Tom Wolfe, a széplelkű provokátor

A New Journalism mozgalom meghatározó alakja világéletében szerette a határhelyzeteket. Nyughatatlan figuraként egyszerre vonzotta újságírás és irodalom, valóság és fikció világa. Legendás újságírók sorozatunk újabb epizódja.

Tom Wolfe (teljes nevén Thomas Kennerly Wolfe Jr.) már iskolai tanulmányai alatt kitűnt társai közül, ő volt a diáktanács elnöke, az iskolaújság szerkesztője és a baseballcsapat sztárja. Később Washingtonban angol szakra járt egyetemre, de tanulmányaival párhuzamosan baseballkarrierjét is folytatta. 1952-ben még próbajátékon is járt a New York Giantsnél, akik 3 nap után kitették a keretükből, így felhagyott a profi sporttal.

Tom Wolfe - A kép forrása: The National Endowment for the Humanities (NEH)
Tom Wolfe - A kép forrása: The National Endowment for the Humanities (NEH)

Amerikai tanulmányok szakon elvégezte a doktori iskolát a Yale Egyetemen, majd a tanítás helyett inkább az újságírást választotta. A korai évek után előbb a Washington Postnál, majd a New York Herald Times-nál dolgozott. A New York-i újságírósztrájk idején megkereste az Esquire magazint egy témával, ami fordulópontot jelentett a pályáján. A dél-kaliforniai hot rod és custom car mozgalomról akart írni, de csak szenvedett a témával, a cikk beküldését folyamatosan halogatta. A határidő előtti napon végül levelet küldött a szerkesztőjének, Byron Dobellnek, amelyben minden újságírói konvenciót felrúgva kifejtette, hogy cikkében mit szeretett volna elmondani a témáról. Az levelet végül Dobell a megszólítást elhagyva, de egyéb változtatások nélkül közölte – ez volt 1963-ban a mai szemmel nézve elképzelhetetlenül hosszú című //There Goes (Varoom! Varoom!) That Kandy-Kolored Tangerine-Flake Streamline Baby// (magyarul kb.: Ott megy (Vrumm! Vrumm!) az a kandírozott mandarinzselészínű áramvonalas szépség). Az írás komoly vitákat kavart, és nagyban hozzájárult Wolfe ismertségéhez. Részben ennek köszönhetően jelenhetett meg később nagyon hasonló címmel első riportkötete, amely többek között a Heraldban és az Esquire-ben közölt cikkeinek válogatott gyűjteménye volt.

Wolfe sokat foglalkozott olyan, a kor újságírói értékrendje szerint kissé lesajnált témákkal, mint a popkultúra, az építészet, politika és a világháború után prosperáló Amerika színeváltozása. Erről az időszakról szól második kötete, egyben korszakos műve, az 1968-ban megjelent Savpróba (eredeti címe: The Electric Kool-Aid Acid Test), ami sokak szerint az egész 60-as évek kivonatos összefoglalóját adja. A könyvben Wolfe a Ken Kesey köré szerveződő Merry Pranksters mozgalomnak ment utána. Nem mellesleg ebben a kötetben fejlesztette tökélyre eredeti hangját, és forradalmi újságírói stílusát, amely New Journalism néven vált ismertté.

Wolfe, a műfaj új megújítója

A magyarul új zsurnalizmusnak fordítható irányzat követői a szépírást vegyítették a klasszikus, elfogulatlan és tárgyilagos újságírói megközelítéssel. Wolfe stílusának ezen túl is voltak sajátos jegyei, többek között a többnézőpontúsággal és a státusszimbólumok részletező leírásával kísérletezett írásaiban. A státusszimbólumok szerepéről azt vallotta, hogy az ember életét – kivéve, ha közvetlen életveszélyben van – mindig a státus határozza meg. Szintén ő fejlesztette ki az úgynevezett saturation reporting technikát. Ez egy olyan riporteri megközelítés, amikor az újságíró hosszabb ideig árnyékként követi és megfigyeli az alanyt, vagyis a cikke témáját. Ezáltal annyi időt tölthet a cikke alanyával, hogy végül a saját, kendőzetlen valójában tárulkozik fel előtte a másik életének egy-egy jelenete. Kicsit úgy hangzik, mint az Összezárva Friderikusszal koncepciója, ám mindez a ’60-as, ’70-es évek amerikai újságírásában érthető módon egy merőben újszerű megközelítést képviselt. Itt a riporter egy sokkal inkább beágyazott, az eseményekkel együtt élő tanú, aki nem tart akkora távolságot a vizsgált emberektől és történésektől.

