hirdetés
hirdetés
hirdetés

Itt a Nespresso reklámpályázatának nyertese

40 pályázat volt, érzéki reklámfilmet ígérnek. 

hirdetés

Több mint 40 pályamű közül választották ki Nagy Ailen Anna „Dress up” című munkáját azon a filmpályázaton, melyet a Nespresso a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos támogatójaként írt ki Magyarországon.

A pályázat nyertese így másodmagával részt vehet a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, filmötletét pedig 1 millió forintból valósíthatja meg. A kiírók olyan 20 másodperc hosszú animációs vagy rövidfilmeket vártak, amelyek újszerű, kreatív módon fogalmazzák meg a „Nespresso életérzést”.

„Rendkívül nehéz dolgunk volt a pályázatok értékelése során, mivel több mint 40 jó minőségű pályamű érkezett. Döntésünket a szakmai igényesség, a kreativitás és a Nespresso brand arculatának figyelembe vételével hoztuk meg, így választottuk végül Nagy Ailen Anna: Nespresso – "Dress Up" című pályázatát, mely egy nő szemszögéből, különlegesen érzékeny módon jeleníti meg a Nespresso életérzést” – mondta Schubert Gusztáv Balázs Béla-díjas filmkritikus a Kende János Kossuth-díjas operatőr és a magyarországi Nespresso csapat alkotta zsűri nevében.

Ailen a Duna televízióban szerzett vágói gyakorlatot, majd kisfilmeken és klipeken dolgozott vágóként és rendezőasszisztensként. Az ELTE Filmelmélet és filmtudomány szakán szerzett diplomát, miközben Artnroll Creative Solutions néven harmadmagával kreatív és médiaprodukciós ügynökséget alapított. Ügynökségével többek között olyan megbízóknak is dolgoznak, mint a MagNet Bank.

A pályázatnyertes, „Dress up” című, a Nespresso életérzést bemutató reklámfilm arra az alapötletre épül, hogy fogyasztási szokásaink öltöztetnek minket és mintegy a legmagasabb kvalitású szükségletünk, az önkifejezésünk kielégítésére szolgálnak. A filmben az utolsó kép kivételével csak közelképek vannak, képi világát elegancia és letisztultság jellemzi.

 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Tisztességtelen módon reklámozták a Black Friday-es akciókat. 

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) ötödik alkalommal hirdette meg az Employer Branding Awardot az idei év elején. 

Az EY nemzetközi felmérése szerint a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmaradt.

A cél az új szlogen bevezetése, a hazai gyártás, illetve a márka és Szikszó város kapcsolatának tudatosítása.

De Bayer Zsolt fröcsögését és a Híradó sajátos szerkesztési gyakorlatát már nem büntette a Médiatanács.

DIGITALIZÁLVA – ÚJ MEGOLDÁSOK SAVE THE DATE 07.23. 14:00

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés