-fi- 2021. október 13. 09:35
Fordítva rakták ki az óriásplakátot, legközelebb már magukat froclizták
Három óriásplakát Szombathely határában: a már eleve csodálatos nevű Dr. Padló nevű parkettás cég kálváriájáról a Nyugat.hu lelkiismeretesen tudósított, történt ugyanis, hogy első plakátjuk fejjel lefelé került ki, majd ezt sietve megfordították, de a következő kampány során is fordítva került ki egy másik plakát. Ami már valószínűleg direkt történt.

Bár a Nyugat.hu cikke erősen (és talán indokolatlanul) naiv hangvételű, az új plakátot elnézve nem lehet nem egyértelmű, hogy a cég már magát trollkodta meg - de pont ezért szép a helyi reklámpiac, mert a vásárlóközönség is abszolút lokális, az ilyen malőrök pedig szépen terjednek a kis közösségekben.

Ez volt a véletlenül fordítva kirakott plakát:

Ez meg a rátromfolás:

Szóval ha nem szándékos az ügy, akkor is felmerül, hogy a cég magát biztosan nem promózná lefelé mutató hüvelykujjal, úgyhogy ez inkább arra a “vicces” pólóra hasonlít, amire fordítva van ráírva, hogy “Ha ezt el tudod olvasni, húzz ki a hóból”.

Néhány évvel ezelőtt a Cofidis csinált hasonló kampányt, igaz, annak minden eleme szándékos volt, mindenesetre ott a bank akkor új ügynöksége, a Spice is alaposan kitett magáért.