bn

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Az NMHH gyászolja Hankiss Ágnest
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMH) megrendülten értesült Hankiss Ágnes haláláról.

„Hankiss Ágnes az NMHH Médiatanácsának tagjaként 2019 decembere óta felelősségteljes és lelkiismeretes munkával járult hozzá a hatóság munkájához. Hiánya pótolhatatlan veszteséget jelent a Médiatanácsnak és az egész hatóságnak” – írják.

„A médiaszabályozó testületben betöltött tagsága egy rendkívüli pálya utolsó szakaszát jelentette. A társadalomlélektan doktoraként, egyetemi oktatóként indult, majd a rendszerváltás óta folyamatosan közéleti szerepet is vállalt. Önkormányzati és parlamenti munkái mellett tagja volt a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének, vezette a Károlyi Palota Kulturális Központot, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet, 2008-tól pedig a Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja is volt. Pszichológusként, politikusként és íróként is maradandót alkotott: a József Attila-díjat éppúgy megkapta, mint a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Számos szépirodalmi és társadalomtudományi mű szerzője.

Hetvenegy évesen elhunyt munkatársunk emlékét megőrizzük!”