Legendás újságírók: Günter Wallraff

A szerepeit gyakran váltogató német újságíró munkássága során volt török vendégmunkás, afrikai menekült, alkoholista, hajléktalan és a bulvármédia túlkapásainak leleplezője is. Egyedi oknyomozó módszere szakmai körökben is megosztó. Az idén 75 éves, aktivista szemléletű újságíró sosem törekedett objektivitásra: teljes mellszélességgel a kiszolgáltatottak oldalára állt.

Az inkognitó nagymestereként számon tartott Günter Wallraff 1942-ben született a nyugat-németországi Burscheidben, Kölntől körülbelül 25 kilométerre. Nevét ma világszerte ismerik, hiszen életének nagy részét arra tette fel, hogy társadalmi igazságtalanságokat leplezzen le. Akkor robbant be a köztudatba, amikor a nyolcvanas években a török származású Ali bőrébe bújt, akit minimális bérért és a munkavédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyva dolgoztattak a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK). Erről szóló leghíresebb könyve, az 1985-ben megjelent Legalul című szociográfiai írás 35 nyelven jelent meg, és több mint 10 millió példányban kelt el világszerte. A várt társadalmi hatás sem maradt el: a német munkaügyi hatóságok ellenőrzéseket vezettek be, és milliós nagyságrendű kártérítéseket róttak ki.

Wallraff későbbi könyvei és riportjai készítésénél is az idegengyűlölet és a kizsákmányolás témaköreinél maradt, amelyeket álruhát öltve, személyazonosságát váltogatva vizsgált. Ennek fényében talán nem túl meglepő, hogy a magánélete is fordulatokban gazdag volt: három házasságot kötött, amelyekből összesen öt lánya született. Végül egy szakmabeli mellett állapodott meg: jelenlegi házastársa a szintén újságíró Barbara Munsch, akit 1991-ben vett el feleségül.

Egyedi módszerével emelkedett ki

Egészen fiatal korától kezdve vonzották a különféle szövegek és írások, ezért könyvkereskedőnek tanult. Az ötvenes években maga is alkotni kezdett, de ekkor még dalszövegeket írt. A tényfeltáró munkát a hatvanas években kezdte első munkahelyén, egy gyárban. Eredetileg azért vállalt munkát, hogy idősödő szüleit támogassa – ekkor már beteg apja szintén gyári munkás volt. Közben az igazság feltárása és az elesettek védelmezése is motiválta, ami valószínűleg katolikus neveltetéséből fakad, illetve mindig is kitartóan hitt a társadalmi fejlődés lehetőségében.

Gyári munkásként szerzett tapasztalatait //Riportok a gyárból// című könyvében foglalta össze, amelynek tartalma először szakszervezeti lapokban jelent meg cikkek formájában. A hatvanas évek második felében kellett felhagynia saját identitásának használatával, ugyanis a Német Munkáltatók Egyesülete figyelmeztetést adott ki tagjainak, hogy ne vegyenek fel olyan személyt, aki úgy néz ki, mint Wallraff.

Második könyvét így már álruhás újságíróként készítette, ez volt az 1969-ben megjelent 13 pokolra kívánt riport. Ebben beszámolt például egy éjszakai menedékhelyről, egy alkoholelvonó intézetről, egy munkaközvetítő irodáról, illetve azzal kapcsolatos kalandjairól, amikor besúgónak jelentkezett különféle hivatalokba. Ez a sajátos újságírói módszer tette ismertté: minden alkalommal egy kitalált ember bőrébe bújt, hogy ne ismerjék fel, így egyszerre figyelhette belülről és egy kívülálló szemével az eseményeket.

A bulvársajtót sem kímélte

Wallraff a németországi valóság árnyoldalait vizsgálva foglalkozott a bulvársajtó működésének anomáliáival is. Körülbelül négy hónapig dolgozott szerkesztőként az Axel Springer tulajdonában álló Bild bulvárújságnál Hans Esser álnéven. Erről írt könyvében leleplezte a lap etikátlan módszereit: a szerkesztők egyáltalán nem törődtek az emberi jogokkal, az újságban megjelent rágalmazásaik életeket tettek tönkre, legrosszabb esetben pedig öngyilkosságokhoz is vezettek.

