Őszintén: jobban esett volna egy olyan jól sikerült reklámfilmről nyilatkozni, amire csak véletlenül lehet rátalálni valamelyik alacsonyabb nézettségű csatornán. Mert sem a Vodafone, sem a reklámjai nem szorulnak rá, hogy további publicitást kapjanak.

Másfelől, ha már a médiaköltésnek köszönhetően sehogy sem lehet elmenni mellettük, akkor egyáltalán nem egészségtelen, ha kritikát kapnak.

Mit gondol az alapötletről? 
A Vodafone-nak a becslésem szerint több mint 30 darabos új szériájával sikerült kilépnie a „reklámfilm” kategóriából. Ha nem lenne olyan erős a branding, fel sem tűnne, hogy reklámokat nézek, a szpotok vitathatatlanul szórakoztatnak. Balszerencséjük, hogy reklámfilmek között kell szerepelniük. Egy magyar reklámblokk sok esetben segíti is egy-egy jobban sikerült szpot kiemelkedését, de az öt (vagy a konkrét ajánlattal együtt 15) másodperces Vodafone filmeknél erről nem vagyok meggyőződve.

Nem tipikus reklámfilmek, mégis rendelkeznek a jó reklámok tulajdonságaival: mindegyik egyszerű, egy jelenetre épülő, lényegre törő, az üzenetre fokuszáló. A koncepció legnagyobb erénye, hogy egy alapötlettel talál megoldást arra, hogyan kommunikáljon más-más üzeneteket akár egy időben márka- és kampányegységesen. Gondolom, egy mobilszolgáltató esetében nem utolsó szempont, hogy bármikor – még az éjszaka közepén – is folytatható, kivitelezhető.

Mit gondol a megvalósításról az alapötlethez képest? 
Sejteni vélem, hogy az ötlet itt a megvalósítás módja maga. Igazi szereplők, valósághűen imitált szituációk. A kényes részét jól oldották meg a filmkészítők: ha a filmek valós helyzeteket imitálnak, akkor az imitáció legapróbb jele is lebuktathatja, hiteltelenné teheti a történeteket. Az amatőrösített stílus autentikus – gondolom a célcsoportnak is.

Sajnálom viszont, hogy mindig hamarabb van vége, mint hogy leesne. Csak kapkodom a fejem. Az öt másodperc a legtöbb esetben nem elég arra, hogy egyszerre figyeljek az „élethelyzetre” és a tisztességesen megjelenő „szöveges üzenetre”. (Lusta nézőként én inkább a jelenetre figyelnék, az üzenet meg csak úgy találjon meg.) Ezzel – bármilyen ötletes is az egész koncepció és azon belül minden egyes kis rész – a reklám alapvető funkcióját, hogy eljuttassa az üzenetet a célcsoporthoz, nem tölti be. Bár erről az is tehet, aki közel egy időben ennyi mindent akar elmondani magáról, a márkájáról, a szolgáltatásairól.

Az akciós szpotok narrátorának „vásári kikiáltós” hanghordozása engem inkább hátráltat, mint segít. Gerillareklám ide vagy oda, mégis a hangosabb az erősebb? Én viszont csak az akciós ajánlatot hallom ki belőle, és nem a sztori megfejtését, lecsapását. A filmek stílusa is más hangnemet diktálna. Ha az offok visszafogottabbak lennének, hoszszabbnak érzékelnénk a szpotokat.

Újszerűnek tartja-e a szpotot?
Magyar viszonylatban igen, globálisan nem. Olyan stílust vagy technikát követ, amit „már láttam valahol”. Ennek ellenére nem érzem úgy, hogy koppintás lenne.

Hatékony lehet-e a szpot? (Teljesíti-e a célokat?)
Nem jönnek át a kis üzenetek – a „realitás” az érthetőség rovására megy, ettől egy kicsit l’art pour l’art. Így rossz értelemben is sikerül kilépnie a „reklámfilm” kategóriából.

Mi ragadta meg a szpotban?
Gerillareklámok főműsoridőben. Ugyan pont egy sokat költő cég engedheti meg magának, hogy kísérletezzen, mégis meghökkentő és értékelendő a kísérlet: egy multinacionális márkát levinni egy magyar lakótelep hangulatos játszóterére.

Van-e kedvenc része?
Baj lenne, ha a harminc-egynéhány fejezet között nem találnék kedvencet. És ilyen magas számnál az is érthető, hogy nem mindegyiket találom egyformán erősnek.

Van-e hiba az ötletben, illetve a szpotban?
A szpotok legnagyobb problémája a közeg, a reklámblokk, ahol megjelennek a hirdetések. Biztos vagyok benne, hogy ha a nézőknek alkalmuk nyílna egyben megnézni az összes filmet, a harmadik után sokkal jobban figyelnének. De sajnos a környezetet nem lehet mellőzni. A nézők nincsenek hozzászoktatva az ilyen típusú, több figyelmet és nyitottságot igénylő filmekhez. Még. Sajnos.