Becsült olvasási idő: 1 perc
Eredmény az éghajlatváltozásos pr-tenderen
Az eredeti tervekkel ellentétben később kezdődött a közös munka azzal az ügynökséggel, amely megnyerte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egysége (KPSZE) pr-tenderét.

A tavaly augusztusban meghirdetett „Együtt az éghajlatváltozás ellen” országos kampányhoz kapcsolódó pr-tender eredményét csak most hozta nyilvánosságra a Tenders Electronic Daily-n (TED) a kiíró. A tárgyalásos eljárást eredetileg úgy írták ki, hogy a nyertessel december 15-ig dolgoznak együtt, azonban az eredményről szóló tájékoztatás szerint a nyertessel tavaly december 30-án kötöttek szerződést.

A KPSZE a Saatchi & Saatchival, és pr-divíziójával, a Publicis Consultants Budapest-tel írt alá szerződést. A kampány lebonyolításában a WWF Magyarország szakmai partnerként vesz részt.

Az ügynökség nettó 127 ezer euróért azt vállalja, hogy kommunikációs és promóciós feladatok lát el, online játékot hoz létre és terjeszt, és kapcsolódik más környezetvédelmi témájú és egyéb rendezvényekhez, amely az éghajlatváltozás ellen indított kampányt emlékezetessé teszi, valamint feladata a hatékonyságmérés is.

A tenderen a nyertesen kívül még két ajánlatot bírált el a KPSZE, a nevüket azonban nem hozták nyilvánosságra.

Az éghajlatváltozás ellen indított kampány az Európai Unió kommunikációs és információs politikájához kapcsolódik.