A Facebookodon posztoltad ki, hogy elköszöntél az iCentre vezérigazgatói posztjáról, és egy kis szünetet fogsz tartani. 2015-ben beszélgettünk utoljára, akkor úgy fogalmaztál, hogy ha téged érdekel az amit csinálsz, akkor „28 órásak” a munkanapjaid. Te ezt a nyolc évet is „28 órákkal” toltad le?

Igen, mert nagyon energikus, dinamikus és szenvedélyes személyiség vagyok, és észszerű keretek között szívesen feszegetem a határokat. Tehát, ha csinálok valamit, akkor azt szívvel-lélekkel, hatalmas szenvedéllyel tudom vinni. Számomra nincsenek lehetetlenek, képes vagyok kreatívan, összetetten, több cél mentén gondolkodni és a hosszú távú lehetőségekre odafigyelni. 

Ez a munkatempó vezetett oda, hogy távozol a posztodról? Kiégtél? 

Egyrészt nagyon elfáradtam, másrészt tavaly lettem 50 éves, és ez elgondolkodtatott. Az életközepi válságról tudtam, hogy vannak, akik ilyenkor megőrülnek, motorra ülnek és vagány dolgokat kezdenek csinálni, de most értettem meg, hogy ez valójában miről is szól. Bennem is beindult egy erős visszatekintés, megálltam, és elgondolkodtam, hogy mi is történt velem az elmúlt több mint 30 évben. 

Rádöbbentem arra, hogy utoljára 15 éves koromban töltöttem két hetet egybefüggően szabadságon. Ráadásul az egész életem során úgy alakult, hogy krízishelyzetekben kellett helyt állnom. De ez a szituáció, úgy tűnik, komfortos számomra, és jó vagyok benne. Egy válság során sok esetben valami nagyon újat kell csinálni, ami akár „napi 28 órát” is igényelhet. Emellett édesanyaként is helyt kell állnom. Így amit háttérbe helyeztem, és nem vettem komolyan, az a munka-magánélet egyensúly.

Marketingvezetőnek érkeztél, de hamar a cég vezetője lettél, tehát a legmagasabb pozícióban vitted az elmúlt éveket. 

Az eredeti terv és megállapodás hat hónapra szólt. De többszörös hat hónap, közel 10 év lett belőle. A cég felvásárlása után nem sokkal, 2014 elején érkeztem, és egy levert, ingerült, dühös, motiválatlan, egymással versengő és egymást bíráló, de okos, szakmailag magas szinten álló, értékekkel rendelkező csapatot és egy nagy múltra tekintő, de a helyét kereső céget kaptam. Azt mondhatom, hogy sikerült 180 fokos fordulatot venni és változásokat elérni: most egy motivált, eredményes, fantasztikus csapattól tudtam búcsúzni.

Milyen módszerrel érted el a változást?

Értékrendszert, hozzáállást, nézőpontot, vállalati kultúrát kellett és sikerült megváltoztatni. Sok odafigyelés, megértés, nyitott beszélgetés, megfigyelés kellett hozzá. 

Például 2015-től minden évben kétnapos workshopot csináltunk, ilyenkor nem számokról, hanem értékekről, gondolatokról beszéltünk, SWOT-oltunk, hol tartunk most, és hova szeretnénk eljutni. Többek között arról, hogyan írnánk le a céget, ha egy személyiség lenne. Sokkal könnyebb volt a résztvevőknek ezáltal értenie egymás gondolkodását, hiszen mindenki a saját szavaival, de egymás számára is tisztán, érthetően fogalmazta meg a gondolatait. Létrejött egy közös halmaz, melyben mindenki egyetértett. 

Ugyanígy állítottuk fel azt is, hogy milyen személyiségként kívánjuk látni a céget, ahol dolgozunk, amit képviselünk. Sikerült egy bizalmi légkört megteremteni, közös nevezőre jutnunk, megértenünk egymást és sikerült abban is megállapodnunk, hogy milyenekké szeretnénk válni. 

