Nagy Zsolt 2021. október 11. 08:30
A Kreatív volt főszerkesztőjét nevezték ki a MOME Open élére
A régió vezető designegyetemévé akar válni a MOME

A MOME Open célja, hogy a kreatíviparon belül vérfrissítést hajtson végre, és olyan szakembereket képezzen, akik a művészet mellett a technológiával és az világgal is képben vannak.  “Az egyetemnek komoly tervei vannak azzal kapcsolatban, hogy az elkövetkező években a Mome a régió vezető dizájnegyeteme legyen. Ebben a MOME Opennek is fontos feladatokat szánnak.” - mondta a Kreatívnak Gosztonyi Csaba, a MOME Open vezetője. 

Gosztonyi Csaba bölcsészkent végzett a Pázmányon, 26 évesen a Kreatív szaklapcsoport főszerkesztője lett és az elsők között árult fizetős szakmai tartalmat a magyar interneten a 2000-es évek elején. A kreatívszakma és a fiatalok szakemberek edukációja több mint 20 éves pályafutása során végigkísérte. Vezetett szakmai rádióműsort, szerkesztett kreatívipari és marketinges szaklapokat, akadémiai rangú marketing folyóiratot, csinált tematikus eseményeket szaklapkiadók, a Magyar Reklámszövetség és saját reklámügynöksége, a Carbon Group Communication égisze alatt, valamint fejlesztett szakmai adatbázist és hiánypótló kurzusokat kifejezetten színészek számára. A régió legrangosabb kreatívipari fesztiváljának szakmai nagykövete és számos magyarországi márkaverseny zsűritagja. Az évek során magyar és nemzetközi kreatív szakmai, reklámhatékonysági díjakat és Highlights of Hungary díjat is nyert különböző projektjeivel. A Golden Drum a régió kreatívközösségéért végzett tevékenységéért a Hall of Fame tagjai közé választotta 2017-ben.

A MOME Open vezetői pozícióját megelőzően a Lengyel Tamás színművésszel közösen fejlesztett startup vállalkozását, a Szabadszínészt vezette. Hobbija a színészet, szaktudásával számos társulatot és projektet segített és segít pro bono alapon. 2021. szeptember 27 óta büszke MOME polgár.

“Azt fogom csinálni, amit eddig, csak fiatalok között egy nagyon inspiráló környezetben. A működtetés mellett azon kell gondolkodnom, milyen kurzusokat tartsunk a future literacy jegyében, vagyis azon munkakörök megtámogatására, amelyek még nem is léteznek.” - mondta Gosztonyi Csaba. “A jövő a kreatív iparágé. Nekem a mai napig ez a legizgalmasabb terület és mióta a szakmai eszemet tudom, ilyen-olyan edukációs folyamatokban részt vállaltam (a Kreatív szaklapcsoport rendezvényei, Sanoma Konferenciák, többek mellett a W+K alapítójával, a Just do it agytrösztjével, Dan Wiedennel, a Reklámvilág rádióműsorral,  Carbon Open House, Carbon Open Home, Szabadszínész kurzusok) és mindig élveztem a lehetőséget, hogy új irányokat próbálhatok ki. Továbbra is folyamatosan szeretnék fejlődni és tanulni, új területeket felfedezni és szeretnék egy év múlva büszke lenni arra, amit elértünk, ahogyan most büszke vagyok arra, hogy a MOME polgára lehetek. Szeretném, ha a kapcsolatrendszeremmel és azzal a hitelességgel, amit az elmúlt 20 évben felépítettem, tudnám támogatni közvetlen kollégáimat, az Innovációs Központot és ez egyetemet, hogy a MOME magas szakmai színvonalát minél szélesebb körben értékesíteni tudjuk." - mondta Gosztonyi Csaba