hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kórkép a hazai partimédiáról

Nincs ma a partizóknak szóló nyomtatott lap Magyarországon, az online médiájuk pedig félamatőr módon működik. A korábban virágzó elektronikus zenei sajtó mögül kivonult a közönség, a hirdetők pedig csak mérsékelten érdeklődnek. Mi lehet ennek az oka?

hirdetés

A cikk a Kreatív októberi számának éjszakai mellékletében jelent meg. 

Hétvégente több tízezren járnak el szórakozni, költésük éves szinten több százmillió forintra tehető, az elektronikus zenék iránti rajongói igény pedig soha nem volt ekkora. Ez a körülmény azt feltételezhetné, hogy a hazai médiapiacon ezerrel pörögnek a partikultúrával foglalkozó nyomtatott és online kiadványok. Ez azonban nincs így. 2009 végén szűnt meg a Freee Magazin nyomtatott kiadása, azóta csak szóbeszéd szintjén merül fel, hogy valakik valahol egy új nyomtatott partimédiában gondolkodnak. Az online partioldalak pedig összességében egysíkúak és önmagukért működnek, mérsékelt érdeklődést kiváltva mind a célközönségből, mind a potenciális hirdetői körből.

„Én imádtam és gyűjtöttem a Freeet, de ma már nem mennék el az újságoshoz megvenni. Nem hiszem, hogy egy ilyen printlap sok pluszt adna azon túl, hogy kézzel fogható” – foglalta össze véleményét Kovács Péter, az Antropos.hu online kulturális magazin alapító-főszerkesztője arról, lenne-e létjogosultsága egy nyomtatott partikultúra-magazinnak a magyar piacon. Hasonlóan vélekednek az online partioldalak általunk megkérdezett munkatársai is: a Freee hiányzik, de csak a nosztalgia miatt, a szakma szerint ma már más a piaci realitás. [A Freee online formában továbbra is létezik, de sajnos lapzártánkig nem érkezett tőlük válasz. – A Szerk.] 

Kis magyar nyomtatott partilap-történet

1995. november: Elindul az első, egyben a legtovább működő és legnagyobb hatású partikultúra-magazin, a Freee (részletes történetéről itt), amelyet DJ Budai (Bugyik Imre) alapított és később átvette a brit Mixmag által kialakított mintát [lásd másik keretes írásunkat! – A Szerk.]. Az első, még ingyenes szám húsz oldalon jelent meg néhány száz példányban (partikon, lemezboltokban, ruhaüzletekben kiszórva), közel egy évre rá már 36 oldalasra duzzadt és – általuk kommunikált adat szerint – 8000 darab fogyott belőle, országos terjesztésben. A magazin hamar megtalálta olvasóközönségét és tartalmi koncepcióját, amely a zene és a partik mellett felölelte a kapcsolódó divat- és életmódtémákat is.

1996 nyara1997 nyara: Megjelenik a nagy formátumú „zeneinformációs technóújság”, a Gépszava nulladik száma. Az A.E. Bizottság exgitárosából a technó egyik hazai propagátorává váló Bernáthy Sándor saját pénzéből finanszírozott, negyedéves kiadványa glosszák, esszék, tanulmányok révén igyekezett megideologizálni az elektronikus zenét, így inkább volt hasonlatos egy irodalmi, társadalomfilozófiai periodikához, mint zenei újsághoz. A Gépszava anyagi források híján mindössze négy szám után megszűnt.

1998–2001: A Freee csúcsidőszaka, amely alatt (a korábban a Gépszavában is publikáló, dj-ként ugyancsak aktív Pánczél Gábor főszerkesztésében) igényes kiállítású – gerinckötéses, vízálló borítós –, átlag 100 oldalas, CD-mellékletes magazinná nőtte ki magát, az olvasók az elektronikus zene és a partiélet magyar nyelvű bibliájaként tekintettek rá.

