hirdetés
hirdetés
hirdetés

A Dentsu Aegis irodája lett az év legjobbja

Február 5-én ötödik alkalommal rendezték meg az Iroda.hu szervezésében „Az Év Irodája” verseny Díjátadó Gáláját a Budapest Music Centerben, amelyen több mint 220 ingatlanpiaci szakember vett részt. A szakmai zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki.

hirdetés

A címadó kategóriában összesen 29 cég nevezte be új irodáját, végül „Az Év Irodája” a Dentsu Aegis Network Hungary ügynökségcsoport (Isobar, Carat, Vizeum) munkahelye lett. Az Iroda.hu szervezésében zajló verseny értékelése a hagyományoknak megfelelően két részből állt: minden kategóriában a közönségszavazást követően a szakmai zsűri előre meghatározott és objektív szempontrendszer alapján értékelte a pályázatokat.

Úgy érezzük, hogy jól átgondoltan, következetes és komoly munkával egy tradicionális irodaépület belsejében sikerült olyan munkakörülményeket teremtenünk, amiről mindig is álmodtunk. Bebizonyítottuk azt, hogy lehet életre hívni olyan kreatív, magas energiatartalmú épített környezetet, amely akár új identitást is adhat az ”ott élőknek”. Azt gondoljuk, hogy irodánkban inspiráló, kollaboratív tereket alkottunk, ahol zseniális dolgok születhetnek” – mondta Tompa Balázs, az iroda vezetőtervezője, aki egyben az Isobar Budapest Technológia és Kreatív szolgáltatások igazgatója is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Magna éves riportja szerint 2020-ra 42 milliárd dollárra fog duzzadni a programmatic piac.

A PanMedia Western médiaügynökség nyert a tenderen.

Egy 33 éves belga fotós Balkánon, Skandináviában és Közép-Ázsiában készült havas képei nyerték az idei versenyt.

Magyar éttermeinek átalakítására készül a cég: év végére öt hazai étterembe jön "a jövő élménye".

Az imázsfilmmel, Facebook-alkalmazással és microsite-tal most először a lakossághoz szólnak.

hirdetés

A Kreatív ismét meghirdeti content marketing versenyét, amelyre várja az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásait. Meghosszabbított nevezési határidő: április 21.

Idén is megrendezzük az FMCG-szektor egyik legmeghatározóbb, kétnapos eseményét. Időpont: 2017.04.27-28.

A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait. Nevezési határidő: május 19.

Konferencia a posztmodern marketing és a turizmus összefüggéseiről május 23-án.

A 2016-os Employer Branding Award díjazott kampányainak bemutatása május 23-án

Mitől érzi magát sikeresnek a munkavállaló? Valóban csak a hr-es felelőssége? Konferencia nem csak HR szakembereknek

hirdetés
hirdetés