Mi Christiane Amanpour jelmondata?

A háborús övezetek legismertebb tudósítója, a CNN International arca, Christiane Amanpour a balkáni háborúban végzett munkájára legbüszkébb. Az iráni–angol származású riporter az elmúlt 35 évben bejelentkezett többek között Irakból, Pakisztánból, Ruandából, és közben hétről hétre a világ 
legbefolyásosabb vezetőit is asztalhoz ültette. Kényes kérdéseit amerikai elnökök és autoriter államok vezetői ugyanúgy megkapták, de a számára fontos ügyek melletti határozott kiállását a médián innen és túl sem mindenki értékeli pozitívan.

Bárhányszor megkérdezik, Christiane Amanpour mindig hiteles (truthful) újságírónak írja le magát, a semlegességet (neutral) mint szakmai hozzáállást pedig elutasítja. Ez ma már személyes mottójaként is fut, elég csak rákeresni az interneten egy képére, a gondolat az elsők között ugrik fel. Definíciója szerint a hiteles az igazságot akarja bemutatni, a semlegességre törekvő pedig azáltal, hogy minden oldalt egyenlően kezel, könnyen hamis ekvivalenciát kreálhat. „Az igazság tényekből és számadatokból nyerhető ki, míg az ezzel szembeni oldal igazát más dolgokkal hitelesítik, de a két megközelítést nem lehet egyenértékűnek tekinteni” – véli a ma 58 éves újságíró.

Személyes sajtó

A felismerése ennek a harmadik komoly külföldi kiküldetése közben érte, a CNN riportereként 1992-ben érkezett a boszniai háborúba. Az akkor a 30-as éveinek elején járó Amanpour rögtön az események frontvonalába került, és mint amerikai tudósítótól elvárták, hogy morálisan ne tegyen különbséget a harcban álló felek között. „A szavahihetőség alapja viszont az igazság, Boszniában pedig egyik oldal lemészárolta másikat” – fejtette ki egy interjúban, hogy miért nem volt kérdés, hogy neki az igazságot kell elmondania. (Emberiség elleni, háborús bűncselekményeket, etnikai tisztogatásokat a szerbek, a horvátok és bosnyákok is követtek el a háborúban, de a nemzetközi szervezetek szerint az esetek majdnem kilencven százalékában a szerbek voltak a tettesek.) Bejelentkezései ennek következtében nagyon érzelemdúsak lettek, arcát – ami pár hónap leforgása alatt híressé vált – a háborús képek egyikeként ma is sokan őrzik emlékezetükben, azonosítják a boszniai háborúval.

Christiane Amanpour - Forrás: CNN

Amanpour négy évig, az 1995. no­vemberi daytoni békeszerződés utáni időszakig maradt a Balkánon, és szerinte a helyszínről közvetítő sajtó munkája nélkül másképp alakult volna a történelem. A véleménnyel, hogy a nyugati hatalmak, köztük az Egyesült Államok csak látszat segítő tevékenységet folytatott a régióban, személyesen is szembesítette Bill Clintont 1994-ben. Szarajevói idő szerint éjjel 1 körül kapcsolták az éppen a CNN által szervezett globális fórumon előadó elnökhöz, aki diplomatikus válaszában próbálta megnyugtatni a riportert, hogy igenis, a NATO-val együtt azon dolgoznak, hogy enyhítsék a károkat. Amanpourt láthatólag nem győzte meg a már vélhetően tucatszor hallott válasz, és visszatekintve is úgy véli, hogy a katonai intervencióra jóval korábban sor kerülhetett volna. Hogy határozottan a boszniai muszlimok mellett állt ki a háborúban, komoly kritikát kapott, bírálói szemére vetették, hogy egy-egy támadás után olyankor is a szerbeket nevezte meg elkövetőnek, mikor arról még semmilyen információja nem lehetett.

Női harcok

„Ahol háború van, Amanpour is ott van” – volt a New York Times cikkének címe még a kilencvenes évek közepén, és a kijelentés a következő másfél évtizedben is megállta a helyét. Amanpour egy­huzamban 2010-ig maradt a CNN kötelékében, külföldi tudósítóként megjárta az Irak–iráni háborút, az öbölháborút, Afganisztánt, a palesztin területeket, de Szomáliából és Ruandából is bejelentkezett. 1996 és 2005 között a CBS 60 Minutes műsorába is készített anyagokat, itteni debütálásának az afganisztáni tálib rezsim alatt élő nőkről készült riportja az egyik fontos munkája.

Női sorsokkal a későbbi években is előszeretettel foglalkozott. „Imádom a sikertörténeteket, mikor olyan nőket tudok bemutatni, akik áttörtek egy határt, akik megtalálták a hangjukat” – fejtette ki egyszer. A téma iránti érzékenységét gyerekkora meghatározó emlékeire vezeti vissza. Amanpour Londonban született 1959-ben. Édesanyja keresztény származású angol volt, édesapja muszlim iráni, ennek köszönhetően az angol mellett perzsául is anyanyelvi szinten beszél. Kisgyerekkorát Iránban jómódban töltötték, Mohammad Reza Pahlavi sah uralkodásának pozitívumait, a nyugatias szemlélet térnyerését is élvezték. A nők akkori szabadsága különösen inspirálóan hatott rá: az országban már 1936-ban megtiltották, hogy a nők csadort viseljenek, volt szavazati joguk, férjüktől függetlenül közlekedhettek a városban. „Soha nem feltételeztem, hogy azért, mert nő vagyok, valamiben korlátozottabb jogaim lennének, mint a férfiaknak” – mesélte egy interjúban. Szülei 11 éves korában bentlakásos iskolába küldték Angliába, ott érettségizett, de nem sokkal az iráni forradalom kitörése után, 1979-ben az egész család visszaköltözött a szigetországba.

