hirdetés
hirdetés
hirdetés

Pannon Panoráma - új magazin

Pannon Panoráma néven új, országos kulturális és közéleti témákat feldolgozó magazin jelent meg a hazai lappiacon.
hirdetés
A pécsi székhelyű Király Kiadó a lap jogelődjét, a Pécsi Panorámát 2004 májusában indította el, 2005 februárjában azonban úgy döntött, hogy terjesztésében és tematikájában is országossá teszi a lapot. Király László vezérigazgató a Kreatív Online-nak elmondta: az első szám megjelenése egybeesett az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontjával, hiszen a lap alapításának gondolata abból a sokak által megfogalmazott aggodalomból fakadt, hogy nemzeti értékeink, hagyományaink, anyanyelvünk megőrizhetők-e az egyesült Európában.

A havonta 52 színes oldalon jelentkező magazin könnyű- és komolyzenével, színházzal, képzőművészettel foglalkozik, de az újság hasábjain helyet kapnak tudománnyal, oktatással, természettel, életmóddal valamint sporttal kapcsolatos írások is. A Pannon Panorámát a kiadó tízezres példányban terjeszti az ország egész területén. A gazdagon illusztrált lap elsősorban azokra az olvasókra számít, akik kulturális érdeklődésüket szeretnék kielégíteni. A kiadó tervei szerint a magazin hamarosan határainkon túl is kapható lesz.

A kiadó a megújult lapot saját pr-kampánnyal, a többi lapjaiban megjelenő hirdetésekkel népszerűsíti, hamarosan pedig szórólapokkal reklámozzák az újságot. A Király Kiadó a Pannon Panoráma mellett a szintén országos, tíz éve piacon lévő Lovas Nemzet című havilapot, illetve a 15 éve megjelenő Pécsi Hét helyi hirdetési újságot adja ki.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Valótlan tényeket állítottak a termékről. A cég „visszaeső jogsértő" a hatóság szerint.

A Trónok harca előzménysorozat pedig 2022-ben érkezik. Összeszedtük a legfontosabb infókat az HBO amerikai sajtónapjáról.

Rendezők, producerek, operatőrök, vágók, hangmérnökök, fesztiválszervezők és filmforgalmazók is ott vannak már a tagok között.

Az RTL Klub is kapott egy 200 ezer forintos bírságot az NMHH Médiatanácsától.

Merülés a Duna Arénában, kajakozás a nulla fokos Dunán - így készültek az Exatlon teaser videói. 

hirdetés
hirdetés

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

15 küldőpiac 15 percben. A Pont Itt és a Turizmus Online szakmai rendezvénye Dátum: január 31.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

2019 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2019-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2020. február 11.

A HRKOMM Award 2019 nyertes pályázatainak bemutatása február 13-án.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

HR workshop az FMCG és a kereskedelem-piac szereplői számára A workshop célja: HR-finomhangolás az élelmiszer kiskereskedelmi szektort és az élelmiszergyártó cégeket terhelő munkaerőhiány-állapotok közepette, a hatékonyság növelése, a versenyképesség megtartása érdekében.

Gyógyszerkommunikációs konferencia március 12-én!

Az Instagram üzleti használata elméletben és gyakorlatban március 4-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Gyere, ünnepelj velünk a Best.net díjátadóján!

Február 18-án ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a 2019-es év kiemelkedő PR-kampányaival.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók