hero
Nagy Zsolt 2021. november 16. 07:41
Frei Tamás: eljutottunk oda, hogy kávézóláncból kávémárka legyünk!
Új utakat keres magának Frei Tamás kávézólánca, miközben a vendéglátószektort két kézzel pofozza a koronavírus. Interjú.

Az interjú eredetileg a Kreatív 2021. novemberi lapszámában jelent meg.

Amerikában is élsz, a világ számtalan pontján van már kávézód, de pont az Egyesült Államokban nincs. Miért?

Amerika nagyon bonyolult, az élelmiszer-engedélyeztetés (FDA) rendszere rendkívül összetett. Két partnerünk is nekiveselkedett már, közülük egy kuvaiti befektetési alap, akik Texasban és New Yorkban ingatlanbizniszben utaztak. Megállapodtunk velük, de másfél év után sem jutottak túl a hatóságokon, majdnem kétmillió dollárt öltek bele, de még akkor is csak az egyharmadánál voltak a folyamatnak. Úgyhogy feladták! 

Mi a gond a termékekkel az FDA szerint?

Nincs gond, de ezt messzebbről kell indítani. Sokáig másolták a kávéinkat itthon, például az egyik slágertermékünket, a nicaraguai dohánykávét. Az volt a módszerünk, hogy minden baristát kitanítottunk, hogyan kell elkészíteni az alapanyagokból a kávéinkat. Persze ezután a környékbeli kávézós húszezer forinttal magasabb fizetésért elcsábította magához dolgozni a baristát, kiszedte belőle a receptet, és átnevezte szivarkávéra. Ezek miatt most már külön üzemben állítjuk elő az esszenciát, a barista pedig már csak lefőz egy alapkávét, és hozzáadja ezt az ízt. De valójában nem ismeri a recept lényegét, így nincs is miért elcsábítani. A Café Frei amerikai elindítását ez akadályozza, az FDA rendszerén minden ilyen saját esszenciát engedélyeztetni kellene. Persze az is az okok közé sorolható, hogy az amerikaiak szeretik, ha kintről csak pénz érkezik az országba, a szabályzórendszer így van kitalálva. Amerika arra felé löki a befektetőket, hogy az alapanyagokat az Államokon belülről szerezzük be, mert az az amerikai vállalkozásokat erősíti. Ha nagyon akarnánk Amerikában Cafe Freit, akkor azegészet újra kellene ott kezdeni, kinti alapanyagokból válogatva összerakni ugyanazokat az ízeket, persze mindezt az amerikai ízlésre hangolva. De azért nem adom fel Amerikát. Lehet, hogy likőrbárral kombináljuk majd ott a Cafe Freit. Most például amarót fejlesztünk, mert épp ennek a szegmensnek zajlik a „forradalma”, pár éve sörforradalom volt, most az amaro éli virágkorát. (Azamaro egy olasz, gyógynövényalapú, magas alkoholtartalmú likőr – a szerk. ) Erre a vonalra szeretnénk most rámenni, a skandináv megoldást követve, irtó finom dolgok jönnek onnan, fenyőtűpárlat és hasonlók. Ott is, Dániában, Koppenhágában a kávézó-likőrbár koncepciót forgatjuk a fejünkben, ami talán később átültethető lesz Amerikára.

Fotók: Szabó Réka 

Hogy került a képbe az alkohol?

Azon gondolkodtunk, hogy mivel kellene a kávézót társítani, hogy este hat után is maradjanak a vendégek, hogy ha már kifizettük a bérleti díjat, ne veszítsük el a hat és az éjfél közötti hatórás bevételszerzési lehetőséget.

 A kávézók sajátos kialakítását ez mennyire szabná át?

