hirdetés
hirdetés
hirdetés

70 milliárdos hűtlen kezelési gyanú az MTV-székházügyben

A Fidesz szerint 70 milliárdos hűtlen kezelés van a háttérben, a székház tulajdonosa viszont 34 milliárdos beruházásról beszél. Elbeszélnek egymás mellett, nyomozati eredmény csak februárban – írja az MTI.
hirdetés

Körülbelül 20-23 milliárd forintba került volna a köztelevízió székházának felépítése. Ezzel szemben 90 milliárd forint körüli az az összeg, amelyet "a húsz évre bebiztosított bérleti díjként valakik élveznek" – mondta Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója még szombaton, hozzátéve, ebben az esetben is offshore cégekről van szó.

A Fidesz számításai szerint tehát mintegy 70 milliárd forintos értékben követtek el hűtlen kezelést, és a párt büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél - közölte Balsai. Az új MTV-székház tulajdonosa szerint viszont valótlanok a Fidesz 70 milliárdos hűtlen kezelésről szóló vádaskodásai.

A Millenniumi Média közleményében azt írta: "Balsai István állítja, hogy az MTV új gyártóbázis felépítése 22 milliárd forintba került. Ezzel szemben a nyilvános könyv szerinti érték 34 milliárd. Továbbá a fideszes politikus állítja, hogy az MTV akkori elnöke aláírni kényszerült egy szerződést. A valóság ezzel szemben az, hogy a Millenniumi Media közbeszerzési pályázaton nyerte el a lehetőséget a szerződés aláírására, és hosszú tárgyalások után az MTV elnökének javaslatára az MTV közalapítvány kuratóriuma elfogadta, és felhatalmazta az elnököt a dokumentum aláírására."

Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta, hogy a rendőrség egy magánszemély feljelentése alapján már február végén elrendelte a nyomozást hűtlen kezelés miatt, az eljárás során a székház eladását és az új székház bérlését teljes egészében vizsgálják. Hozzátette, hogy tudomása szerint az ügyben az utóbbi időben született feljelentések a rendőrség által megismert tényálláson alapulnak, így azokat csatolják a már meglévő nyomozáshoz.

A dandártábornok a legalább egy évig tartó nyomozást azzal indokolta, hogy időigényes a bizonyítékok, elsősorban az okiratok beszerzése, továbbá a szakértői anyagok is 2-3 hónap alatt készülnek el, és ezek akár újabb szakértők bevonását is szükségessé tehetik.

Tavaly ősszel kezdődött, és idén nyáron zárult a Magyar Televízió Óbudára költözése; az ötvenes évek óta a belvárosi Szabadság téren működő közmédium ezt a székházát is bérelte, miután a kilencvenes évek végén eladták az akkori állami vagyonkezelőnek, amely tovább értékesítette az ingatlant.

Az MTV kuratóriumi elnökségének ellenzék által delegált tagjai korábban többször is bírálták a 22 plusz 18 évre szóló székházszerződést, kifogásolva annak tartalmát.

(forrás: MTI, Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Lesz mivel feldobni az egyre hidegebb estéket.

Összesen 117,71 milliárd forintról szól a Költségvetési Bizottság hétfőn beadott javaslata – írja a Telex.

Az október közepén megjelenő címkéket a győri RAW Agency tervezte.

A John McClane aksit cserél a kocsijában című performansz „cselekménye” még a legkeményebb nézőt is az epilepsziás roham szélére kergeti.

A Bud Light reklámja egy kalandos történetet mesél el, happy enddel.

hirdetés
hirdetés

2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

A szokatlan év ellenére idén is megüljük a legjobb tartalomalapú marketingmegoldások és a legjobb influenszer kampányok ünnepét. 2020. október 22. 20:00

Hipnózis sem maradt érintetlenül a napról napra egyre inkább feje tetejére álló 2020-ban, egy dologból azonban nem engedünk - a díjakat idén is átadjuk Magyarország legrégebbi reklámversenyén.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!