2000–2004: Feltűnik a piacon a Check magazin, amely a Freee alternatívájaként, „nem túl underground” kiadványként pozicionálja magát. Tartalmilag felölelte a hazai szakmát foglalkoztató témákat és a nemzetközi történéseket egyaránt, továbbá nyitott a divat, filmek, autók, képregények, videojátékok felé. A rendhagyó B5-ös méretben, 100 körüli oldalon, országos terjesztésben megjelenő, kecskeméti székhelyű magazint egy magánvállalkozó pénzelte, főszerkesztője az első két évben a ma James Cole néven népszerű dj-nek számító, történész, illetve szociológus végzettségű Bozóki János volt. A Checkből hivatalosan 3-5000 példány fogyott, Bozóki szerint a reális eladási szám inkább 1500-2000 között mozgott. Leginkább a készítők lelkesedése és kreativitása vitte el a hátán a magazint, amely kellő befektetés hiányában nem tudott – szervezett keretek között, szakmailag képzett és jól megfizetett stábbal működő – professzionális sajtótermékké válni, így végül 2004-ben megszűnt.

2005: A szegmensében ismét egyeduralkodó Freee a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeit irányító Vizovicki László tulajdonába kerül, profilváltással – a zenei tartalom rovására – igyekszik átsorolni az életmódmagazinokhoz, míg hirdetések tekintetében látványosan a tulajdonos érdekeltségi körébe tartozó klubok partijainak beharangozói dominálnak. Főszerkesztője a Playboytól érkező Nagy Árpád lesz, mérete és ára a felére csökken, nem hitelesített információk alapján példányszáma havi 6000 körül mozog.

2008–2009: A Hyperspace megapartikat és a Sziget Party Arénájának programját is szervező cég, a Deadcode ingyenes kéthavi magazint indít év végén. Az aktívan partizó 18-30-as korosztályt célzó, életmódtémákat is magába foglaló Shift az egykori főszerkesztő – a dj-ként és a Compact Disco tagjaként egyaránt ismert – Behnam Lotfi szerint „tartalomtól függően 40-50 oldalon jelent meg 15 000 példányban. Ott volt minden nagyobb rendezvényen, fesztiválon és klubban, ezen kívül vidéken is a nagyobb partikban. A zenei cikkek zöme a Deadcode rendezvényeihez kötődött, „de ez nem jelentett soha kizáró okot más rendezvények számára.” A lap terjedelmének nagyjából negyedét kitevő hirdetések (főként hazai és osztrák fesztiválok, partik, illetve a T-Mobile) kevésnek bizonyultak a saját lábra álláshoz, így a Deadcode 2009 végén megszüntette a magazint.

2009: Az újabb irány- és főszerkesztőváltáson átesett, ismét az e-zenére és a partikultúrára koncentráló, ugyanakkor a címlappal és a hirdetésekkel kizárólag Vizoviczki szórakozóhelyeinek külföldi sztárfellépőit, illetve partijait reklámozó Freee hosszabb vergődés után (amely alatt változó időközönként jelent meg), 2009 végén megszűnik.

„Nem is biztos, hogy van rá igény itthon” – mondta már Szabó Zoltán, a DJ Codex főszerkesztője. Ugyanígy látja Jankovics Árpád, a több mint két éve megszűnt Mixmag.hu egykori alapító-szerkesztője. „Sokan járnak hétvégén bulizni, de hétköznap erről olvasni, a szakmáról többet megtudni már csak egy szűk réteg igénye. Hatalmas munkára és még több időre lenne szükség, hogy a színvonalas cikkekkel visszaszoktassák az embereket az ilyen típusú tartalmakra” – mondta.

Janka Tamás, a 2000 végén indult Soundhead.hu alapítója, aki jelenleg a szerkesztés mellett a hirdetésszervezési és marketinges feladatokat is ellátja, úgy gondolja, hogy egy ilyen nyomtatott lapnak nagykiadói közegben lenne esélye. „Egy valóban jó szakértői, szakmai gárdának kellene összetalálkoznia egy olyan nagy multival, amely hajlandó erre – pénzben nem, hanem marketingértékben – megtérülő befektetésként gondolni” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy az Electronic Beats egész jó példa erre.

Az Electronic Beats sztárszerzőket foglalkoztató, angol nyelvű ingyenes prémiummagazin, amit a Deutsche Telekom 2005-ben indított el és a multiközeg legjobb, legelegánsabb példája. Jelenleg tíz országban, hatvanezer példányban terjesztik. A nálunk is elérhető lap etalonnak számít a magyar elektronikus zenei körökben, viszont egyöntetű vélemény, hogy egy hasonló magyar nyelvű kiadvány önmagában kevés lenne: vagy ingyenesnek kell lennie, vagy egyéb extrákat is mellé kellene pakolni, DVD-mellékletet, rádiós és televíziós műsort.

Természetesen megkerestünk nagykiadókat is, hogy látnának-e fantáziát egy print partimagazinban, de csak a Ringiertől kaptunk egy rövid tájékoztatást. A kérdéseinkre felelve Parádi Judit, a kiadó kommunikációs vezetője annyit válaszolt: „Természetesen foglalkoztunk a témával többször is, de üzleti okokból nem szeretnénk információt adni arról, hogy mire jutottunk a célcsoporttal, a piaccal és egy ilyen kiadvány gazdaságosságával illetve annak feltételeivel kapcsolatban.”

Ha már a nyomtatott partimédiának a fentebbi okok miatt befellegzett Magyarországon, akkor az interneten megtalálható több tucat elektronikus zenei médium valahogy csak megél. Mondjuk úgy, létezik. Nézzük, hogyan és miből!

A mai rendkívül sűrű és sokrétű partikínálatban leggyorsabban, legnaprakészebben az interneten tájékozódhatunk. Ennek köszönhetősen a 2000-es évek elejétől kezdve mára zavaró bőségűvé dagadt a magyar nyelvű online partimédia.

Többségük viszont ugyanazt nyújtja, csak más-más elektronikus zenei szubkultúrának: híreket, eseményajánlókat és partifotókat. A tartalmak zömét nem az oldalak munkatársai állítják elő, hanem a szórakozóhelyek üzemeltetői, a partiszervezők, a dj-k vagy azok menedzsmentje. A legtöbb esetben ezek a sokszor borzasztó fogalmazással, súlyos helyesírási hibákkal megírt sajtóanyagok szerkesztés, korrektúrázás nélkül kerülnek ki az oldalakra, a partifotók esetében pedig a mennyiség az elsődleges szempont. Az online partimédia tehát sokszor nem több, mint pr-eszköz, ezzel torzítva a magyar partivalóságot: csak ritkán olvasni borzasztó szervezésről, rosszul felszerelt helyről, keverni képtelen sztár-dj-ről. Mindez pedig ingyen, vagy néhány belépőért működik.

A minőségi tartalom előállítására pénz kellene, a hirdetőket a látogatószám érdekli, a látogatókat viszont mellekkel és sztár-dj-k bulvárhíreivel lehet vonzani. Ezer helyről ismerős történet. Vannak azonban olyanok, akik nem ezt az utat járják. „A kopipészt meg a partifotó nem média, ráadásul ezekre ott vannak a közösségi oldalak” – fogalmazott Szabó Zoltán, hozzátéve, hogy a DJ Codexnek kizárólag saját tartalma vagy fordítása van.

Tanulságos eset a brit Mixmag magazin magyarországi online kiadásának rövid, 2008 októberétől 2009 nyaráig tartó élete. [a Mixmagről és a legfontosabb külföldi kiadványokról lásd keretes írásunkat! – A Szerk.] A szájton a minőségi és egyedi tartalmat az anyalap garantálta, ennek ellenére nem sikerült olyan látogatószámot elérni, amely elég hirdetőt vonzott volna az elsősorban a Mixmag márka licencdíjából adódó magas működési költségek finanszírozására. „A hirdetések döntő része barter volt, mivel a konkurens oldalakon haveri alapon, egy-két ingyen belépőért, kihelyezett molinóért cserébe hirdettek a szervezők, a klubok vagy a kiadók. A befektetett összeg viszont nálunk azt kívánta volna meg, hogy a hirdetők ne a jelentéktelen büdzséjű rendezvényszervezők, hanem a célközönséget kereső nagyobb cégek legyenek” – idézte fel Jankovics Árpád.