Ez az időszak egyfajta fordulópontnak is tekinthető Wallraff munkásságában, hiszen míg korábban passzív tag, csupán megfigyelő volt a közösségekben, amelyekbe beépült, itt lapszerkesztőként aktív szerepet vállalt. Idővel nagyon nyomasztotta a kettős játék, ráadásul ez volt az első alkalom, hogy hosszú távú karriert tudott volna elképzelni magának egy cégnél. A Bildnél szerzett tapasztalatait összegző könyv filmdrámát is ihletett: az 1990-ben angol nyelven megjelent, valós eseményeken alapuló A beépített ember (The Man Inside) című alkotást.

Nem ez volt az újságíró utolsó konfliktusa az Axel Springer médiabirodalommal. 2003-ban a CIA nyomozásai alapján felmerült, hogy a hatvanas években a keletnémet Stasi ügynöke volt. Bár kezdettől fogva határozottan visszautasította, hogy valaha így tett volna, pert is indított az ügyben, az Axel Springer lapjaiban mégis következetesen Stasi-ügynökként hivatkoztak rá. A bíróság azonban nem találta elégségesnek az ügyben felhozott bizonyítékokat, így Wallraff végül hivatalosan is mentesült a Stasival kapcsolatos vádak alól.

Egyeseknek ellenség, másoknak példakép

Könnyen úgy tűnhet, hogy Wallraff munkássága minden újságírónak mintaként szolgál, pedig rengeteg kritikust és ellenséget is szerzett magának az évtizedek alatt. Újságírószakmai szempontból számos etikai aggályt vetnek fel az általa használt módszerek, hiszen lényegében csalással szerzett információkat, és a személyazonosságát is folyamatosan változtatta. Jogi úton persze csak azok léptek fel ellene, akikre rossz fényt vetettek a riportjai: ők általában a magánélethez való jog megsértésére és üzleti titkok felfedésére hivatkoztak. A bíróságok azonban mindig előbbre valónak tartották a közérdeket és a sajtó szabadságát: komoly fegyvertény volt Wallraff számára, amikor 1981-ben Németországban elfogadták a lex Wallraffként is ismert törvényt. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy nyilvánosságra lehet hozni a „ravaszsággal, csalással” megszerzett információkat, ha azok a köz érdekeit szolgálják.

Ellentmondásos megítélése ellenére többeket inspirált, ezt bizonyítja, hogy néhány évvel ezelőtt a német RTL-en a Team Wallraff című sorozatban fiatal oknyomozók mentoraként volt látható. A műsor szereplőit olyan munkákra (vagy inkább szerepekre) képezte ki, amiket korábban ő végzett, de idős kora miatt ma már nem tud elvállalni. A mai napig támogatja a leleplezést és a tényfeltáró írások születését, létrehozott például egy ösztöndíjat, aminek köszönhetően fiatal újságírók a saját témáikat kutathatják.

Wallraff a svéd nyelvben is nyomot hagyott, ő ihlette ugyanis az „att wallraffa” svéd ige létrehozását, amit „wallraffozásként”, esetleg „wallraffkodásként” fordíthatnánk magyarra. A szó egészen pontosan azt jelenti, hogy valaki valamilyen helytelenségre vagy szabálytalanságra belsősként világít rá úgy, hogy felvesz egy szerepet. Az ige ma már fellelhető a svédek egyik legfontosabb szótárában, a Svenska Akademiens Ordlistában.

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap. November 21. 09:00

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

Időstressz: Hogyan győzhető le? Energiamenedzsment 4 lépésben. 2017.12.01.

A Kreatív év végi médiakonferenciája mindig arra keresi a választ, mi vár a piacra a következő évben. Időpont: december 6.

A legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és megoldásokat keressük, pontszerzés a Kreatív-MAKSz M+Listán. Nevezési határidő: 12.08.

Tippek és trükkök a prezi.com használatáról. Workshop 2017. december 13-án.