Valószínűtlen, hogy ezeknek valódi elrettentő vagy visszatartó hatása legyen, legyintenek sokan a hivatalra. Pedig a verseny tisztasága felett őrködő GVH azon fontos kevés állami intézményünk egyike, amelyik az elmúlt években sem került politikai célkeresztbe, döntéseinek szakmaiságát nem igazán szokták kétségbe vonni. Ezért is érdekes, hogy az életünk hányféle területén „szúrták ki” a megtévesztő reklámokat alkalmazókat.
Az egyik a távközlés piaca, ahol a vezetékes- és a mobiltelefon-társaságokat is több alkalommal eljárás alá vonták. Volt olyan szolgáltató, amelyik annak ellenére hirdette magát a legsikeresebb vállalkozásnak, hogy nem ő a piacvezető. Persze, mondhatnánk erre, hogy abban az évben ez a cég növekedett a legdinamikusabban és abszolútértékben ők gyűjtötték a legtöbb új ügyfelet, de akkor jöhet is mindjárt a kérdés, hogy miért nem ezt mondják. Gyakori trükk a díjcsomagokkal való játék is, amelynek lényege a versenytanács határozatai szerint, hogy bizonyos lényeges információk kimaradnak a reklámokból, miközben a fogyasztó joggal várhatja el, hogy a reklámban közölt információk pontosak, igazak legyenek, azok értelmezéséhez további ismeret ne legyen szükséges, különösen nem oly módon, hogy a további információk alapján a reklám által közvetített üzenet tartalma lényegesen módosulhat. Például, hogy a tarifacsomag igénybevétele időben korlátozott. (És mint minden rutinos mobilhasználó tudja, szinte mindig korlátozott.)
Hasonló jellegű „bűnöket” követnek el a banki szolgáltatók is, amelyek egy-egy lényeges információ elhallgatásával próbálják kedvezőbbnek feltüntetni a betéti és hitelkonstrukciókat, mint amilyenek azok valójában. (Kedvencünk az volt, amelyik úgy hirdette magát, hogy az ügyfélnek dvd-t ígért, ha egy bizonyos típusú kölcsönért folyamodik. Persze, hogy nem mindenki járt jól.) Gyakori, hogy a nagy áruházláncok termékismertetői is félrevezetőek, és a gyártók több terméknek tulajdonítanak megalapozatlanul gyógy- vagy egészségmegőrző hatást, emlékezzünk csak a nagy port felvert Metabol étrendkiegészítő esetére, amelytől sokan rekordfogyást vártak rekordidő alatt, és még a depressziónk is elmúlik tőle, reméltük. A Jogobella nevű, a televízióból jól ismert termékről például a GVH eljárása nyomán derült ki, hogy ezen a márkanéven nemcsak gyümölcsjoghurtot, hanem joghurtnak nem minősülő, gyümölcsalapú desszertet is forgalomba hoznak, ami ugyancsak nem jó hír az alakjukra vigyázóknak.
Nem hatásköre a GVH-nak, ezért nem szúrta ki, hogy a reklámok egy része még mindig milyen idétlenül zavaróan nem a magyar közönségnek készül. Nálam az abszolút első helyre egy olyan multi hirdetése került tavaly, amelyik új szolgáltatását egy kaliforniai típusú szuperházzal és annak felhőtlenül boldog lakóival hirdette. Legfőképpen azért, mert nem itt, hanem egy napsütötte gazdag helyen élnek, ahol többségében vannak a hozzájuk hasonlók, és amikor apuka kilép a házból a kisfiával, hogy oviba vigye, nem botlik bele rögtön egy Fedél nélkül-árusba, és nem kap tengelytörést a három méter mély kátyúban rögtön az első sarkon. Ennél még a rettenetes mosóporreklámok is jobbak, gondoltam egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy valaki baráti körben az egyébként indiai eredetű Ariel nevet adta újszülött kisfiának. Hát ennyit a reklámok erejéről.