Bejelentkezés Boszniából.

A forradalom határozta meg a pályaválasztását, ilyen „világot megrázó” események részese akart lenni a felnőttkorában is. Újságírást az USA keleti partján, a Rhode Island-i Egyetemen hallgatott, és 1983-ban summa cum laude-val végzett. Tanulmányi ideje alatt a helyi rádióban, a NBC régiós csatornáján szerzett munkatapasztalatot, de eredményei ellenére a diplomavédés után nem kapva kaptak utána. „Abban az időszakban a tévé világa a szőke, kékszemű, közép-nyugati akcentussal beszélő (ezt az akcentust tartják a legkönnyebben érthetőnek az Államokban – a szerk.) nők számára volt nyitott, én pedig ebbe a képbe sehogy sem illettem bele” – emlékezett vissza egy alkalommal Amanpour.

CNN-akciók

Jókor volt viszont jó helyen, mert Ted Turner éppen 1983-ban indította el CNN-t, és végül annak külügyi szerkesztőségén kezdett mint asszisztens. Az iraki–iráni háború volt az első igazi tudósítói feladata, majd Európába került, a vasfüggöny leomlását Frankfurtból követte. Ezután jött a boszniai háború, pár évvel később pedig a Közel-Keletről jelentkezett. Ekkor készültek első híres interjúi is. 1998-ban kis diplomáciai sikerként Mohammad Khatamival, Irán elnökével beszélgetett, a két ország között az iráni forradalom után ez volt az egyik első közeledés. Kevésbé sült el jól – Amanpour azt hitte, hogy a pályája is megszakad –, mikor Jasszer Arafatot kapta telefonvégre 2002-ben. A palesztin elnök ostrom alatt volt Rámalláhban, az izraeli csapatok már az irodája közvetlen szomszédságában lévő épületeket is lerombolták. Amanpour mégsem konkrétan erről, hanem az Izrael ellen elkövetett palesztin merényletekről kérdezte. Arafat nagyon felháborodott, a szakmai tisztességét kérte számon rajta, mondván, a megszállók terroreszközökkel épp most szorítják őt sarokba. 2010-ben rövid kitérőt tett az ABC News hétvégi belpolitikai műsorába. A The Week csapatába nagy elánnal szállt be, de két év múlva visszatért anyacsatornájához, ahol egyes források szerint csillagászati, évi kétmillió dolláros fizetést kap. Az ABC-nek ennek ellenére továbbra is jelent külpolitikáról, de a fő műsora, a nevével fémjelzett Amanpourral minden hétköznap jelentkezik a CNN Internationalen.  

Sokáig elképzelhetetlennek tartotta, hogy anya legyen. De ha mégis úgy alakulna, akkor pedig karrierjén nem változtatva, a gyereket kicsi korától kezdve viszi majd magával mindenhova – gondolta. Egyik forgatókönyv sem valósult meg. Az újságírónő 1998-ban házasodott össze James Rubinnal, a Clinton-kormány külügyminisztériumában szolgáló diplomata-újságíróval. Fiuk, Darius 2000-ben született. Amanpour sosem vitte veszélyzónába a kicsit, és érkezése után utazásainak hosszát is erőteljesen megkurtította. A családi logisztikát az is segítette, hogy a kormányváltással a férjének sem kellett már sokat utazni, sőt ő a politikát elhagyva a civil világba is visszatért. Részben személyes okokból 2013-ban az Amanpour-show a londoni CNN International irodájába költözött New Yorkból. „Most inkább azt mondanám, hogy London az én otthonom. A családom is Angliában él, és a férjemmel szeretnénk újra megismerni azokat a barátainkat, akiket itt hagytunk” – mondta egyszer. (A pár már korábban is élt az angol fővárosban.) 

Szakmai elismeréseit csak felsorolni lehet: a többi között kilenc Emmy-, négy George Foster Peabody- (ezt rádiós/tévés Pulitzernek is hívják), két George Polk- és három DuPont-Columbia-díj, de a Brit Birodalom parancsnoki érdemrendjének is a birtokosa Amanpour. A sajtó világán túl szintén népszerű: a 2,2 milliós Twitter-követőtáborában rengeteg politikus található, de cameo-szerepben a Vasember 2-ben és A rózsaszín párduc 2-ben is felbukkant. Sőt, a Szívek szállodájában is megszállt egyszer, a sorozat főszereplője, Rory (Alexis Bledel) pedig még egy autogramot is kapott tőle azzal, hogy keresse, ha a médiában szeretne elhelyezkedni.

A Legendás Újságírók sorozatunkat a Blikk támogatja.

Kandó Eszter
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és megoldásokat keressük, pontszerzés a Kreatív-MAKSz M+Listán. Hosszabbított nevezési határidő: 12.15.

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására január 25-én.

A HRKOMM Award 2017 győztes pályázatainak bemutatása. Időpont: 2018. február 13.