hirdetés
hirdetés
hirdetés

A Fidesz nem tartja be a saját plakáttörvényét

Akkurátusan dokumentálta a Fidesz, ahogy megszegte a saját maga által hozott plakáttörvényt - írja a 24.hu. A lap azt írja: "a választási kampányidőszak hivatalos kezdete előtt a Fidesz gyorsan megszórta az országot egy Soros Györgyöt és az ellenzéki vezetőket összemosó plakáttal. A február 1. és 16. közötti időszakra 955 óriásplakáthelyet és 32 citylightot bérelt ki a kormánypárt a CÖF-plakátok szellemiségét idéző drótvágós fotómontázs számára." 

hirdetés

A kampány 154 millió forintba került, és az Andy Vajna és Mészáros Lőrinc érdekeltségű IKO-csoporthoz tartozó Odex foglalta le hozzá a felületeket. A legnagyobb, 60,7 millió forintos megrendelést a JCDecaux kapta.

A Fidesz a Kormanyhivatal.hu-n részletesen közzétette a szerződést és a mellékleteket, amivel valószínűleg azt akarták bizonyítani, hogy a Fidesz is listaáron bérelte a felületeket. A baj csak az, hogy a 2017-es listaáron, miközben idén, többek között a négyzetméterenként 12 ezer forintos plakátadó negatív hatásainak ellensúlyozására, a legtöbb plakátcég jócskán árat emelt.

A JCDecaux például idén január 1-jétől 50 százalékkal emelt az óriásplakátokra vonatkozó listaárain, "a január 29-én Kubatov Gábor pártigazgatóval megkötött szerződésben viszont még a 2017-es listáron számolta el a hirdetési felületeket. A két listaár közötti különbséggel a Fidesz mégiscsak jelentős kedvezményhez jutott: a feltüntetett 0 százalék helyett valójában 33 százalékkal olcsóbb lett a számla, 340 plakáthely esetében ez 30 millió forintos tétel" - írja a 24.hu. Tehát a JCDecaux felé a Fidesznek nem 60, hanem 90 millió forintot kellett volna kifizetnie.

JAVÍTÁS (2018. 02. 13.): A JCDecaux közleményt juttatott el a Kreatív szerkesztőségébe, amelyben azt írják, "politikai pártok esetén a törvényi előírás kimondja, hogy az előző évi listaárakat, azaz 2018-ban futó kampányok esetében a 2017-es listaárakat kell alkalmazni. A JCDecaux Hungary Zrt. a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényben előírtaknak megfelelően járt el az Odex-szerződés megkötésekor".

A közlemény azt írja, a 2018-as üzleti évben meghatározott listaárakat is eljuttatták a Kormányhivatalhoz, azonban annak használata a településképi törvény alapján 2019. január 1-től lesz kötelező érvényű.  

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kínai új évre készült a szpot. 

A tartalommarketing-tagozat élére.

Lépésről-lépésre mutatták be egy panel felújítását a branded content sorozatban.

Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, filmrajongó fiatalembernek gyűjtenek pénzt.

Birta Tibor a Netlife-től érkezett a kávézólánc újonnan indult pozíciójára.

hirdetés

Digital Pharma: gyógyszerkommunikációs konferencia március 1-jén.

Digital Branding Reggeli a Google-lel március 6-án!

Toborzásaink kiegészítése LinkedIn kampányokkal. Mire jó, hogyan használható, kinek érdemes, kinek nem? Március 6., 08:30

Gyakorlati Facebook útmutató: Recrutiment branding a gyakorlatban, eszközök és lépések több és releváns jelentkezőért. Március 6., 13:00

Amit egy hr-esnek a GDPR-ról tudnia kell. Konzultációval egybekötött workshop a Deloitte szakértőivel március 8-án.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, idéntől külföldi kreatívigazgatók is a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Nevezési határidő: 03.09.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 09.

A Magyar Instagram Körkép 3.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Március 21., 09:00

Ismét saleskonferencia április 12-én az Üzlet&Pszichológia és a Kreatív szervezésében.

Kétnapos konferencia az FMCG és a kereskedelmi szakma legégetőbb problémáiról és kérdéseiről április 26-27-én.

hirdetés
hirdetés