyobb előnye – és egyben talán a legnagyobb kihívása is –, hogy szinte bárkiből lehet szakember. A hozzáférés, a technológia, a közösségi média demokratizálta a láthatóságot. Egyetlen kattintással elérhető egy másik kontinensről származó termék, élmény, tudás – vagy akár egy teljesen új szakmai identitás is. És ezzel párhuzamosan a frusztrációtűrés, a türelem, a valódi, hosszú távú építkezés képessége is erősen visszaszorult. A gyorsaság illúziója sokakat csábít: ha elérhető az anyagi háttér, profi marketingeszközökkel nagyon rövid idő alatt fel lehet építeni egy brandet. Csakhogy, ha nincs mögötte valódi tudás, tapasztalat, szakmai mélység, akkor ez az egész instabil marad – előbb-utóbb kipukkan, mint egy túlfújt lufi. Számomra mindig a szakmai háttér a mérce. Mit tanult az illető? Milyen úton jutott el oda, ahol most van? Milyen tapasztalatokon, kudarcokon, tanulási íveken ment keresztül? Ez mutatja meg számomra, hogy valaki mennyire hiteles és mennyire kiemelkedő – nem pedig az, hogy éppen hány követője van vagy mennyire hangos a médiában. Egy olyan világban, ahol szinte minden második ember coach szeretne lenni, különösen felértékelődik azoknak a szakembereknek a jelenléte, akik akár 10-15 évet is szántak arra, hogy elmélyülten, rendszerszinten tanulják és gyakorolják azt, amit mások egy villámtréning után kínálnak. Ők azok, akik nem csak információt adnak át, hanem valódi átalakulást tudnak kísérni – és ez az, ami hosszú távon számít.
Mi alapján döntöd el, hogy egy tudományos témát milyen mélységben mutatsz be akár egy posztban?
Minden esetben törekszem arra, hogy amit kommunikálunk, az valóban minőségi tartalom legyen – olyan, amely nem a saját abszolút igazságaimon alapul, hanem megbízható forrásokon, statisztikákon, szakmai konszenzuson nyugszik. Hiszem, hogy egy-egy gondolat annál erősebb, minél több szempontból is alá van támasztva – nemcsak elméleti, hanem gyakorlati oldalról is. Ezért igyekszem olyan tudást átadni, amely azonnal alkalmazható például egy vezető vagy döntéshozó számára a hétköznapokban is. Természetesen minden ilyen tartalom mellett jelezzük azt is, hogy amennyiben valakiben igény születik a mélyebb feldolgozásra, egyéni vagy szervezeti szinten szakmai támogatást is tudunk nyújtani. A tartalom mellett viszont legalább ennyire fontos lett mára a forma. Régebben könnyebb dolgunk volt: az emberek jobban szerettek olvasni, és jóval kevesebb tartalom versengett a figyelmükért. Ma már ez megváltozott – sokkal nagyobb lett a zaj, az emberek érzékenyebbek a hosszúságra, így folyamatosan arra törekszünk, hogy minél tömörebben, mégis lényeglátóan fogalmazzunk. Ez szakmailag is komoly kihívás: hogyan lehet valami egyszerre informatív, hiteles és mégis befogadható egy tíz másodperces figyelmi ablakban? Úgy látom, hogy a jövő nemcsak abban rejlik, hogy mit mondunk, hanem abban is, hogyan tudjuk úgy megfogalmazni, hogy valóban célba érjen – úgy az észhez, mint a szívhez.
Hogyan gondolkodsz a célközönségedről? Vezetőket, laikusokat, pszichológus kollégákat is megszólítasz.
Az Üzlet és Pszichológia fókuszában elsősorban az üzleti élet szereplői állnak, különösen a vezetők és döntéshozók. Ennek az az oka, hogy a mentális egészség népszerűsítése, a tehetséggondozás vagy a változáskezelés területén éppen ők azok, akik valódi, szervezeti szintű változást képesek elindítani. Természetesen az alulról jövő kezdeményezéseknek is megvan a maga ereje, de a magyarországi üzleti kultúrában még mindig erőteljesen jelen van a hierarchikus működés, ami miatt a változás lentről felfelé haladása lassabb és kevésbé markáns. Célunk egy olyan üzleti közeg megteremtése, amely nem a leuralásról, a gyomorgörcsről vagy a rivalizálásról szól, hiszen ezek a jelenségek hosszú távon nemcsak az egyéni egészségre, hanem a családokra, sőt az egész társadalomra is súlyos terheket rónak. Sokkal inkább egy olyan vállalati kultúrát szeretnénk támogatni, ahol megfér egymás mellett a versenyszellem és az eredményorientáltság, ugyanakkor az emberi méltóság, a tisztelet és a valódi emberség is alapvető értéknek számít. Ez az én személyes misszióm: egy olyan üzleti világ előmozdítása, ahol a sikert nem csak a profitban, hanem abban is mérjük, hogy képesek vagyunk-e emberként, értékteremtőként működni. Természetesen tudom, hogy egyedül nem vagyok képes megvalósítani ezt az átalakulást, de hiszek abban, hogy – ahogy a fenntarthatóságban is számít egyetlen darab hulladék sorsa – úgy egyetlen emberi hozzáállás, egyetlen emberség is képes pozitív változást elindítani. És ha erről beszélünk, programokat szervezünk, hálózatokat építünk, akkor talán egyre többen állhatunk majd ezen az oldalon, és közösen formálhatjuk az üzleti élet jövőjét.
Törekszel a párbeszédre is?
Természetesen. Számomra a tréningek azért különösen kedvesek, mert ott a párbeszédé a főszerep: nem csak átadok valamit, hanem lehetőség nyílik valódi eszmecserére, gondolatok közös kibontására. A közösségi médiában is nyitott vagyok a diskurzusra, ugyanakkor tudatosan kerülöm a provokatív, bicskanyitogató posztokat, amelyek csupán a forgalom növelésére irányulnak. Inkább két-három költői kérdéssel igyekszem elgondolkodtatni az olvasót, hogy valóban belső reflexió induljon el. Mindig örülök a visszajelzéseknek, legyenek azok akár teljesen eltérőek is az enyémtől, hiszen a véleménykülönbségek gazdagítják a párbeszédet, és mindannyiunkat fejlődésre ösztönöznek.
Milyen tartalomtípusok működnek legjobban, ha mentális fenntarthatóságról és tudományos kommunikációról van szó?
A szakmai cikkeinket ugyan több ezren olvassák, mégis kevesebb az interakció, a visszajelzés ezen felületeken. Ezzel szemben a személyes reflexiókra sokkal élénkebb az érdeklődés, különösen akkor, amikor saját élményeimet is megosztom – legyen szó akár egy kórházi tapasztalatról, amely idén a legnépszerűbb posztom lett a LinkedInen. Ilyenkor az emberek könnyebben tudnak azonosulni, és ez erőteljesebb párbeszédet indít el.
Volt olyan téma, amit végül nem osztottál meg, mert túl kényesnek ítélted, de már bánod?
Nem szoktam túlgondolni a tartalomválasztást; ami az adott héten megérint vagy szakmailag fontosnak ítélek, arról írok. Természetesen van, ami nagyobb visszhangot kap, és van, ami kevésbé, de sosem bántam meg egyetlen megosztásomat sem. Tudom, hogy bizonyos témák – például a politika vagy a liberalizmus – érzékenyek, és nem hiszem, hogy a közösségi média a legjobb tér arra, hogy ezekben közös nevezőre jussunk. Sajnos a magyar közösségi média-diskurzusok gyakran nem építő jellegűek, ezért ezeket a kérdéseket tudatosan kerülöm. Az algoritmus által generált forgalomért pedig sosem vagyok hajlandó feladni a hitelességemet vagy a személyes integritásomat.
Hogyan látod a pszichológus szerepét a 21. századi közbeszédben? Kell-e, hogy közszereplővé váljon?
