A túlélők hangja

Fehéroroszországban él, de oroszul alkot, egy időben mindkét ország vezetése üldözte írásaiért Szvetlana Alekszijevicset. Pedig lényegében nem tett mást, csak megkérdezte az embereket, és leírta, amit hallott. Riportköteteiben mindig az áldozatok, az alávetettek oldalára áll, többszólamú, feltáró prózájának elismeréseként pedig irodalmi Nobel-díjat kapott. Legendás újságírók sorozatunk legújabb epizódja.

Szvetlana Alekszijevics szépírói eredményei mellett újságírói munkássága majdhogynem eltörpül, ezzel akár ki is dobhatnánk őt sorozatunkból, alkotásmódja és stílusa viszont rengeteget köszönhet a klasszikus újságírásnak: hasonló módszerekkel dolgozott, mint egy riporter, és mindvégig az oknyomozó újságírásra jellemző igazságkeresés hajtotta. 

Megragadni a valóságot 

Bár Alekszijevics Ukrajnában született, munkássága Oroszországhoz és Fehéroroszországhoz kapcsolódik, életművét orosz nyelven alkotta meg. Már iskolás korában próbálkozott az írással, és komolyan is vette, az iskola elvégzése után helyi lapoknál kezdett dolgozni, ezzel párhuzamosan felvételizett a Fehérorosz Állami Egyetem újságíró szakára. Sikeres egyetemi éveket követően 1976-ban lett egy minszki újság, a Neman tudósítója, majd viszonylag hamar a non-fiction rovat vezetője. 

Számos műfajjal kísérletezett, írt novellát, esszét és riportot, végül ezek különleges ötvözetét tette leginkább magáévá. Írására saját bevallása szerint nagy hatással volt Ales Adamovich belarusz író, aki kifejlesztette az általa kollektív regénynek nevezett műfajt. „Egy olyan irodalmi módszert kerestem, amely a legpontosabb közelítését adja a való életnek. A valóság mindig mágnesként vonzott, kínzott és hipnotizált, ezt szerettem volna megragadni a papíron” – nyilatkozta Alekszijevics egy interjúban. Egy-egy történetet úgy próbált meg alaposan körüljárni, hogy minél több vallomást, beszámolót és dokumentumot gyűjtött össze róla. 

Szvetlana Alekszijevics

Az asszonyoktól a cinkkoporsóig 

1983-ra elkészült első regényével, amely A háború nem asszonyi dolog címet kapta, ám a könyv sokáig nem jelenhetett meg, mivel a szovjet rezsim pacifizmussal, túlzott naturalizmussal és a hősi szovjet nőeszmény megbecstelenítésével vádolta Alekszijevicset. Végül 1985-ben a glasznoszty és peresztrojka elindulásával megváltozott hatalmi viszonyok következtében a könyv végre megjelenhetett Minszkben és Moszkvában, rögtön el is kelt mintegy 2 millió példányban.  

Első könyvének alapja egy korábbi újságcikke volt, amelyet a ’70-es években írt egy nyugdíjba vonuló könyvelőnőről, aki nem mellesleg a háború idején mesterlövészként megölt 75 német katonát. Ez adta a kezdő lökést, ami után női háborús veteránokat kutatott fel Szovjetunió-szerte. A háborúban ugyanis több millió szovjet nő harcolt, de ez az olvasat teljesen hiányzott a szovjet háborús narratívából.

Később is hasonló, a szovjet-orosz vezetés számára kényes, és a nemzet kollektív tudatából hiányzó, vagy hiányosan feldolgozott témákkal foglalkozott, mint az afganisztáni szovjet háború vagy a csernobili katasztrófa. Mindegyikhez több száz szemtanúval készített interjút, az ő személyes történeteiket főzte össze egy-egy önálló kötetté. Életművét a fennálló hatalommal szembeni ellenállás, és a hatalomnak kiszolgáltatott kisemberek pártfogása jellemezte, írásaiban és nyilatkozataiban mindig empátiával fordult feléjük. 

