hero
Kreatív 2021. április 12. 14:01
Ez nem is recharge, hanem inkább restart, vagy újratelepítés
Mechiat Zinától a hobbijai nagyrészét elvette a koronavírus, de felszínre hozott egy régi, kedvelt időtöltést is.

Mechiat Zinától a hobbijai nagyrészét elvette a koronavírus, de felszínre hozott egy régi, kedvelt időtöltést is. 

A kanapén dolgozom, mellettem az ablakpárkányon verseskötetek sorakoznak. Van belőlük a konyhában, a teraszon, de még a fürdőszobában is. Az a típus vagyok, akinek sosem merül le teljesen a telefonja, naponta akár háromszor is rádugom a töltőre. A telefon aksijának ez nem tesz túl jót… Saját magam feltöltéséről is ezzel a metodikával gondoskodom: ha már csak néhány egység a töltöttségi szintem, magamhoz veszem a legközelebbi verseskötetet, vagy megnyitok egy irodalmi portált, és feltornászom a 40%-ot mondjuk 70%-re. Egyetlen vers nem tölt fel teljesen, de ahhoz elég, hogy ne sípoljon a vészes merülésre figyelmeztető üzenet.

 

Sok mindennel szoktam töltődni, ezekből vett el számosat a COVID-19. Az esti színház és a koncert a képernyőre költözött, a tengerről csak álmodozom, és a hosszú bezártság hétvégéin jobbhíján a nyelvtanulásba vagy a rajzolásba kapaszkodom. Utóbbi egy újrafelfedezés, amit pont a karanténnak köszönhetek. Már majdnem elfelejtettem, milyen órákon keresztül olyan dologgal foglalkozni, amivel semmit nem akarok elérni. Az agyam kikapcsol, az időérzékem szublimál, a Spotify egyre furcsább zenéi vezetik a kezem. Gyűlik a tinta a papíron, mígnem ott találom magamat egy kép előtt. Kicsit olyan, mintha kitakarítanám a padlást az agyamban és rég elfeledett kincsekre bukkannék. Vagy mintha homokban táncolnék csukott szemmel, és a nyomaimból értelmes formák rajzolódnának ki. Ez nem is recharge, hanem inkább restart, vagy újratelepítés.

 

De a folyamatos stabilitást és a biztonságérzetet a versek teremtik meg, kivált a világlíra. Balomon épp egy Marno, egy Térey és egy Bakucz kötet figyel, de a külföldi irodalom adta rapid feltöltődésnek a része, hogy semmit nem tudok sem a szerzőről, sem a világáról. Csak a sorok vannak, meg én. Nem befolyásolják a mű élvezetét az előzetes ismereteim, elvárásaim, vagy épp az előítéleteim. Ezek a zsákbamacska szövegek az agyam azon részeit mozgatják meg, amelyek a napi pörgésben alig aktivizálódnak.

PR-esként dolgozom, azaz egy nap átlagosan 30 embert hívok fel különféle sztorikkal. A beszélgetések történetek köré szerveződnek, mindegy, hogy tech vagy gazdasági hír, esetleg agrártéma áll a középpontban. Van narratíva és üzenet, egy csipetnyi dráma, meg persze a finálé sem marad el. Klasszikus dramaturgia, így működik a színház, az irodalom, az ember. Viszont pont emiatt van az, hogy ha elolvasok egy regényt, vagy megnézek egy sorozatot, akkor előfordul, hogy sokszor inkább fáraszt el, mintsem pihentetne. Mintha ugyanazt az izomcsoportot dolgoztatnám munka közben, mint a szabadidőmben. A versek másként hatnak. Először érzem meg a szagukat, ismerem fel a színüket, és csak a legvégén kapcsol be a racionalitás. Aktivizálja az érzékeket, kikapcsolja az agyat és ismeretlen tájakra kalauzol. Mint egy gasztrokaland.

Versekkel indul minden napom már legalább tíz éve, de egy ideje a napközbeni feltöltődéshez is hozzátartozik. Körülbelül azóta, amióta rátaláltam egy hírlevélre (ez az, most sajnos épp szünetel). A világ különböző pontjairól származó költőktől, délután három óra magasságában naponta érkezett egy szöveg. A legjobbkor. Amikor az agy némi cukrot kíván és beindul a fantázia, balanszként jelenik meg a vers. Rezeg a telefonom, elolvasom azt a néhány sort egy kávé mellett, és mehet tovább a nap. Hazafelé a villamoson újra végigpörgetem, este még akár a szerzőre is rá lehet keresni, hogy kicsit többet is megtudjak róla.

Így találtam például Kaveh Akbar teheráni származású amerikai költő munkásságára. Csekkoltam a honlapját, a YouTube videóit, néha még a versei fordítgatásával is eljátszadoztam, és azóta is előveszem a szövegeit. A hírlevél ugyan most épp szünetel, és nekem kell gondoskodnom a recharge-ról, de szerencsére van hova nyúlni munícióért. Pár éve elindult a Versum, ahol világirodalmi lírafordításokat közölnek, tavaly pedig az 1749, ami szintén kimondottan külföldi irodalmat, és arról szóló írásokat közöl. Na meg persze itt van az ablakpárkány, a terasz, a konyha és a fürdőszoba is. Ezzel már csak kihúzom a karantén végéig, talán tovább is…

 

Mechiat Zina, Uniomedia, Media director

A cikk szerzője maga is verseket ír, 10 éve publikál online és print folyóiratokban, legutóbb az ambroozia.hu online folyóirat közölte szövegeit.