Magyar okosevezőgéppel készülnek a jövő kajakosai

Egy szerkezet, amellyel pont úgy edzhetnek szárazon a sportolók télen, mintha csak a Dunán eveznének nyáron. A mellé kötött alkalmazás pedig ugyanúgy használható vízi sportolásnál, mint egy futóapp kocogás közben. A KayakFirst csapata úgy rakta össze a világ első okosevezőjét, hogy az egyből éremesőt hozott első komolyabb tesztelői számára.

Persze hasonló csigás kötélrendszeren alapuló, saját testsúllyal dolgozó multifunkciós edzőpadok már évtizedek óta léteznek – sőt, volt idő, amikor ezeket még Chuck Norris-szal lehetett eladni. Az elmúlt években azonban az evezős vízisportágak is felfigyeltek az állóképesség-fejlesztő ergométerekre, és egyre többször használják az izom munkateljesítményének mérésére és fejlesztésére szárazföldi edzésekhez a téli időszakban. Egy magyar startup azonban azon kezdett el dolgozni, hogyan lehetne egy ilyen géppel kompletten leszimulálni a vízben edzést egy edzőteremben, és annak eredményeit digitalizálni.

Fotó: KayakFirst
Fotó: KayakFirst

És, hogy ez milyen jól sikerült, azt egy kicsit már a júniusi Ifjúsági és U23-as Kajak-Kenu Európa Bajnokság is megmutatta. A magyar csapat Szerbiában a 9 dobogós helyezéssel az éremtáblázat élén végzett, de közülük például a tiszaújvárosi Erős Patrik és a szarvasi Kós Benedek párosa úgy nyert ifjúsági Európa-bajnoki címet, hogy télen nem jutottak el evezős tanmedencés edzésekre (ilyen az országban kevés helyen van), csak ezt az ergométert használták felkészülésükhöz.

Szárazon evezni

Legalábbis ez lenne a célja a KayakFirstnek, amelyben egy 8 mm-es gumikötél feszíti elő a szerkezetet működtető teljes kötélrendszert, hogy biztosítsa a sportoló karjának legoptimálisabb erőkifejtését és a vízben megszokott evezés komfortját. Vagyis úgy tervezték, hogy rajta ülve – a klasszikus evezőgépekkel szemben – ne lehessen azt a bizonyos visszarántást érezni, és evezés közben valós, víz közeli húzásélményt adjon.

Fotó: KayakFirst
Fotó: KayakFirst

Ennek köszönhetően pedig ugyanúgy lehet használni a kajakos, a kenus, a sárkányhajós, az evezős, de akár a deszkán állva evezős SUP mozgás helyettesítésére is. Még a lapát is menetes nyélvégződést kapott, hogy bármelyik mozgásformához könnyen lehessen átalakítani. A különböző lapáttípusok és a vízfogás helyének (vízfelszíni vagy mélyebbre kanalazó evezés) imitálásához pedig a váz külső marokcsavaros görgőit kell más-más magasságokban beállítani.

A különböző evezős sportokhoz különböző ülések tartoznak, ezek ugyanúgy leszerelhetők, mint ahogy a lábtámasz is állítható. De egy külön, sínen csúszkáló talapzat rögzíthető a gépre például a féltérdes kenuzáshoz, hogy teljes legyen a vízen mozgó hajó élménye. Az ellenállás mértéke a szerkezet végére szerelt huzal meghúzásával változtatható, a nagy iramban pedig a ventilátor igyekszik javítani a sportoló komfortérzetén, ami edzés közben hűti. Az evezőgépnek van olyan verziója, amelyhez a helyes testtartás és mozdulatsor érdekében még egy tükröt is szereltek, alá pedig egy tablet- vagy mobiltelefon-tartót, ami a mozgáshoz kapcsolt legfontosabb értékeket mutatja.

A világ első evezős appja vízi sportolóknak

Mert, hogy fejlesztettek mellé egy ingyenes okostelefonos alkalmazást is, amely a géppel Bluetooth-szon keresztül összekötve méri a távolságot, a sebességet, a húzáserőt és a csapásszámot, és közben naplózza az edzésteljesítményt. Az erről készült adatokat aztán egy külön felhasználó fiókban tárolja, hogy a grafikonokká növő adatokból követhető legyen minden, ergométerrel leevezett, méter hatékonysága. Így aztán a stopperrel és papírmunkával jegyzetelt edzés-monitorozás helyett csak rá kell ülni a gépre, az appot megnyitni, hogy egy 30 mp-es visszaszámolás után elkezdhesse gyűjteni az adatokat minden másodperchez kapcsolva. Az edzés közben gyorsan merülő okoseszköz pedig a tartóállványból kilógó USB-kábellel tölthető.

A KayakFirst Paddle App kapott egy olyan funkciót is, amelynek segítségével egy kisebb háziversenyt is lehet rendezni a teremben, a mobilon kapott eredményeket pedig akár meg is oszthatják a közösségi oldalakon. És mivel az app mindenfajta vízisport teljesítményének mérésére alkalmas, a fejlesztőknek az a célja, hogy ugyanúgy használják majd ezt az evezős sportok rajongói, mint a futóalkalmazásokat kocogás közben.

A szerb kajakosok is már ezzel készülnek

A júniusi szerb EB-n szereplés nemcsak az ifjúsági evezőseinknek sikerült jól, de a KayakFirst gyártójának is. Mert bár a svédek, a németek, a kanadaiak és görögök eddig is rendeltek a magyar okosevezőkből - sőt, Ausztráliából és az USA-ból is érkeznek vásárlók -, a kis cég most kötötte meg első nagyobb együttműködési megállapodását egy nemzeti sportszövetséggel. Néhány hete ugyanis a Szerb Kajak-Kenu Szövetség a világ három meghatározó kajakos gép-gyártója között számon tartott szerb céget cserélte le a KayakFirstre, így már a szerb kajak-kenusok is ezzel készülnek következő nemzetközi versenyükre.

A sorozatot a Telenor támogatja.

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A verseny célja díjazni azokat a kommunikációs megoldásokat, melyek támogatják és elősegítik, hogy egy vállalat termékét vagy szolgáltatását egy másik vállalatnak értékesítse. Díjátadó: október 17.

Meghosszabbított nevezési határidő: október 20. A verseny célja: kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok díjazása.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Díjátadó: 10.25. Kapunyitás: 19 óra

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Weboldalakat, alkalmazásokat, tévéműsorokat, magazinokat és más nyomtatott kiadványokat lehet nevezni. Díjátadó: 10.26. kapunyitás: 19 óra

Cél: a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. Nevezési határidő: október 27.

Workshop az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletéről, közismertebb nevén a GDPR-ról november 10-én.

Facebook és Instagram hirdetések kezelése a gyakorlatban november 16-án.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap. November 21. 09:00

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.