A legfontosabb elektronikus zenei kiadványok külföldön

Az elektronikus zene és partikultúra két legpatinásabb, nyomtatott formában is megjelenő kiadványa brit. A Mixmaget 1982-ben alapították, a havi magazin a kizárólag dj-k számára igénybe vehető zeneküldő szolgáltatás, a DMC (Disco Mix Club) hírleveleként indult 1983. február 1-jén, 16 fekete-fehér oldalon. Magazinná a nyolcvanas évek végén, az acid house angliai térhódítása és (a mai napig a top dj-k közt számon tartott) Dave Seaman szerkesztése alatt vált. Amellett, hogy a közönség számára írt az aktuális klubzenékről és készítőikről, a bulikról, illetve a partizáshoz kapcsolódó életmódtémákról, a Mixmag előbb mixkazettákat, majd 1996-tól mixcédéket is kiadott – gyakorlatilag kialakítva az elektronikus tánczenével foglalkozó népszerű magazin archetípusát. [A Freee pályafutása csúcsán ugyanennek a típusnak volt a magyar megfelelője. – A Szerk.]

A lap kereskedelmileg legsikeresebb időszaka egybeesik a „clubbing-iparág” körülbelül 2000-ig tartó felfutásával, jellemző, hogy ekkoriban a Ministry Of Sound szuperklubnak is volt saját magazinja. Ezekben az években a példányszáma 50-70 ezer között mozgott, tartalmában viszont egyre igénytelenebbé vált, és leginkább a szuperklubok pr-felületeként működött. A Mixmaget 2005-ben az Emap kiadótól megvette a Development Hell, amely újra-pozicionálta a lapot, az aktív klubberek mellett a partizásból visszavonult, de a zene iránt érdeklődő korosztályok megszólításával, a zenei spektrum kiszélesítésével és minőségi újságírói tartalom visszaállításával. A glossy kiállítású Mixmag – amely 2009-ben elindította brazil kiadását – tavaly átlagosan 21 ezer példányban fogyott, internetes portálja pedig a legolvasottabb a mezőnyben.

A másik veterán angol havi kiadvány, az 1991-ben alapított DJ Magazine ugyanis, mint a neve mutatja, inkább a dj-ket célozza meg, illetve azokat, akiket érdekel a dj-k világa, míg a kifejezetten szakmai olvasótábor az iDJ-t járatja. A 12 000-es példányszámú nyomtatott anyalap és tíz másik nyelvű mutációja, továbbá a napi frissítésű szájt mellett a DJ Mag portfóliójába tartozik egy ingyenes ibizai magazin, illetve egy évente kiadott iparági szaknévsor is, de a legnagyobb fegyvertényük az 1995 óta évente megrendezett dj-népszerűségi közönségszavazás, a Top 100 DJs, amelyre több mint 35 ezer voks érkezik a világ minden tájáról.

A Mixmag és a DJ Magazine árnyékában kevésbé közismert a skót Tillate (eredetileg M8) magazin, holott 1988 óta létezik – igaz, 2011 januárja óta már csak az interneten olvasható, és onnan kinyomtatható formában kínálja tánczene, klubkultúra, divat és életmód összetételű tartalmát hetente.

Az angol e-zenei magazinpiac két legfájóbb vesztesége az 1995-2003 között működő, a partizás helyett a zenét előtérbe helyező, fénykorában havi 50 ezer példányban fogyó Muzik, illetve az 1993-tól 2004-ig kiadott, ironikus hangvételű, punkos attitűddel átitatott Jockey Slut megszünése.