Szerintem semennyire. Úgy fogalmaznám meg, hogy ez egy subproduct, kiegészítő termék, olyasmi, amit lehet a kávézóban is árusítani. Ennek majd vizuálisan is meg kell jelennie, de még nem tartunk itt, az is lehet, hogy egy bárszekrény lesz, ami nappal zárva tart, és csak este nyit ki. De egy potenciális partnerünk Miamiban közben arról győzköd, hogy a Cafe Freiben ne csak alkohol legyen, hanem humidorszoba is, ahol lehet szivarozni. A kubai közösség miatt ott lehet, hogy ez extra jól működne. Szóval érdekesen mozognak a folyamatok. 

A kávérajongásod köztudott, de sosem láttam rólad még egy képet sem, amin szivarozol.

Egy időben szivaroztam, különösen akkor, amikor tévéztem. Amikor Afrikában forgattunk, mindig úgy utaztunk, hogy odafelé a reptéren bevásároltunk gyomorfertőtlenítő whiskyből meg szivarból, esténként ittunk egy pohárkával, hogy biztos ne legyen semmi gond, elszívtunk egy-egy szál szivart az operatőrömmel, és közben jókat beszélgettünk. Este hat után vaksötét ereszkedik le sok afrikai országban, ahol akadozik az áramellátás is. Egyszerűen nem volt mit csinálnunk. Szóval volt egy korszakom, amikor szivarozgattam. Annyit érzékelek, hogy amióta megjelentek a cigarettahelyettesítő termékek, a dohánypiacon is nagy lett a mozgás, egyre érdekesebb és izgalmasabb ízek jelennek meg. Ma már nincs „kubaiszivar-mánia”, pontosabban nem csak az van, hanem megjelentek a szivarkészítés Jamie Oliverjei. Igazi szivarkreátorok, akik szabályosan sztárok lettek ezen a területen, mert a világ minden évben várja, hogy épp mivel rukkolnak elő, milyen ízekkel, dohánylevél-kombinációkkal. Szivargyűrűk, humidordobozok készülnek elképesztően szép dizájnnal. Beszűkült a piac, de azért még így is sok a fatalista. Nem leszünk szivaros kávézó, de lehetőségként és érdekességként megjelenhet ez a vonal is – mondjuk Miamiban. 

Mennyi időt visz el a piackutatás, mielőtt egy új egység megnyitásáról döntés születik?

Ahogy a méretünk változik, úgy sokasodik a rendelkezésünkre álló információmennyiség, ami alapján a döntéseket hozzuk. Közép-Európában édes tortát akar a vendég a kávéja mellé, ebben nem látok különbséget a Cafe Frei valamelyik Adriai-tenger mellett található kávézója, vagy mondjuk egy szlovák egységünk között. Miközben a franciák azalapján választanak kávézót, legalábbis ezt látjuk Nizzában, hogy mit és hogyan ehetnek előtte. Egyébként ez azangolszász piacra is jellemző, ezt megtanultuk Londonban és Dublinban, az ottani kávézóinkban. Már nagyon ritkán csinálunk fókuszcsoportos kutatásokat, mert van erre külön kávézónk, ahol tudunk tesztelni és kísérletezni. Szeretünk megbízható döntéseket hozni, amiknek van alapja, nem ösztönök után menni, ahogy egyébként sok évig csináltuk. Eljutottunk abba a stádiumba, hogy kávéláncból kávémárka szeretnénk lenni. A Covid előtt is volt szemeskávénk és kapszulás kávénk a különböző hálózatokban, például a DM-ben, a Sparban, de most már a Cserpessel is van együttműködésünk tejeskávéra, ami benzinkutakon is kapható lesz hamarosan. A Sparban most jövünk ki hatféle kétdecis kávéval, és van mélyfagyasztott tortánk. Szóval szélesedik a brand. 

A vendéglátószektort megrángatta a koronavírus, titeket mennyire viselt meg?

Mi arra használtuk ezt az időszakot, hogy építsünk egy üzemet, ahol őrölt, ízesített kávéval foglalkozunk, a csokoládéra emlékeztető desszertkávé-vonalat képviseli majd. Már jönnek be az inputok, nemcsak nagyobbodunk, hanem ahogy mondom, szélesedünk is. 

A marketing- vagy üzletstratégiában hozott változást ez azidőszak?

 

A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!