Milyen volt a zsűrimunka?

A zsűrizés mindig egy nagyon izgalmas dolog, szeretem egyben látni az összes munkát. Amikor pedig a szóbeli zsűrizés zajlik, mindig rettentően érdekes, hogy hányféle szemszögből lehet nézni egy alkotást, sokszor olyanokból, ami eszembe se jutott. Nagyon jó beszélgetéseink voltak, egy remek csapat gyűlt össze, egy egész napon át érveltünk, vitatkoztunk a benevezett anyagokról, meglepett, hogy mennyire belementünk a részletekbe.

Egyébként is szeretem a munkám, de ilyenkor még jobban rácsodálkozom erre, és egy ilyen alkalom boost motivációra, inspirációra. Ennyi szakmában töltött év után is örülök, hogy ennyi jó ötlet megvalósulhat.

Az omni-channel szekcióban zsűriztél. Milyen volt a felhozatal?

Bőséges: 250+ pályamű érkezett, amiknél igen/nemmel szavaztunk arról, hogy shortlistre kerülhetnek-e. A Golden Drum elég szigorú a döntőbe kerülő alkotások számát illetően, max. 15-20 százaléknyi nevezést engednek shortlistre, így a mi szekciónkban végül 36 pályaművet választottunk ki.

Mivel idén az ukrán ügynökségek ingyen nevezhettek, érthetően rengeteg munka érkezett tőlük. Ezzel – az egyébként szép gesztussal – szétnyílt a mezőny, nagy volt a különbség kiemelkedő és kevésbé jó munkák között. Azt jó volt látni, hogy a többség, amiket én is shortlistre raktam, azok egyértelműek voltak, mert végül be is kerültek az élmezőnybe. Több nevezés is visszaköszönt Cannes-ból, de szerencsére újak is voltak, ráadásul zseniálisak.

Az még mindig előfordul, hogy a case study épp a lényeget nem tartalmazza, de jóindulatú volt a zsűri, kérdeztük egymást, gugliztunk, hogy minden kérdésünkre választ kapjunk a döntéshez.

Volt a ti zsűricsoportotokban nagyon megosztó kampány?

Inkább azt mondanám, hogy volt egy vissza-visszatérő, rendkívül érdekes vitatéma, méghozzá az, hogy lehet-e újra meg újra díjazni egy-egy márkának a hasonló tőről fakadó megnyilvánulásait. A Red Bull lehetetlen határát súrló megmozdulásai közül idén például a Tunnel Pass Project volt a mezőnyben, és az értékelése során többen azzal érveltek, hogy „oké, de semmi sem fogja felülmúlni a Space Dive-ot”. Vagy a lengyel Burger King Helping Whopper Jr. kampányánál az került elő, hogy ugyanúgy „csak” a legnagyobb versenytársat froclizza, mint már megannyi zseni megoldás korábban. Izgalmas vitákat szült, hogy a froclizás vagy épp a rekorddöntögetés inkább briefnek számít, vagy már az ötlet része. Természetesen mindkét kampány végül sok-sok díjat bezsebelt.

Ami nagyon jól el tudta egyébként dönteni a dolgokat, az a munkák craftja, művészi kivitelezése volt. Egy külső szemlélő számára ez mutatja meg, mennyi energiát pakoltál egy projektbe. Most is volt olyan, ami annyira gyenge kivitelezés volt, hogy egyszerűen nem lehetett díjazni, még ha az ötlet maga izgalmasnak is tűnt.

Milyen trendeket emelnél ki?

A metaverzum használata egy tetten érhető új irány, de azokat az eseteket nem díjaztuk, amikor az eszközhasználat csak öncélúan történt. Volt itt is kivétel, például a Heineken Silver bevezető kampánya, nem csoda, hogy számtalan díjat hozott el. 

Talán az is trendnek számít (bár évek óta tart), hogy aránylag kevés volt a humorosabb kampány. Nehéz témák, komoly kérdésfelvetések, emberi és társadalmi drámák kerültek előtérbe. Arra, hogy néha akár a kettő egymás mellett is megfér, az Publicis Italy (aki egyébként az év ügynöksége lett a Drumon) és a Heineken The Night is Young kampánya az egyik legjobb példa, amely a cannes-i sikerei után itt is bizonyított: összesen három aranyat, két Grand Prix-t és a Best of Covid-19 fődíjat is elhozta. 

A pandémiához kapcsolódó munkákból is volt azért még bőven választék, abból a fent említett kampányon kívül nekem és a zsűrinek is nagy kedvence volt a Bottega for Bottegas, szintén az olaszoktól.

Volt olyan munka, amit te személy szerint szerettél, de nem kapott akkora figyelmet, mint amilyet szerinted megérdemelt volna?

