A kikapcsolás nálam az utóbbi években sokat változott. Korábban nagyon sokat „nyüzsögtem”, folyamatosan mentem, utaztam, felfedeztem valamit. A felfedezés megmaradt, a nyüzsgést viszont átvette egyfajta befelé figyelés. Az utóbbihoz köthető tevékenységek tudnak feltölteni igazán.

15-16 évvel ezelőtt számtalanszor folytak össze a hétköznapok és a hétvégék, amit akkor még másképp éltem meg, nem volt annyira fontos számomra a work-life balance.
Tíz éve történt egy nagy változás, amikor csapatvezető lettem és egyre több ember tartozott hozzám. Akkor azt kezdtem érezni, hogy már nem csak az ügyfeleket kell rendszerben tartanom, hanem sok emberért közvetlenül is felelek. Ahhoz, hogy jó vezető legyek, hogy minden kollégámra oda tudjak figyelni, hogy segítsem őket abban, hogy a legjobbak lehessenek, rájöttem, hogy nélkülözhetetlen a kikapcsolódás. Rájöttem, hogy pihenés és feltöltődés nélkül nem tudom az embereimnek azt nyújtani, amire valójában szükségük van.
Munka közben elképesztően sok különböző feladatra kell figyelnem, gyors döntéseket kell hoznom, aminek következménye az, hogy gyakran túlterheltté válik az agyam a munkahét végére.
Ha néha olyan időszak van, hogy hétvégén is ugyanilyen intenzitással kell pörögnöm a munkán, érzem magamon, hogy egyre kevesebb az energiám és a türelmem. Fontos, hogy a hétvégén fel tudjak töltődni, ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy külön tudjam választani a munkát a kikapcsolódástól és az inspiráció gyűjtéstől.

Meditálok napi 2-3 alkalommal és a sportolási rutinom is „lelassult”, a 10-15km-es futás helyett inkább a lassabb edzésformákat helyezem előtérbe mostanában, melynek a gyógytorna is állandó eleme.
Egyre többet ülök le a zongorám elé egy-egy üres hétvégi délelőttön, persze csak azután, hogy bevásároltam a Fény utcai piacon a Bálint Kertnél a heti zöldségeket – mert, hogy 1-2 éve elkezdtem sokkal többet főzni és egészen izgalmas vegetáriánus ételeket sikerül a konyhámban előállítanom, amire nagyon büszke vagyok.
A szombati piac talán a leginkább rendszeres hétvégi kikapcsolódásom az új ízek felfedezése mellett (kedvenc éttermeim új menüi, vagy épp új éttermek kipróbálása). Az ázsiai gasztronómia a kedvencem, abból bármi bármilyen mennyiségben jöhet!

És végül, de nem utolsó sorban feladtam sok sikertelen próbálkozás után azt, hogy megtanuljak síelni, helyette pedig kipróbáltam a hullámszörföt Portugáliában (Peniche) még 2019-ben. Emlékszem a fordulópontra: Horvátországban futottam a tengerparton, amikor láttam a vízen egy windsurfös srácot, aki suhant a tengeren a naplementében, és azt gondoltam, milyen gyönyörű sport a szörf.
Amikor kipróbáltam a hullámszörföt, egy hét után úgy jöttem haza, hogy nekem ezt meg kell tanulnom. A szörf egy nagyon más sport, mint amit eddig próbáltam. Talán inkább egy teljes életforma, mint hobbi. A csoda és egyben a legnehezebb dolog benne számomra, hogy teljesen át kell adnod magad az óceán erejének.

Bármennyire is megterhelő és kemény fizikai kihívás, alapvetően arról szól, hogy megtanuld nem erővel csinálni.
És amire még rádöbbentem, hogy azt a fajta kontrollt, ami a hétköznapjaim elengedhetetlen része a munkában, és ami nagyon szoros határok és keretek közé tud szorítani, azt el kell engednem. Mert meg kell tanulnom biztonságban érezni magamat egy olyan környezetben, amit nem tudok kontrollálni.

Hiába én döntöm el, hogyan szeretnék mozogni a deszkával, nincs befolyásom a vízre, a hullámokra, a szélre. Hogyan lehet a legkevésbé küzdeni az elemekkel és elfogadni, hogy úgyis az lesz, amit a hullám és a deszka akar? Nos, ezt még én is csak tanulom.
Tökéletes balanszban kell lennem olyan, általam nem kontrollálható elemekkel, mint például az óceán. De az egy hatalmas élmény, hogy ezáltal másképp kapcsolódóm saját magamhoz, mint az élet más területein.

A szörfözésnek nyilván csodás hozadéka maga az utazás is, de szörfözéskor keveset látok az adott országból. Viszont ugyanúgy szerves része a kikapcsolódásomnak, hogy megismerjek új kultúrákat. Szeretem ezt az extrémitás szintjére emelni és kultúrsokkoltatni magam, nem véletlenül jártam már Kubában, Malajziában vagy Thaiföldön. Ha messzebbre megyek, legalább egy hónapot töltök el az adott helyen, hogy legyen időm a saját bőrömön érezni a kultúrát, a mindennapokat, a tradíciókat.

Ezek más megvilágításba helyezik nálam azt, hogyan is élünk mi itt Európában. De már egy apró helyváltoztatás is sokat segít. Ha egy hosszú hétvégén például Budapesten maradok, sokkal kevésbé tudok kikapcsolódni, mintha lemegyek a Balatonra vagy bárhova máshova. Szóval összességében egyensúly és a harmónia, ami nem túl jellemző a hétköznapjaimra 9-18 óra között.
Polgár Zsuzsa 2007-ben kezdte karrierjét a Saatchi & Saatchinál mint Junior Account Executive. Globális ügyfelekkel már a régi Saatchi-s időkben is dolgozott, ekkor alapozta meg a klasszikus ATL és BTL kampányfejlesztéssel kapcsolatos ügyfélkapcsolati hátterét, ezt követte a digitális transzformáció.
2021 óta a Publicis Groupe Hungary és Publicis Le Pont Chief Business Officer-e. Globális és regionális ügyfélkapcsolati vezetőként a Procter & Gamble, a globális Sanofi és a Mondelez ügyfelekért felel. Csapata teljes körű digitális szolgáltatásokat nyújt a digitális termékfejlesztéstől kezdve a UX/UI-n át end to end CRM-kampányokig számos piacon a világon, Észak-Amerikától Japánig.
Fotók: Polgár Zsuzsa
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.

