hirdetés
hirdetés
hirdetés

Iszonyú sokat tévézik a világ

Még soha ennyi időt nem töltött tévénézéssel a világ lakossága, mint 2010-ben - állapította meg a francia Mediametrie kutatócég. 

hirdetés

Egy francia közvélemény-kutató cég, a Mediametrie felmérése azt állapította meg, hogy még soha nem néztek annyi tévét a világon, mint 2010-ben – foglalta össze a Le Monde a tanulmányt.

A 80 ország 138 ezer háztartásában végzett felmérés szerint a tévénézéssel töltött átlagidő az elmúlt öt évben hat perccel nőtt a világon, 2010-ben pedig naponta átlagosan 3 óra 10 percet ültek az emberek a televízió előtt. A tévénézési rekordot Közel-Kelet és Észak-Amerika tartja, 4 óra 54, illetve 4 óra 39 perccel.

Természetesen az is növelte a nézettséget, hogy 2010-ben zajlott a vancouveri téli olimpia és a dél-afrikai labdarúgó VB is. Az Egyesült Államokban az átlagos napi nézettség a Superbowl közvetítésekor lépte át a napi öt órát. Az amerikai futball ekkor történelmi rekordot ért el, ugyanis 106,7 millióan nézték a sporteseményt, szemben például az Oscar-gálával, amire „csak” 42 millióan voltak kíváncsiak.

Európában a tévé előtt töltött idő tavaly 2009-hez képest 17 perccel nőtt Nagy-Britanniában és 11 perccel Németországban, az előbbiben 4 óra 2 percet, az utóbbiban 3 óra 43 percet tett ki. Franciaországban hét perccel többet, 3 óra 32 percet tévéztek.

A Mediametrie felmérése kimutatta, hogy a legtöbben Kínában néznek televíziót – ami a népességszámot figyelembe véve nem meglepő. A tévénézés világrekordját is ők tartják, a 2010. február 13-ai kínai holdújévet több mint 260 millióan követték a tévében.

A felmérés a szórakoztató műsorok, azon belül is elsősorban a valóságshow műfajának előretörését állapította meg. Jacques Braun, a közvélemény-kutató cég egyik alelnöke szerint a valóságshow beszivárgott a legkülönbözőbb műsortípusokba a kereskedelmi és a közszolgálati csatornákon egyaránt. Az America’s got talent, a Big Brother című amerikai és a Secret Story címen futó francia való világok 40 százalékos nézettséget értek el világszerte, megelőzve a játékfilmeket.

(forrás: MTI)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A zsúfoltnak és zajosnak ígérkező 2020-as évben a lap szerint még fontosabb lesz a megbízható hírforrás.

Hagyományos sportreklámnak indul, de jön a csavar.

A Cinema City médiaértékesítési divíziója a Botrányt nézte ki az alkalomra.

Picasso Málagába, Monet Párizsba invitál egy magyar grafikus munkáin.

A demencia ritka formájával küzdött évek óta.

hirdetés
hirdetés

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

Gyere, ünnepelj velünk a Best.net díjátadóján! Helyszín: Story Budapest (1075 Budapest Kazinczy utca 21.) Időpont: 2020. január 29. kapunyitás: 19:00, pontos kezdés: 19:30

2019 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2019-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2020. február 11.

A HRKOMM Award 2019 nyertes pályázatainak bemutatása február 13-án.

Február 18-án ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a 2019-es év kiemelkedő PR-kampányaival.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

HR workshop az FMCG és a kereskedelem-piac szereplői számára A workshop célja: HR-finomhangolás az élelmiszer kiskereskedelmi szektort és az élelmiszergyártó cégeket terhelő munkaerőhiány-állapotok közepette, a hatékonyság növelése, a versenyképesség megtartása érdekében.

Ismerd meg a legújabb üzleti trendeket és módszereket, majd próbáld ki a tanultakat március 4-én!

GYÓGYKOMM március 12-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók