hero
Nádori Péter 2015. december 11. 18:25
A közeljövő elég kietlennek igérkezik
Nádori Péter publicisztikája a magyar médiapiac és újságírás esélyeiről. Az írás a Kreatív novemberi számában jelent meg. 

Úgy általában igyekszem minél kevesebbet nyafogni olyan dolgok miatt, amik nyilvánvalóan megváltoztathatatlanok, időjárás, gravitáció, ízületek kopása stb. Remélem, ebből se lesz nyafogás. De.

Olvastam, hogy a Cink.hu épp haladt a tulajdonosa által kitűzött látogatottsági célok elérése felé. De akkor a Facebook valamit tekert az algoritmusán, ami azt szabályozza, hogy egy-egy oldal tartalmai milyen gyakran és milyen hamar kerülnek azok elé a felhasználók elé, akik lájkolták azt. A vidám blogújság forgalmát a – gyakorlatnak megfelelően előre nem bejelentett, az érintettek számára nem átlátható – változtatás durván visszavetette, a tulaj pedig puff, bezárta az oldalt. Ettől elég bánatos lettem, nemcsak mint a Cink.hu rendszeres olvasója, hanem mint, khm, médiaipari szereplő is.

Ha az eminensen webkettes, korszellem-kompatibilis, sőt, korszellem-diktáló amerikai Gawker-birodalom magyar vizeken cikázó felderítő naszádja elsüllyed, mert valakik, valahol, valamiért átírnak valamit egy kódban, akkor mire számíthatnak a többiek?

A Budapesten októberben rendezett nemzetközi hírmédia-ipari csúcskonferencia egyik sztárja volt Wouter Verschelden, a belga Newsmonkey alapítója. A most harmincöt éves, rendkívül rokonszenves szakember a nyomtatott De Morgen napilap exfőszerkesztőjeként indította el 2013-ban az úgynevezett Y-generációra optimalizált digitális médiumot. Verschelden arról beszélt, aki nem veszi tudomásul, hogy az internetes hírszolgáltatások webes jelenléte, régimódi kifejezéssel élve: honlapja, különös tekintettel az egykor oly nagy becsben tartott nyitóoldalakra, mára nagyjából lényegtelen faktora egy-egy ilyen szolgáltatás sikerességének, hát az nem lesz sikeres. A felhasználókat Facebookon, WhatsAppon, Viberen és Snapchaten lehet elérni, a tartalmakat erre kell optimalizálni, bevételt innen és így kell szerezni. Olyan új típusú hirdetési megoldásokra van szükség, és a Newsmonkey ilyenekre is összpontosít, amelyek beépülnek az e platformokon megjelenő tartalomfolyamba (native advertising, ugyebár), mert azt a felhasználók elfogadják, tovább osztják stb., míg a hagyományos internetes hirdetések részben idegesítik őket, részben könnyen kikapcsolhatók (és ki is kapcsoltatnak).

Kardos Gábor, a 444.hu kiadójának igazgatója kérdezett rá a konferencián arra az apróságra, hogy de hát a Facebook nem igazán támogatja (leginkább tiltja), hogy a megosztásokat direkt kereskedelmi célokra használják az igénybe vevők, és hogy akkor ezzel mi van. Verschelden válaszában felhívta a figyelmet: ezek a reklámok nem tartalmaznak olyan kódokat vagy egyéb elemeket, amelyek alapján informatikai eszközökkel kereskedelmi tartalomként lennének azonosíthatók. Hírtartalomnak néznek ki, akként is viselkednek, vagyis a Facebook egyszerűen nem veszi észre, hogy a Newsmonkey mikor keres a megosztásokon. Ez szuper, gondoltam, szóval az úttörő 21. századi médiavállalkozás üzleti modellje az, hogy elcsúszik a radar alatt, gyakorlatilag meghekkeli a Facebookot, és reménykedik, hogy ez nem fog feltűnni az algoritmusállítgatóknak.

