hero
Nagy Zsolt 2021. október 25. 07:58
El kéne kezdeni saját magunknak is feltenni a kérdést, akarunk-e így dolgozni a jövőben?
Ottonie von Roeder kortárs német alkotóművész szeretné, ha kevesebbet dolgoznánk, és több időt töltenénk munkával.

A 21. században mindenki nagyon sokat dolgozik. Ébredéskor a telefonunkon már egy apró boríték fogad, jelezve, hogy vár minket egy olvasatlan levél, valószínűleg valamelyik kollégától. Lefekvés előtt még ránézünk a telefonunkra, hogy nem maradt-e bármilyen akna a levelek között, amikre másnap ráléphetünk. A kettő között eltelt időben pedig dolgozunk. Lehetne-e másképpen élni? Talán igen. Ennek a lehetőségeit próbálja a művészettel feltárni Post Labouratory nevű projektjében a német Ottonie von Roeder, aki a Goethe Intézet voltából a SZTAKI vendége volt. 

Mi az, hogy Post Labouratory? 

Egy koncepció, elmélet és már meglévő bizonyítékok alapján. Az egyik lába a saját kutatásom a technológia fejlődéséről, míg a másik inkább egy filozofikus, elvont gondolatmenet. A kapitalizmus kritikáját tanulmányozva – köztük Hannah Arend munkásságát- arra jutottam, hogy meg kellene tudnunk különböztetni a dolgozást (labour) és a munkát (work). Arendnek erre egy kicsit bonyolultabb definíciói vannak, én azt mondom, hogy dolgozni azért dolgozik az ember, mert külső erők rákényszerítik, például hogy fizetnie kell a számlákat. A munka ezzel szemben belső igény, a kreativitás, az együttműködés iránti vágy, a társadalom vagy közösség számára alkotás igénye. 

Ottonie von roeder a SZTAKI-ban / Fotó: SZTAKI, Sebestyén László

A projektemmel arra próbálom keresni a választ, hogy a technológiai fejlődést hogyan tudnánk annak szolgálatába állítani, hogy kevesebbet kelljen dolgozni, és több időt lehessen munkával tölteni. Amire már az elején rá kellett jönnöm, hogy azt is nehéz meghatározni, mitől mondjuk valamire, hogy dolgozás, mert nem az elvégzendő feladat jellegétől függ, hanem sokkal inkább a feladat megbecsültségétől, mind anyagilag, mind társadalmilag. 

A SZTAKI-nál a célod, hogy robotot építő robotokat építs. Van mérnöki tapasztalatod?
Nincs robotikai hátterem, korábban is mérnökhallgatók segítségével készültek az első robotok. Mindegyik elég low-tech, Arduino programozással, és hát őszintén szólva elég vacakul vannak összerakva. A projekt célja ugyanakkor ez, hogy megmutassuk az embereknek, hogy nem kell mérnöki végzettség ahhoz, hogy összerakjanak egy robotot. 

Hogy kerültél Budapestre? 

A Goethe Intézet kiírt egy pályázatot mesterséges intelligencia és robotika témakörében, nagyon érdekesnek hangzott, hogy hogyan lehetne az én alapvetően művészi és filozófiai gondolkodásmódomat összeegyeztetni ezzel. A SZTAKI az eredményeket szereti, én pedig a folyamatot, ez egy nagyon jó kombináció. 

Fotó: SZTAKI / Sebestyén László

Hogy fognak megépülni ezek a robotok? 

Még mi is gondolkozunk rajta! (nevet) Ez inkább szól arról a vízióról, hogy van egy robot, ami  olyan robotot épít, ami további robotokat képes megépíteni és tanítani. Nyilván megvannak a saját határai, de a cél, hogy engedjük a fantáziánkat szabadon. 

Szerinted egy olyan jövőben, amikor nem kell már takarítani vagy szobát festeni, mert ezt megcsinálják a robotok, mit fognak csinálni az emberek? 

Itt inkább visszautalnék arra, hogy a dolgozás fogalma nem feltétlenül meghatározható a cselekvés jellegéből. A takarítás lehet kikapcsoló, feltöltő tevékenység, ha egyébként szeretjük csinálni, tehát nem esik a dolgozás kategóriájába.  Két irányt látok, az egyik, pesszimistább verzióban az emberek ugyanúgy dolgoznak, csak szuperhatékony gépként, kiszolgálva egy rendszert. A másik, hogy belenyúlunk ebbe a folyamatba, és elkezdünk saját magunk számára is feltenni kérdéseket arról, hogy milyen jövőben szeretnénk élni. Ehhez aktív állampolgárokká kell válni, és meg kell vizsgálni, hogy a technológiai fejlődés milyen lehetőségeket tartogat számunkra – utópisztikus, tudom, de én ezt a verziót szeretem. 

Az ipari forradalom óta egyre hatékonyabbak vagyunk, mégis heti 6 napot töltünk munkával. 

Az az utópia, hogy kevesebbet vagy egyáltalán nem dolgozunk, az ipari forradalom óta létezik, változatlan formában. A különbség most, hogy a tehcnológiai fejlődés és az automatizáció olyan gyorsan zajlik, hogy lehetetlen lekövetni. Kutatók is azt javasolják, hogy most kell változtatni, nem pedig beletörődni abba, hogy egyre hatékonyabban tudunk egyre többet dolgozni. Újra kell gondolni azt, hogy milyen gazdaságban akarunk élni, és milyen munkát akarunk végezni. Eddig nem látott kríziseketet élünk meg napjainkban, itt a világjárvány, a klímakatasztrófa, ideje lenne átgondolni sok dolgot. 

Készen áll-e erre a társadalom? 

Erre keresem a választ a projektben. Nem várható el az emberektől, hogy változtassanak, hogy aktívak legyenek olyan folyamatokban, amikről egyébként fogalmuk sincsen. Nagyon örülnék annak, ha legalább részben ki tudnánk deríteni, hogyan lehetne ezt az átmenetet megvalósítani.