A szépirodalomként is értelmezhető újságírásnak E. W. Johnsonnal közösen egy külön kötetet is szentelt The New Journalism címmel, amelyben olyan, később világhírűvé vált írók cikkei jelentek meg, mint Truman Capote, Hunter S. Thompson vagy Norman Mailer.

Wolfe és a fikció

A fikciós írás is foglalkoztatta Wolfe-ot. Első fikciós regénye egy átfogó, az amerikai társadalom egészét bemutató tablónak indult. A regény először részleteiben jelent meg a Rolling Stone magazinban, majd az első változattal elégedetlen Wolfe alaposan átdolgozta a szöveget, ebből született a Hiúságok máglyája (eredeti címe: The Bonfire of the Vanities), amely megjelenésekor, 1987-ben hatalmas siker lett.

Következő regénye, a Talpig férfi (eredeti címe: A Man in Full) 11 évig készült, és szintén bestseller lett, annak ellenére, hogy John Updike, a 20. századi amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja a The New Yorker-ben megjelent kritikájában ostorozta és irodalmiatlannak nevezte.

A harmadik regénye, az Én, Charlotte (eredeti címe: I Am Charlotte Simmons) ismét megosztotta a kritikusokat, és egyik szexjelenete, illetve a benne ábrázolt aktus hosszas, céltalanul naturalista és ízléstelen ábrázolása miatt elnyerte a Bad Sex in Fiction Award-ot (kb. A Legrosszabb Szexjelenet Díját).

Wolfe másik oldala

Bár Wolfe életműve újságíróként és íróként egyaránt halhatatlanná tette, szép számmal akadtak kritikusai is. Írásai nemcsak az irodalmi élet szereplőit, de az újságírószakmát is megosztották. A leggyakoribb szakmai vád vele szemben, hogy megingatta az újságírói objektivitásba vetett tradicionális hitet.

Ehhez képest Wolfe ironikus módon éppen a realizmust tekintette és tekinti máig fő feladatának, ezért is a társadalomábrázolás az egyik központi témája. Legnagyobb írói példaképének a francia naturalista próza mesterét, Émile Zolát tartja.

Persze maga Wolf, talán némiképp tudatosan is rájátszott arra, hogy megosztó személyiség legyen. Világéletében kompromisszummentes alak volt, írói stílusához illő hetykeséggel szólt be olyan prominens lapoknak, mint a The New Yorker. Gyakran kritizálta és kritizálja a kortárs amerikai irodalmat, hiányolja belőle a realizmust, a szerzőket azzal vádolva, hogy csak a franciákat majmolják.

Legújabb könyvében, a 2016-ban megjelent The Kingdom of Speech című esszékötetben támadja Noam Chomsky nyelvfilozófus és Darwin nézeteit, sőt odáig megy, hogy az egész evolúcióelméletet vitatja, mondván, az emberi fejlődést valójában a beszéd határozta meg.

Wolfe megjelenése is excentrikusságot sugall. Az évek során védjegyévé vált elmaradhatatlan hófehér öltönye, amelyet a nyilvános szereplései alkalmával visel. Elmondása szerint a ruhadarabnak hasznát veszi, hisz képes vele lefegyverezni másokat.

Ellentmondásossága személyiségében is tetten érhető: bár írói stílusa gyakran vad és trágár, könyvei botrányokat kavarnak, Wolfe sok szempontból konzervatív, még ha politikailag nem is vallja magát annak. Elmondása szerint soha nem használt LSD-t, de a marihuánát is csak egyszer próbálta életében. Egy újságíró, aki 1998-ban meginterjúvolta, azt mondta róla: nincs számítógépe, nem internetezik, és még azt sem tudja, hogyan kell használni.

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap. November 21. 09:00

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

Időstressz: Hogyan győzhető le? Energiamenedzsment 4 lépésben. 2017.12.01.

A Kreatív év végi médiakonferenciája mindig arra keresi a választ, mi vár a piacra a következő évben. Időpont: december 6.

A legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és megoldásokat keressük, pontszerzés a Kreatív-MAKSz M+Listán. Nevezési határidő: 12.08.

Tippek és trükkök a prezi.com használatáról. Workshop 2017. december 13-án.