Hegyek és gyöngyök: a kötelezőkről
Az általános műveltség fogalma elég képlékeny lett az utóbbi időben, és egyre több felől hangsúlyozzák, hogy részét képezi a természettudományos tájékozottság meg a mindennapi gyakorlati ismeretek is.

Mégis, ha például a nemzeti alaptanterv tervezetéről beszélget az ember, amiben ugye a műveltség elég széles spektrumának az alapjai vannak jelen, előbb-utóbb mindig ugyanarra a kérdésre terelődik a szó mint legkardinálisabb problémára: a kötelező olvasmányokra. Úgy tűnik tehát, még mindig elsősorban a szépirodalmi olvasottsággal azonosítjuk a műveltséget, és ezt kérjük számon az oktatáson is.

Az új NAT elsősorban abban különbözik az eddigiektől, hogy konkrét műveltségi anyagot tartalmaz, azaz előírja, hogy milyen lexikális ismeretekkel kell a gyereknek rendelkeznie adott évfolyam végére. Ez az irodalomtanításra nézve azt jelenti, hogy megjelenik egy lista a kötelező olvasmányokról. Ez persze, mint a tervezet egésze, elég nagy vitát generált szakmai berkekben, több szervezet megfogalmazta ellenvéleményét. A kritika két fő iránya a mennyiség és a minőség volt, ez körülbelül lefedi az összes lehetőséget a belekötésre. Az utóbbi problémát, azaz hogy mely művek kerültek bele ebbe a kánonba és miért, mindjárt bővebben kifejtem. Az előbbit pedig röviden lehet ismertetni: nagyon sok. Rengeteg. Iszonyatos mennyiségű könyvet pakoltak itt össze, és ez nyilván a minőségi munka, az olvasásélmény és egyáltalán a hatékonyság rovására megy. Az index szerint közel 5000 oldalról van szó a középiskolában.

A teljes cikket itt olvashatja.