Még amikor a shortlistekről szavaztunk az otthonunk magányában, nagy kedvencem volt a Teleencyclopedia Horizon Forbidden West, ahol dokumentumfilmes megoldással mutatták be egy videójáték világát, méghozzá egy olyan legendás ismeretterjesztő műsoréban, amely 1965 óta létezik Romániában (nagyjából olyasminek képzeltem a case study alapján, mint nálunk volt a Delta). Épp ezért szomorúan láttam a szóbeli zsűrizésen, hogy az omni-channel szekcióban még a finalistok közé sem került. A pénteki díjátadón azonban megörültem, hogy a többi szekcióban nagyra értékelték a kampányt, és négy ezüstöt is elhozott.

Összességében mi a véleményed az idei felhozatalról, nyertesekről most, hogy már az összes díjazottat láttad?

Egyik szemem sír, a másik nevet. A Golden Drumban mindig szerettem, hogy a régióból megismerhetek számtalan olyan izgalmas kampányt, amely esetleg eddig elkerülte a figyelmemet. Felbukkantak rejtett kincsek. Most sajnos aránylag kevés ilyennel találkoztam. Viszont rettentő erős munkák voltak bent, ezeknek a többsége már korábbi nemzetközi versenyeken is bizonyított. 

Az eddig jelentős volument jelentő orosz munkák nyilván eltűntek (ki voltak tiltva a fesztiválról), de olyan, eddig a Drumot uraló nemzetektől is kevesebb díjas munka érkezett, mint a románok (6 ezüst és 1 bronz) vagy a török (összesen 3 díj, bár ebből 2 Grand Prix járt a Cap the Tapnek). Nagyot mentek viszont a lengyelek 17 díjjal (6 arany, 6 ezüst, 5 bronz), és még nagyobbat az olaszok, akik összesen 26 Drumot vihettek haza (6 fődíj, 7 arany, 9 ezüst, 4 bronz). Természetesen az összesen 10 magyar díjnak is rettentően örülök. 

Sajnos már Cannes-ban is láthattuk az elmúlt pár évben, hogy összességében a régió munkái a szokásosnál kevesebb sikert arattak, remélem ez a tendencia jövőre megfordul.

Milyen volt az idei Golden Drum úgy, hogy más volt a helyszín és egy másik program része is volt a gála?

Szintén felemás érzéseim vannak arról, hogy idén Rovinjban került megrendezésre a fesztivál, a horvát Weekend nevű médiafesztivál keretein belül. Egyrészt ez az adriai gyöngyszem az egyik kedvenc városom, és tökéletes helyszín egy ilyen rangú eseménynek: még ősszel is nyüzsögnek az utcán, és az ötnapos médiaesemény miatt rendkívül jó a szervezés, rengeteg emberrel, jó hangulattal. De pont ebből adódik az is, hogy kicsit elveszett a Golden Drum az egészben, a régió reklámosai keresgélték egymást a tömegben a díjátadó utáni ünneplésben, és az összesen félnapnyi előadások is kicsit karcsúnak számítanak a korábbi évek 2-3 napos konferenciáihoz képest.

Ezen kívül nehéz elengedni a szlovén tengerparti emlékeket, hiszen érzelmileg ezer szállal kötődünk Portorožhoz. Hiányzott a rendkívül fontos vita arról, hogy a Pavel 1 vagy 2 a jobb étterem (más opció nem is létezik!), a magyar buli a Caffe Teaterben, vagy a Piran főterén sokszor összeverődő, együtt reggeliző magyar reklámos hadtest.

Összefoglalva, egy új koncepciót láthattunk a szervezőktől, amely akár még jó is lehet majd, ha nem folyton a régi emlékekhez hasonlítja majd a régió reklámközössége.

Az idén ingyen nevezhető ukrán munkák kaptak-e külön figyelmet a díjátadó vagy a napközbeni előadások alatt?

Ahogy korábban is említettem, 200+ nevezéssel az ukránok hatalmas volument képviseltek a fesztiválon, és természetesen volt benne számtalan olyan munka is, ami az ingyenesség miatt csak rápróbálás volt. De az, hogy több díjat is elhozott az ország, bizonyítja, hogy voltak kiemelkedő alkotások köztük. Ilyen volt számomra például a gyönyörűen kraftolt Khortytsia.

A délutáni konferencián is helyet kapott egy ukrán ügynökség, a Banda előadása. Ők hozták létre az egyik legnagyobb hatást elérő Be Brave Like Ukraine kampányt, és itt még több háttérinfót meséltek el a munkafolyamatról, a tempóról és a körülményekről, amiben dolgozniuk kell, mint amennyit a Cannes-ban az ukrán kreatívokkal tartott kerekasztalbeszélgetés során lehetőségük volt megosztani. 

Előadásukat egy kisfilmmel zárták, ahol a teljes ukrán kreatív közösség segítségével hoztak létre, és bemutatták, hogyan élték, élik meg a háborút, hogyan dolgoznak közben, akár otthon vannak még, akár más országban húzzák meg magukat. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy azt nézve nem szökött könny a szemembe.