Amikor a Google meghirdette, hogy 150 millió eurós pályázatot indít európai tartalomszolgáltatóknak, és fél nap alatt kaptam erről ötven mailt, hírlevelet, linket közelebbi és távolabbi, a hírmédiában aktív kollégáktól, szintén elég bánatos lettem. Semmi gond nincs úgy önmagában a Google Digital News Initiative programjával, tényleg rendes tőlük, hogy támogatni akarják „a magas színvonalú újságírást és bátorítani egy fenntarthatóbb hír-ökoszisztéma” létrejöttét. Csak hát könyörgök. Ez a Google-höz képest (piaci kapitalizáció lapzártakor = 500 milliárd USD) is mogyorópénz, meg az európai médiához képest is. Összehasonlításképp: a magyar közmédia éves költségvetése kb. 260 millió euró. Ne legyen félreértés: nem az fáj, hogy a Google csak ennyi pénzt szán erre a célra, az ő pénzük, arra költik, amire akarják, és egészen biztosan klassz dolgok fognak kijönni a programból. Az fáj, hogy az iparág úgy reagál erre – egészen biztosan nemcsak Magyarországon, hanem Lettországtól Portugáliáig mindenhol –, mint hajótörött az utolsó mentőcsónakra.

A fenntartható hír-ökoszisztéma kifejlesztését tizenöt évvel ezelőtt kellett/lehetett volna elkezdeni ilyen kaliberű programokkal. Persze tizenöt éve senki nem tudta, hogy mára ezek a szolgáltatások és szolgáltatók (mármint a Facebook és a Google) ennyire meghatározzák majd ilyen sok ember médiafogyasztását, továbbá azt, hogy a médiatartalmak előállítói hogyan, milyen feltételekkel, mennyi bevételhez juthatnak. Nem az volt rossz jóslat, hogy az internet teljesen átalakítja majd a médiafogyasztást és ezáltal a médiaipart, hanem az, hogy kik lesznek az új médiaipar meghatározó szereplői. Pont azok, akik nem gyártanak tartalmat, így – pesszimistán/realistán fogalmazva – csak addig és annyira érdekeltek abban, hogy egyáltalán legyen médiatartalom, amíg és amennyire arra szükség van a saját forgalmuk fenntartásához.

A jelenlegi hír-ökoszisztéma – vagyis a hiteles és megbízható tartalom előállításának gazdasági alapja – tényleg fenntarthatatlan. Interneten tartalmat szolgáltatni nagyobb lutri, mint tudomisén, szőlőt termelni, mert a jégeső legalább tényleg természeti jelenség, viszont lehet rá biztosítást kötni. (Persze Amerikában lehet, hogy a facebookos algoritmus változásaira is lehet.) Ráadásul minél kisebb és a Menlo Park-i és Mountain View-i központoktól minél távolabbi egy adott szereplő, annál inkább nézhet úgy az iparág új óriásaira, mint talán jóindulatú, de alapvetően részvétlen istenségekre. Ezek az istenségek a maguk érdekében a maguk háborúit vívják az Olümposzon, a lentiek számukra legfeljebb ideig-óráig hasznos segítők lehetnek, de leginkább csak a senkit nem érdeklő járulékos veszteség.

Az elmúlt tizenöt év média- és internettörténelme persze arra is figyelmeztet: abból, hogy valami épp valahogy van, egyáltalán nem következik, hogy holnapután is úgy lesz. De ha a jelen állapotok alapján fogalmazunk meg – remélhetőleg rossz – jóslatokat, a közeljövő elég kietlennek ígérkezik. Nemrég volt alkalmam áttekinteni egy igen alapos hazai piackutatás eredményeit arra vonatkozóan, hogy hajlandók lennének-e a magyar felhasználók valami minimális összeget fizetni olyan tartalomért, amit jelenleg rendszeresen fogyasztanak, és amiről tudják is, hogy csak egy bizonyos forrásból elérhető. A válasz nyilván hangsúlyos „nem” volt, az indoklás pedig az, hogy végső esetben a Facebookon úgyis eljut hozzájuk minden, ami érdekes. Az, hogy a Facebookon előkerülő híreket ki és hogyan állítja elő, a felhasználó szempontjából már nem érdekes.

Megosztani természetesen akkor is lesz mit, ha az utolsó valódi újság is bezárt, meg keresőtalálatok is lesznek. Az interneten ma is uralkodik a propaganda és az anyázás, egy darabig senkinek sem fog feltűnni, ha csak ezek maradnak. Amikor meg feltűnik, hogy mondjuk, egyáltalán semmi értelmeset nem lehet megtudni a minket körülvevő világról, mert a magas színvonalú újságírást magával vitte a sírba egy objektív okok miatt működésképtelenné vált ökoszisztéma, akkor késő lesz már.

Semmi vidámabbat nem tudok ideírni befejezésképpen, csak azt, hogy ne legyen igazam.