Hetek, hónapok óta zajlik a vita a bulvárlapok címlapjaitól az értelmiségi fórumokon át a családi ebédlőasztalokig, hogy veszélyes pornográfiát vagy ártatlan erotikát láthatunk-e estéről estére a két legtöbb nézőt vonzó magyar nyelvű csatorna képernyőjén. Egy biztos: meztelen testeket látunk, gyakran főműsoridőben. A hazai médiatörvény számtalanszor idézett előírásai szerint ez legalábbis aggályosnak tűnik. Tudjuk, az ORTT szankcionált is, azt is látjuk, milyen sikerrel.
A büntetésen túl talán érdemes lenne elgondolkozni egy másik, a társadalmi felelősséget jobban érvényesítő példán is. Az Egyesült Államok médiaszabályozása nem tesz különbséget pornográfia és erotika kategóriája között. Ott az obszcenitás a tiltott: ezt nem védi az amerikai alkotmány szólásszabadságot védő első kiegészítése, míg az erotikát és a pornográfiát igen. Az obszcenitás definiálását egy 1957-es, túlzás nélkül jogtörténeti jelentőségű per, a Roth vs. United States néven ismert eset eredményeképpen kialakított Roth-tesztre támaszkodva végzik az illetékes bíróságok. A Roth-teszt három kritérium teljesülésében határozza meg egy tartalom obszcén voltát: 1. a tartalom egésze dominánsan szexuális irányultságú; 2. a tartalom egyértelműen sérti egy közösség elfogadott normáit; 3. csak akkor minősíthető valami obszcénnek, ha a bíróság számára minden kétséget kizárólag bebizonyosodik, hogy az adott mű nem képvisel társadalmi értéket.
A Big Brother és a ValóVilág készítőinek a szólásszabadságot védő amerikai törvény szerint sem kellene a betiltástól tartaniuk. Azonban a helyi közösségek normáinak védelmét előtérbe állító bírák a show-k bizonyos elemeit joggal minősítenék obszcénnak. Ha például egy főműsoridőben sugárzott, közel egyórás programban semmi mást nem mutatnak, mint hogy tizenhárom ember egymás után lezuhanyozik, majd aktfotókat készít egymásról, az nehezen minősíthető másnak.
A társadalmi felelősséget firtató kérdés lényegesen több „értelmiségi nyavalygásnál”. A nézőkért folytatott harcban az első után lóhalálában újabb valóságshow-ba fogó televíziók hazárdjátékot játszanak. Hiába nyilatkozzák egyhangúan, hogy 2003 a valóságshow-k éve lesz, könnyen lehet, hogy túl gyorsan elhasználják a csodafegyvert, és a nézők elunják a meztelenséget. Elemi üzleti érdekük lenne a jövőre készülve hiteles, minél szélesebb körben elfogadott arcot építeni.
Egyre tisztábban látszik: a valóságshow csak az előjáték. A valódi izgalom ezután kezdődik.
