hero
Nagy Zsolt 2021. november 25. 08:57
Halálra ítéltek egy férfit Észak-Koreában, amiért becsempészte a Squid Game másolatát az országba
Középiskolások egymásnak adták pendrive-on a sorozatot, de a hatóság lecsapott rájuk.

A Netflix eddigi legangyobb sikert elért sorozata, a dél-koreai Squid Game a szomszédos Észak-Koreában nem csak betiltott anyag, hanem szigorúan büntetik is a hatóságok azt, aki az országba becsempészi, megnézi, vagy továbbadja másnak.

A Business Insider hivatkozik az RFA  (Radio Free Asia)információira, akik jelentésükben azt írják: az észak-koreai hatóságok egy férfit kivégzőosztag elé állítottak, amiért kiderült róla, hogy becsempészte az országba a sorozatot, egy középiskolás fiút pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, mert kiderült, hogy megvette azt a pednrive-ot, amin a sorozat volt. 

A Business Insider szerint a középiskolás fiú a legjobb barátjával együtt nézte meg a sorozatot, majd azt az osztályban is körbeadta, míg végül valaki fel nem jelentette őket a hatóságoknál. Azokat a fiatalokat, akik "csak" megnézték, öt év kényszermunkára ítélték. A büntetési hullám azonban nem ért véget itt, a hatóságok szerint az iskola is hibázott, ezért az igazgatót, a titkárt és a gyerekek tanárát is kirúgták, valamint kizárták őket a pártból, ez gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy száműzik őket egy eldugott régióba, ahol kemény fizikai munkát kell majd végezniük.

Észak-Koreában külön csoport működik az illegális videós tartalmak megtekintőinek elfogására. 

A Squid Game főszereplői adósságcsapdába került szerencsejáték-függők, köztük egy észak-koreai dezertőr, akiket egy szigetre visznek, ahol különböző, gyerekjátékokon alapuló akadálypályákon kell végigmenniük, a tét pedig nem csak pénz, hanem az életük is.  Az RFA szerint ez a koncepció különösen érzékenyen érintheti azokat az észak-koreaiakat, akik fontos beosztásokban dolgoznak, mert ha hibát vétenek, a rendszer kegyetlenül megtorolja.