Tekintettel arra, hogy mind a WHO, mind a KSH adatai egyértelműen rávilágítanak a mentális egészség kihívásaira, számomra egyértelmű, hogy ez a téma egyre inkább a középpontba kerül. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: az elmúlt 5 év eseményei – a világjárvány, a háborús konfliktusok, az infláció – milyen súlyos nyomot hagytak az emberek mentális állapotán. Bár lehet egy életet keserűen is leélni, nem érdemes büszkeségből elutasítani azokat az eszközöket, amelyek enyhíthetik vagy lerövidíthetik a nehéz időszakokat. Míg a testi fájdalmak esetén természetesnek vesszük, hogy szakemberhez fordulunk, a lelki fájdalommal sokszor még mindig szégyelljük ezt tenni. Pedig azok a krízisek és traumák, amelyekről beszélünk – legyen szó elvesztett életekről, széthulló családokról vagy megszűnő vállalkozásokról – nem csak az egyéni életet, de az üzleti közösségeket is érintik. Ha valóban előre akarunk lépni, akkor elengedhetetlen, hogy törődjünk a csapatainkkal, és olyan támogatást nyújtsunk számukra, amely segíti őket a megküzdésben.
Látsz-e változást abban, ahogy a mentális egészség témája jelen van a közbeszédben? És ebben milyen szerepe lehet az ilyen típusú kommunikációnak?
Izgalmas látni ezt a generációs különbséget a mentális egészség megközelítésében. A fiatalabbak számára már szinte természetes, hogy nyíltan beszélnek az érzéseikről, a kihívásaikról, és tudatosan keresik a támogatást akár a magánéletükben, akár a munkahelyükön. Ez óriási előrelépés, hiszen így a mentális egészség nem tabutéma többé, hanem a mindennapi élet része. A korábbi generációknak viszont valóban még komoly kihívást jelenthet ez a nyitottság. Sokszor nehezen értik meg, miért van szükség arra, hogy „ennyit lelkizzünk”. Ebben a helyzetben a türelem és a folyamatos párbeszéd kulcsfontosságú, hogy hidat építsünk a generációk között. Érdekes az is, hogy a mai szülők már tudatosan nevelik gyermekeiket ebben a szellemben: figyelnek arra, hogy a gyerekek érzelmi szükségleteit megfelelően kezeljék. Ez a tudatosság pedig egyenes út ahhoz, hogy a mentális egészség támogatása a társadalom minden szintjén erősödjön. Összességében azt látjuk, hogy a tájékozottság és a tudatosság gyorsítja a pozitív változásokat, hiszen a szakmai munka is sokkal célzottabbá válik, és az eredmények már rövidebb idő alatt megmutatkoznak. Ez reményt ad arra, hogy egy egészségesebb, elfogadóbb társadalom felé haladjunk.
Mit gondolsz: milyen lenne az ideális tudományos kommunikációs kultúra Magyarországon pszichológiai témákban?
A nulladik lépés az lenne, hogy egyáltalán legyen. Iskolákban, munkahelyeken egyaránt. Nem kell, hogy csak erről beszéljünk, de fontos lenne, ha ebben is a prevencióra összpontosítanánk, ahelyett, hogy tüzet oltanánk, amikor már baj van. Milyen módon? Az edukáció mehet videók, cikkek, magazinok formájában, de fontos a párbeszéd is: fórumbeszélgetések, kerekasztalos beszélgetések, kérdezz-felelek lehetőségek. Kiknek? Gyerekeknek, például gondolok az árvaházakra, általános iskolákra, középiskolákra; felnőtteknek multiknál, kkv-knél, munkanélküli központoknál; és az időseknek szintén nyugdíjas otthonokban, kórházakban. Minden intézményben lehetne egy falat pszichológia a reggeli kávé mellé. Nem azért, mert ez az én szakmám és szeretem, hanem mert az élet tele van kihívásokkal és nem kell egyedül, szenvedve végig csinálni mindent, néha könnyíthetünk is ezeken a terheken.