Felker Noémi a DDB-nél account executive-ként kezdte a pályáját, majd a McDonald’s és a Well munkatársa volt, 2001-ben pedig saját céget alapított Noe’s Ark néven. 2014-ben csatlakozott az iCentre-hez, Magyarország és Románia marketingmenedzsere volt, egy évvel később pedig Magyarországért felelős vezérigazgatóként léptették elő. Posztján az Apple Premium Reseller és az Apple Authorised Service Provider magyarországi tevékenységéért felelt, beleértve az üzletág fejlesztését és irányítását. Megüresedett poszjára még nem neveztek ki új kollégát, feladatait átmenetileg házon belül látják el.

Abban a nyolc évvel ezelőtti interjúban úgy fogalmaztál, hogy téged a tiszta építkezés motivál. Úgy látom, hogy ez megmaradt.

Így van, és ez nagyon sok odafigyelést, és értő, megértő figyelmet kíván. Nagyon sok időt töltöttem el a kollégákkal, sőt egy ideig, mielőtt belépett volna valaki a cégbe, találkoznia kellett velem is. Azt akartam, hogy lássa, én milyen vagyok, ismerjen meg, hogy ki az, aki a végső döntéseket fogja hozni, hiszen igaz a mondás, hogy ,,fejétől bűzlik a hal”, így ha nem vagyok szimpatikus, még mindig van ideje lelépni. 

Másrészt én is szerettem volna megismerni a leendő új kollégát, meg akartam győződni arról, hogy megismerve őt vajon jól fogja-e érezni magát nálunk, passzol-e ahhoz az értékrendhez, amit mit elkezdtünk kiépíteni. Ezen a ponton engem elsősorban az ember érdekelt, hogy ki ő. Nagyon jó beszélgetések voltak. 

Több generáció dolgozik a cégben, és ezek a találkozások folyamatosan segítettek abban is, hogy képben legyek a generációk közötti különbségek felismerésében, beazonosításában. A beszélgetéseket követően mindig adtam visszajelzést a leendő vezető felé. Persze ezeken a találkozókon láttam azt is, hogy ki az, aki talán csak egy évet tölt majd el nálunk, és erről is szóltam. De ha a leendő vezető így is vállalta az új kollégát, és nem tántorítottam el ettől, akkor fontosnak tartottam, hogy neki is legyenek tapasztalatai – hiszen én is csak a sok év tapasztalata alapján vagyok képest ezt felismerni.

Tehát cégvezetőként abszolút az emberi oldaláról közelítetted meg a munkádat?

Igen, hiszen a szakmai hozzáértés rövid időn belül kiderül, a szakmai tudás elsajátítása tanulható, de az egyéniségünk, karakterünk adott, amit egy munkahely nem tud és nem is feladata megváltoztatni. Mindenki úgy jó ,ahogy van, de hogy ki melyik csapatba, cégbe illik, milyen értékeket vall, milyen értékekkel tud és képes azonosulni az már egyénfüggő. 

Egy cég valós értékeit azok határozzák meg, akik éppen akkor ott dolgoznak. Állíthatok róla bármit, kitalálhatok mindenféle terminus technicust, ha az ott dolgozók nem értenek vele egyet. És ez nem lehet görcsös, megjátszott, hiszen azt az ügyfelek megérzik.

Hány fős csapatért feleltél? 

Marketingvezetőként Románia is hozzám tartozott, de amikor cégvezetőnek neveztek ki, kértem, hogy csak lokálisan lássam el a feladatokat, így lettem CEO egy negyven fő körüli cégnél. 

Amikor a Noe's Ark bezárását követően szünetet tartottál, azt mondtad, hogy türelmet és elfogadást tanultál. Mit tanultál az elmúlt évtizedben? 

Még több türelmet, rugalmasságot és rendkívül széles körű emberi reakciók megismerését, azok kezelését, valamint tovább fejlődött az empátiám. 
Számomra nincs lehetetlen. 

A kereskedelmi területen a jogszabályi környezet rendkívül összetett, emellett éves szinten több százezer vásárlóval, ügyféllel találkozunk. 

Ha én magam nem tudok türelmet, odafigyelést és megértést tanúsítani, akkor hogy várom el ugyanezt attól a kollégámtól, aki az üzletben fogadja az ügyfeleket? Hiszen akkor, ott, ő jelenti, ő testesíti meg a márkát, a céget. 

Azért kell házon belül a kollégákra is nagyon odafigyelni, mert akkor ez már számukra természetes reakció lesz az ügyfelek irányába is. Ha a kollégák jól érzik magukat a csapatukban munkahelyükön, akkor ez szavak nélkül is sugárzik belőlük, amit az ügyfél az üzletbe lépve azonnal megérez. Nem tudja megmondani, hogy mitől, de jól fogja érezni magát az első pillanatban. 