A liberális ellenzék szemében gyakran ő volt a nemzet öntudata, aki közvetítette a posztszovjet állapotok miatti kiábrándultságot, míg a kormány felforgatónak tartotta, aki támadja a Szovjetuniót (majd később az utódállamokat) és az orosz embereket. Alexander Lukasenko belarusz államelnök diktatórikus rendszerében az üldöztetések miatt végül menekülni kényszerült, 2000-ben elhagyta hazáját, és előbb Párizsba, majd Göteborgba, később Berlinbe költözött, végül 2011-ben térhetett vissza Minszkbe. 

A csernobili trauma 

1985-ben megjelent The Last Witnesses: 100 Unchildlike Stories fő erénye a kritikusok szerint, hogy Alekszijevics felfedezte „a háborús próza műfaját”. Pályáján újabb mérföldkövet jelentett az 1992-es Fiúk a cinkkoporsóban. A kötet címe az afganisztáni háborúban harcoló orosz fiúkra utal, akiknek a holttestét cinkkoporsóban küldték haza. Ez a könyv is további olvasatokkal gazdagította a szovjet háborús idők történelemértelmezését. A 2006-os Csernobili imával pedig mementót állított az 1986-os atomkatasztrófa áldozatainak. A tragédia személyesen is érintette Alekszijevicset: a reaktorbaleset következtében elvesztette nővérét, anyja később cukorbeteg lett és megvakult, 10-15 gyerekkori minszki barátja pedig rákban halt meg azóta, vélhetően a sugárzás miatt. Az írónő több mint ötszáz szemtanúval készített interjút, hogy feltárja a katasztrófával járó borzalmas emberveszteséget. 

Legfrissebb munkája a szovjet éráról szóló rekviemként is olvasható Second-Hand Time. A könyv a Szovjetunió váratlan felbomlása után érzett sokkot és egzisztenciális ürességet ragadja meg, illetve arra is igyekszik magyarázatot szolgáltatni, miért jelentett ebben a helyzetben vonzó alternatívát Putyin Oroszországa. 

A 14. irodalmi Nobel-díjas nő 

Íróként 2015-ben ért fel a csúcsra, ekkor ítélték neki oda az irodalmi Nobel-díjat. Ő a 14. nő, aki megkapta az elismerést. Az indoklás szerint „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”. A díj átvételekor tartott beszédében Alekszijevics a Szovjet rezsim uralma alatt élő emberek nemzedékeinek ajánlotta az elismerést. 

Kitüntetése jól példázza azt az egyébként más területeken is – többek között a filmművészetben, vagy épp a reklámszakmában – megfigyelhető folyamatot, miszerint a legfontosabb díjakat odaítélő zsűri egyre inkább a politikus, társadalmilag elkötelezett alkotásokat és szerzőiket részesíti előnyben. Ennek újabb látványos megnyilvánulása volt, amikor tavaly sokak meglepetésére Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat, aki leginkább énekesként és polgárjogi aktivistaként vált legendává, irodalmi jelentősége kevésbé egyértelmű. Bár Alekszijevics esetében az írói szerep valóban a leghangsúlyosabb, munkássága elválaszthatatlan attól, hogy a történelem áldozatainak adott szót a műveiben. Könyveit 35 nyelvre fordították le, magyarul eddig öt jelent meg, legutóbb a Csernobili ima, 2016-ban. 

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Tervezzük meg együtt a munkavállalód élményét! Időpont: szeptember 28.

Gyógyszerkommunikációs konferencia - Future Pharma október 2-án.

Konferencia a mentes termékek piacáról Időpont: október 3., 10.00 - 17.00

Az Élelmiszer az FMCG szektor meghatározó szaklapja új versenyt indít. A verseny célja, hogy megtaláljuk a hazai piac legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeit. Díjátadó: október 3., 18.00, Corner Rendezvényterem

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 5.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Díjátadó: október 9., 19.00

Coaching eszközök a gyakorlatban hr-eseknek, coaching szemléletű vezetőknek és coachoknak október 11-én.

Kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok versenye. Nevezési határidő: 10.12.

Gyakorlati útmutató lépésről lépésre október 16-án.

Cél: a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. Nevezési határidő: október 31.

Részletes program hamarosan! 2018. november 15.