hero
Kreatív 2021. április 12. 14:03
A bakelit olyan, mint a könyv: saját illata van, ami már önmagában történetet mesél
Molnár Karesz, a Red Lemon Senior PR Consultantje a mai Recharge-ban!

"Kiskorom óta rajongok a musicalekért, a családi legenda szerint édesanyám hasában végigrugdaltam a rockszínházas Sztárcsinálókat, anya a hatodik hónapban volt éppen. Aztán hatévesen láttam először zenés előadást: bele a mélyvízbe, Vári Éva főszereplésével a Piafot, ami úgy kezdődött, hogy Edith fogta a tűt, belőtte magát, kizuhant a tolókocsiból, meghalt és a túlvilágról elénekelte a Non, je ne regrette rien (Nem bánok semmit sem) című dalt. A sokkoló jelent nem elijesztett, hanem olyan hatással volt rám, hogy szünetben csillogó szemekkel mondtam, egyszer majd színházzal szeretnék foglalkozni".

Tinédzserkoromra – hála szüleimnek és a rokonoknak – jelentős cd-gyűjteménnyel büszkélkedhettem, az egyetemi évek alatt és az első londoni utak alkalmával pedig már igazi ritkaságokat sikerült beszereznem. A lengyel Az Operaház Fantomjától a német Les Misérables-ig elég sok csemege megtalálható a polcomon, nem is beszélve arról a horvát nyelvű nemzeti musicalről, amit egy jóbarátomtól kaptam, és a mai napig nem bírtam meghallgatni. A digitális korszak, a Spotify és a Deezer térhódításának engedve egyre ritkábban nyúltam a polc felé, sokkal egyszerűbbé vált két kattintással rákeresni az új megjelenésekre, és már hallgatni is a Romeo&Julietet vagy a Moulin Rouge-t. Idén nyáron aztán néhány pohár csodálatos bor mellett, a görög tenger partján megváltozott valami…

 

Júliusban tíz napig forgattuk Steiner Kristófék YouTube-műsorát a mesebeli félszigeten, Methanán. Az esték a kihagyhatatlan tavernafogások bűvöletében teltek, faván (görög sárgaborsókrémen) akár életem végéig el tudnék élni. Egy ilyen alkalommal a borozgatást Kristófék erkélyén folytattuk – körülöttünk a befogadott cicákkal – a lemenő nap fénye kellőképp giccsesen csillogott a tengeren. És akkor meghallottam a When I Kissed the Teacher című ABBA-slágert. A szobába benézve azonnal kiszúrtam a pörgő korongot. „Adnak még ki bakelitlemezeket?” – tettem fel tudatlan kérdést, és azonnal a 2018-as, második Mamma Mia! film albumának tokjáért nyúltam. Gyönyörű. Keresztanyámnál hallgattam mindig így musicaleket, Kováts Krisztával az Evitát vagy a Várkonyi Mátyás vezényelte Jézus Krisztus Szupersztár zenéjét. Elkapott a nosztalgia, és az az érzés, amikor az ember élvezettel veszi a kezébe a hanghordozót. Mint a könyveknél: a könyveknek saját illata van, ami már önmagában történetet mesél. Rég elfeledett családi mítoszokat, titkokat. Ilyen a bakelit is.

 

Néhány hét múlva a párom meglepett születésnapomra egy lejátszóval, ami azonnal a nappalink központi tárgyává vált. Természetesen megérkezett hozzá a két Mamma Mia! album is, majd először az interneten keresztül, aztán már bátrabban, személyesen fedeztem fel a legjobb budapesti lemezboltokat. Azóta kedvencem is van, a Red Lemon irodához közeli, Hollán Ernő utcai üzletbe mindig öröm betérni. Innen származik a legnagyobb „fogásom is”, a The Sound of Music 1965-ös kiadású korongja, szinte karcmentes állapotban, olyan pompásan szól, hogy magam is alig akarom elhinni. Ezen felbuzdulva minden vágyam, hogy egyszer megszerezzem az 1956-os My Fair Lady-t, na, de nem a filmes verziót, hanem a színpadit Julie Andrews-zal, de nagyon vonz a Grease eredeti Broadway-előadásának hanganyaga is. Az első West End-verzióban maga a kezdő színész, Richard Gere játszotta Danny Zukkot, de ha nem tévesek az információim, sajnos soha nem került kiadásra.

 

Bár a koronavírus erőteljesen felborította az idei terveinket, szenvedélyes utazóként alig várom, hogy újra minden körülmény adott legyen egy jó londoni látogatáshoz. Mióta megvan a lejátszóm, nem jártam külföldön, így a következő utam első állomása biztosan egy lemezbolt lesz majd a Sohoban. Addig pedig kis családom társaságában, pattogó lemezjátszó mellett egy pohár borral a kezemben élvezem a nyugodt, zenehallgatós pillanatokat. Ezután az év után mindannyian megérdemeljük.