Ezeknek a készségeknek a fejlesztésében a gyerekeim is rengeteget segítettek.

Valóban, az elmúlt időszakban nemcsak értékrendet építettél, hanem kamaszokat is neveltél. 

Két 11 éves kiskamasszal indítottam el a pályám ezen szakaszát. Amikor megkérdeztem tőlük, hogyan élték meg ezt az időszakot, akkor kiderült, hogy nem hiányoltak, mert mindenhol ott voltam ahol számukra fontos volt és kellett. Jelen voltam az életükben, minőségi és nem mennyiségi, értékes időt töltöttem velük.

Ebben az a napi rutin is segített például, hogy esténként közösen vacsoráztunk, ami szent és sérthetetlen volt. Akkor csak és kizárólag rájuk, a családomra figyeltem. Ezt annyira komolyan vettük, hogy engem, bennünket bárki hívhatott, nem vettem, vettük fel a telefont – utána persze visszahívtam azt, aki keresett. 

Azt írtad, hogy most szünetet tartasz. Van bármilyen terved a közeljövőre? 

Most pihenni szeretnék legalább 1-2 hónapot, ki kell kapcsolnom az agyamat, fel kell töltődnöm, át kell gondolnom, hogy mi legyen a következő lépés.

Eddig to do listákkal ébredtem, és el kell engednem ezt a készenléti állapotot. Már nincs beállítva az ébresztő, de még mindig korán ébredek. Most júliusban elutazunk vidékre, a környezetváltozás és az új élmények is segíteni fognak a kikapcsolódásban. Szeretnék barátokkal találkozni és hosszú órákon át kávézni, beszélgetni velük, akikkel az elmúlt időszakban nem tudtam. Ugyanakkor hiszek abban, hogy meg is kell gyászolnom azt, hogy otthagytam a céget, akkor is, ha én akartam így. Egy fejezet lezárult. 

Van bármilyen karrier irány a fejedben?

Konkrétum nincs. Amit biztosan tudok, hogy a munka-magánélet egyensúlyra sokkal jobban figyelnem kell. Az elmúlt években csak a cégre figyeltem, és keveset voltam a külvilágban. Az utóbbi időben elnökségi tagja lettem a Magyar Marketingszövetség Női Marketing Tagozatának, meghívtak fesztiválra, konferenciára, tanítani, és mindez nagyon izgalmas, tehát először is meg kell ismerkednem azzal, hogy mi van „kint”, megtudni, hogy ki mire gondol, vagy mire van szükség. Úgy tűnik, a visszajelzések alapján van igény a tudásomra, tapasztalatomra.

Harminc éve a DDB-nél kezdtél el dolgozni, a pályád kicsit nagyobb része a reklámszakmához kötődik. Mennyire vagy képben a jelenéről? 

Bevallom, az utóbbi 10 évben szinte teljesen kiestem a szakmából, csak annyit tudok, amennyit ügyfélként megéltem róla. Én az ügynökségi munkámban anno stratéga voltam, az ügyfélkapcsolatokért feleltem. 

Azt tapasztalom, hogy mindenki nagyon kreatív, tele van ötletekkel, és manapság mágikus kifejezés a ,,social media szakértő” kifejezés. Senkit sem akarok bírálni, lehet, hogy csak rossz irányokat láttam, de nekem úgy tűnik, mint a szakma egyik „öregjének”, hogy a szakmaiság, a stratégiai gondolkodás, a márka mély megismerése és az erős ügyfélkapcsolat, a client service mintha kihaló félben lenne.

Hogy viszonyulsz ehhez az „öregséghez”? Hogyan próbálod megérteni a fiatalabb generációkat?

Imádom és tisztelem a fiatalokat, de nemcsak őket, én minden generációt imádok és tisztelek. Az iCentre-nél 18 éves kortól kezdve egészen ötven feletti korúak dolgoznak. Manapság kiemelt figyelmet kap a Z generáció, holott ez önmagában kevés, hiszen egy munkahelyen több generációnak kell nap mint nap megértenie egymást, bízni és tisztelni egymást és együttműködni egymással.

