hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kereskedelmibb a Petőfi a kereskedelmi rádióknál

Kevesebb szöveget és magyar zenét sugárzott az MR2-Petőfi rádió az év első négy hónapjában, mint a Danubius és a Sláger Rádió.
hirdetés

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a RadioMonitor Magyarország adatait jutatta el az MTI-nek, és kiderült, hogy a Magyar Rádió (MR) fiatalokhoz szóló adóján a műsoridő 97,8 százalékát töltötte ki zene, ez az arány a Danubius rádiónál 95 százalék, a Sláger rádiónál 93,8 százalék volt.

Különösebb ingadozások nem látszanak az adatokban: a Danubius mind a négy hónapban 95 százalékos mutatóval működött, míg a Sláger a januári hasonló adat után februárban és márciusban is egy-egy százalékkal mozdult el a szöveg felé, áprilisban pedig tartotta a korábbi arányt.

Ezzel szemben a Petőfi rádió száz adáspercből csak márciusban töltött ki hármat szöveggel; a fennmaradó három hónapban csupán két-két százalék volt ez a mutató.

A közrádió második csatornája sugározta januártól áprilisig a legtöbb külföldi zenét. Az ORTT kimutatása szerint ezek az adásidő 79,2 százalékát foglalták el, februárban 78,6 százalék, míg áprilisban kereken 80 százalék volt az arányuk. A Danubius rádió 70,2 százalékos eredményében 69,8 és 71,5 százalék közötti hullámzások voltak, míg a Slágernél 66,7 és 70,9 százalék közötti arányok adják ki a 69,4 százalékos átlagot.

Ez utóbbi téren a Juventus és a Rádió1 hozta a kimutatás szerint az év első négy hónapjában a két szélső értéket: míg előbbi 62,8 és 64,9 százalék közötti mutatók után 63,9 százalékos külföldizene-aránnyal zárta az időszakot, az utóbbinál csak az április 99,7 százalékos mutatója mozdította el összességében 99,9 százalékra az arányt. (A Juventuson 97,  Rádió1-en 95,3 százalék volt ebben az időszakban a zene aránya.)

(forrás: MTI)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Míg a ruhahajtogató technikái mindenkit lenyűgöznek, az új projektje nem aratott osztatlan sikert.

Mindegy is voltaképp, hogy mit reklámoz a videó.

Novembertől a Skivak felel a logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalat közösségi média kommunikációjáért.

15 éve rendezi meg miden évben a pincészet a címketervező pályázatát, most bemutatják az eddigi legjobb műveket.

"Kristály. Rajta vagyunk" - ezzel a szlogennel indított kampányt Dél-Dakota. Hamar virális tartalom lett belőle.

hirdetés
hirdetés

Díjátadó: 19.11.26. (19:30) Akvárium Vedd meg jegyed a bétéelesek bulijára!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

Workshop az online véleményvezérek megítéléséről és az influencer marketing várható hazai trendjeiről egy exkluzív kutatás tükrében. Dátum: december 04.

Megújult kategóriarendszerrel tér vissza a Kreatív korábban DMBP néven futó, digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye. Nevezési határidő: 2019.11.29.

Egész napos konferencia a pénzügyi termékek és szolgáltatások, az ezeket értékesítő pénzintézetek marketingjéről és kommunikációjáról. Dátum: 2019.12.04.