hirdetés
hirdetés
hirdetés

Merre van az Iphone tér?

Politikusokról vagy fogalmakról nem meglepő, ha utcát neveznek el, de a sok Kossuth és Béke utca mellett furcsán hat, ha ismert márkanév adja a közterület nevét. Keressük a legjobbakat!

hirdetés

Talán nincs is olyan település Magyarországon, ahol ne lenne Kossuth, Petőfi, vagy Dózsa utca, mi azonban arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen márkanevű közterületek léteznek. Az internetes kutakodás során kiderült, hogy bizony vannak kifejezetten márkákról elnevezett utcák, és olyanok is, amik akár márkanevekre is utalhatnának (a Friesland figyelmébe ajánljuk a Pöttyös utcát Budapest X. kerületében).

A törökbálinti Pannon út a nemrég átnevezett mobilszolgáltató nevét őrzi: a Telenor az átmárkázás előtt még Pannonként Budaörsről tette át telephelyét a másik városba, ahol új irodaházat építettek, és az addig lakatlan részen kialakult új rész utcáját a vállalatról nevezték el. Az elnevezés nem járt bonyolult adminisztrációval, hiszen egy új közterület kapta a Pannon nevet. Mint a Telenortól megtudtuk, nem tervezik, hogy az új márkanévre neveztetik át az utcát, "mert a Pannon út szimbolikus értelemmel bír, hiszen a vállalatnak az iparágban elfoglalt pozíciójához a Pannonon keresztül vezetett az út". 

Bicskén a Spar Magyarország telephelye a Spar úton található, Budaörsön az Agip utcába lehet betérni, Budapesten a XXI. kerület Fradi utcájában pedig feltehetően nem vesz lakást egy Újpest-szurkoló. 

A régóta ismert márkanevek szinte fel sem tűnnek, így a IV. kerületi Tungsram utcáról nem biztos, hogy mindenkinek egyből az izzó jut az eszébe, a II. kerületben pedig a Ganz utca őrzi vasöntő és gépgyár nevét. (Egyébként a két név régi, de Tungsram és Ganz néven ma is működnek cégek Magyarországon.)

A XXI. kerületben Orion utcát is találtunk, de nem hisszük, hogy ezzel az elektronikai ipari cégre utaltak, mivel a környékén olyan közterületi nevek vannak, mint a Plútó, a Rakéta, a Tejút és a Kozmosz (bár Rakéta porszívó az létezett, sőt a Tejútat leszámítva mindegyik egy zenekarnév is, szóval gyanús az egész környék). Valószínű, hogy nem márkák után nevezték el a szigetszentmiklósi Skála utcát, a 15. kerületi Patyolat utcát és a budaörsi Igló közt, de ezek is asszociációt ébreszthetnek a szocializmus idejét is megért fogyasztóban.

Budapesten a legemlékezetesebb átnevezés tavaly történt, amikor a Ferenc körútból Corvin-negyed lett, a Hvg akkor azt írta, hogy ezt a közelben a Corvin-sétány plázát építő Futureal Csoport kérte. A cégnek 20 millió forintjába került a kérés. 

De ez csak ízelítő, Önök, kedves olvasók, nyilván jobbnál-jobb hasonló utcaneveket ismernek, ezért kérjük, bombázzanak bennünket  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és sztorikkal!

(Ugyan nem márkanév, de a közterületi névversenyt biztos megnyerné a csömöri Kacérgiliszta utca.)

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Magyar Telekom ismét kiosztotta a Fenntarthatósági Sajtódíjakat.

Arany János korábban a Google-nél, azelőtt az SAP-nál dolgozott.

Az alvás ünnepe alkalmából kéthetes altató livestreamet indított a bútorgyártó.

A Nestlé hozza be őket.

Az Apple új reklámjából kiderül, mi mindent kell kibírnia a telefonjaiknak, különösen a legújabb, 11-es verziónak.

hirdetés
hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Mentes hype: rend a trendben! Időpont: október 3., 09.30 - 16.00

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

A legjobb márkaélményeket és aktivációkat keresi a 2019-es Lollipop! Nevezési határidő: 2019. október 11.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől. 2019.10.29.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.