A globális terjesztésű és elérésű tánczenei magazinok tekintetében az angol kiadványok dominálnak, de természetesen akadnak említésre méltó szereplők az Egyesült Királyságon kívül is. Az Egyesült Államok legrégebb óta működő, legjelentősebb ilyen magazinja az 1990-ban alapított Los Angeles-i székhelyű Urb, amely a tágan értelmezett urbánus kultúra és életmód nem elhanyagolható részeként foglalkozik tánczenével és partizással is – 2009 októbere óta sajnos már csak az interneten. Az előremutató underground e-zene mellett a média és technológia, valamint a divat újításait bemutató, hipsztereket célzó XLR8R print kiadása jelenleg bizonytalan, szájtjuk viszont nemzetközi viszonylatban is jelentős, folyamatos növekedést produkáló megmondó-médium, havi 450 ezer egyedi látogatóval. A mainstream klubkultúra fő sajtóbázisa Amerikában a 2009 óta csak online elérhető BPM, a vezető dj-szaklap pedig a DJ Times.

A nem angol nyelvű, európai tánczenei magazinok közül kiemelkedik az 1997 óta létező, független kiadású és enyhén sznob német De:Bug, amely a digitális technológiák és az élet elektronikus aspektusainak egyikeként tárgyalja a tánczenét és a partikultúrát. A cikkben szó esett már a Deutsche Telekom által kiadott Electronic Beatsről, amely gyönyörű layoutjával és kiváló cikkeivel a teljes mezőny egyik legkiemelkedőbb darabja. Az elektronikus tánczene legmérvadóbb nemzetközi portálja az idén tízéves Resident Advisor, de fontos médiummá válhat a brit Juno online elektronikus zenei áruház e-magazinja, a Juno Plus is.

 
A komoly cégek még a legnagyobb partioldalt, az idén novemberben tizenegyedik éve létező, napi háromezer egyedi látogatót vonzó Soundheadet sem keresik. Az oldal négy-öt állandó fővel, plusz néhány külsős fotóssal és szerzővel működik. A szokásos tartalmak mellett foglalkoznak életmóddal, saját videórovatuk van összefoglalókkal, interjúkkal, illetve partidivatpólókat is árulnak. Igazi erőssége viszont a fórum, amiről Janka Tamás azt állítja, hogy „nemcsak véleményformáló, de a hazai rendezvények életét alakító ereje van az ott elhangzottaknak”.

Van persze néhány oldal, amelyekhez néha beesik egy-egy multi hirdetése, ilyen például a Partynews.hu és a Partypeople.hu országos buliajánló és partifotószájtok.

„Legtöbbször fiataloknak szóló termékek online kiegészítő kampányai futottak nálunk” – adott felvilágosítást Laczay Attila, a Partypeople.hu alapító-tulajdonosa, megjegyezte viszont, hogy hiába egy ilyen jellegű szájt presztízsértéke, Magyarországon a közvetítési hajlandóság a médiaügynökségek részéről jóval alacsonyabb bármely európai ország átlagánál. Ahogy Laczay, úgy a többi tulajdonos is furcsának találja a hirdetők távolmaradását arra az egyébként régi meggyőződésre alapozva, hogy a partizók a hirdetők számára legfontosabb, 18-35 éves, magasabban iskolázott, magasabb jövedelmű, aktív fogyasztókat képviselik.

Az általunk megkérdezettek, illetve a partikultúra szereplőinek általános véleménye szerint is a gazdasági válság óta a partiba járás gyakorisága ugyan nem, de a fogyasztás jelentősen visszaesett. A Partynews.hu tavalyi, 1324 olvasó válaszát tartalmazó felmérésében az online kérdőívet kitöltőknek csak húsz százaléka vallotta, hogy havonta húszezer forintnál többet költ el bulikban, és 39 százalék volt azoknak az aránya, akik havi tíz és húszezer forint között költöttek, persze ebbe a fix belépőjegyek is beletartoznak. Ez az jelenti, hogy 2010 előtt ennél nagyobb volt az ekkora összeget partizásra költők aránya, és csak nézőpont kérdése, hogy ez sok-e vagy kevés. A szereplők szerint kevés.