Sok Z generációs kutatási anyagot nem szükséges olvasnom, mert ismerem és értem őket. Imádom bennük azt, hogy bátrak, hogy kimondják, amit gondolnak, és hogy nagyon kreatívan tudnak gondolkodni és rendkívül fontos számukra a work-life balance. De közben nem tudják, hogy mi a céljuk, és ez elszomorít. 

Emellett türelmetlenek, de ezzel nem is vádolnám őket, hiszen minden előttük van egy másodperc alatt, azonnal ott van a lájk, a komment. Semmit nem kell fejben tartaniuk, hiszen érkeznek a megfelelő időben az értesítések, azonban ez nem fejleszti a projekt és time management képességeket. 

Azzal, hogy mindenki azonnal előre akar lépni, mindent gyorsan és még gyorsabban akar csinálni, azt eredményezi, hogy kimaradnak olyan emberi megélések, amelyek biológiailag és mentálisan az életünk részét képezik. Azt hiszik, hogy ebben a felgyorsult világban ezzel nem kell foglalkozni, pedig igen, és ezt azért tudom, mert egy másik korban nőttem fel. Ugyanakkor, ha ma lennék fiatal, biztosan ugyanolyan lennék, mint a Z generáció, ez nem kérdés.

A közösségi média térhódítása is az iCentre-es időszakodra esik. Foglalkoztál ezzel bármilyen szinten? 

Az idősebb korosztály azt mondja, hogy a social media felületeket csak a fiatalok értik, mert ők vannak benne. Azért ez nem teljesen igaz, mert más használni és megérteni a funkciót. Számomra egy social media felület ugyanolyan médiacsatorna, mint az óriásplakát vagy a rádió. Mitől lenne ez más? 

Az, hogy vannak különböző platformok, amik más-más célcsoportot szólítanak meg, az ugyanaz, mint amikor ismertük a Pesti Műsor, a Pesti Est, vagy egy havi férfimagazin célközönségét. Úgy érzem, hogy egy halmazként kezeljük a közösségi médiát, miközben nem az, hanem többféle csatorna összessége. 

A fiatalokra gyakorolt hatása viszont abban érezhető, hogy valós emberi kapcsolatok híján a másikról csak olyan elképzeléseik vannak, amiket a fotók és a posztok alapján vélnek. Nincsenek illatok, testbeszéd, mikrorezgések, hangsúlyok, amik a személyes találkozás során mind hozzáadnak az érzékelésünkhöz a másikról. Ha egy vásárló bemegy a boltba, ő hús-vér ember, vágyakkal, érzésekkel célokkal, és őket kell megszólítani, nem a retusált fotóját. Ebből adódik, hogy a fiatal húszéves kollégákat meg kellett tanítani offline beszélni, beszélgetni, sőt köszönni is, amit először nem értettem, hogy miért probléma, hiszen mindannyian udvariasak és intelligensek.

Rájöttem, mert rá akartam jönni, hogy nem azért nem köszönnek a betérő vásárlónak, nézelődőnek, ügyfélnek, mert nem akarnak, hanem mert ma már nem elvárás előre köszönni, így ez nem rögzül beléjük kisgyermek koruk óta. Amint felismertem, megértettem az okot, így már nem problémaként, hanem megoldandó feladatként tekintettem a helyzetre.

Azt érzem az egész beszélgetésünkből, hogy te szereted az embereket és kíváncsi vagy rájuk, és ennek az erejével tudsz változásokat elérni. 

Igen, szeretem, becsülöm és tisztelem az embereket. Emberi kapcsolataimat a tisztelet és a megértés irányítja. Természetesen engem is fel tudnak húzni, nem mindig vagyok szuper PC, de a fejlődést látni nagyon inspiráló. A változás életem természetes rendje.

Alapvetően nem magamból, a saját élményeimből, tapasztalataim alapján értékelek, vagy hozok egy döntést, ez csak egy szelete, hanem fontosnak tartom, hogy nézőpontot váltsak, és a másik szemszögéből is megvizsgáljam, értelmezzem az adott helyzetet. Én most úgy engedtem el a gyeplőt, hogy beállt minden a maga nyomsávába, az értékek megszilárdultak, és tudom azt, hogy mindez akkor is fog működni, ha nem vagyok ott. Ez volt az igazi célom.