A médiumok a célközönség ilyen alacsony költési potenciáljára hivatkozva állítják, hogy a nagy cégeknek nem éri meg az eleve viszonylag alacsony látogatottságot produkáló partioldalak közvetítésével elérni a „partik népét”, így a szegmens számára releváns termékeket – alkoholt és energiaitalt – forgalmazó cégek inkább a közvetlen elérésre törekszenek: a helyszíneket, bulisorozatokat támogatják, amelynek része sok esetben a direkt termékpromóció vagy valamilyen nyereményjáték, akció. Néhány, a partizáshoz szorosabban köthető terméket leszámítva ez nem olyan speciális célcsoport, amit ne lehetne a bevett csatornákon, médiafelületeken elérni. [A márkák éjszakai jelenlétéről lásd Sötétből nyert energia című cikkünket az 54. oldalon! – A Szerk.]

Vagy a Facebookon, amelynek hazai térnyerése a partioldalakat is érzékenyen érintette, hiszen nemcsak klientúrájuk (helyek, szervezők, dj-k), de olvasótáboruk jelentős része is átpártolt a népszerű közösségi médiafelületre, ahol még gyorsabban és közvetlenebbül érhetők el és közölhetők a naprakész, sőt, akár bennfentes információk, a szájtok sajtóízű tartalmainál jóval lazább, személyesebb hangvételben.

A Facebookon él aktív életet az Electronic Beats hazai szerkesztősége is, amely ma már angolul ír magyar vonatkozású cikkeket a központi szájtra, miután a magyar nyelvű (de nemzetközi kitekintésű tartalmat kínáló) oldalt – részben pont a Facebook előretörése miatt – pár hónap után megszüntették. Legújabb trendként pedig megjelentek a facebookos partiajánló oldalak (Justep, Budapesti Éjszakák), amelyek egyelőre önszorgalomból, a közönség és közösség érdekében működnek, ám a jövőben akár piaci tényezővé is válhatnak.
(forrás: Kreatív, Kreatív Online)
hirdetés
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Kaizer Gábor interjúja az egykori Freee egykori főszerkeszőjével, Pánczél Gáborral:
http://www.soundhead.hu/portal/index.php/Irasok/Interjuk/dj-boolek-alias-panczel-gabor-interju.html

A Hornbach magasra tette a hipsterlécet. Úgy a 150 eurós árpont környékére.

Egy brit biztosító ötletesen mutatja be az online veszélyeket.

Bezzeg a becsületes magyarok meg elvándorolnak.

Az ügyesen brandelt, egyetlen franciaágyas szoba és recepció a Minipoliszban található.

Hogy mit jelent pontosan ez a szó, azt is elmesélik.

hirdetés
hirdetés

Digital Pharma: gyógyszerkommunikációs konferencia március 1-jén.

Digital Branding Reggeli a Google-lel március 6-án!

Toborzásaink kiegészítése LinkedIn kampányokkal. Mire jó, hogyan használható, kinek érdemes, kinek nem? Március 6., 08:30

Gyakorlati Facebook útmutató: Recrutiment branding a gyakorlatban, eszközök és lépések több és releváns jelentkezőért. Március 6., 13:00

Amit egy hr-esnek a GDPR-ról tudnia kell. Konzultációval egybekötött workshop a Deloitte szakértőivel március 8-án.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, idéntől külföldi kreatívigazgatók is a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Nevezési határidő: 03.09.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 09.

A Magyar Instagram Körkép 3.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Március 21., 09:00

Ismét saleskonferencia április 12-én az Üzlet&Pszichológia és a Kreatív szervezésében.

Kétnapos konferencia az FMCG és a kereskedelmi szakma legégetőbb problémáiról és kérdéseiről április 26-27-én.