Lopásgátlóval látták el az okos útlevéltartót, ami még mobilt is tölt

Többfunkciós intelligens brifkót tervezett egy kanadai startup, amit leginkább azok fognak értékelni, akik utazásaik során legalább három kérdést rendszeresen feltesznek maguknak a reptéren. Ilyen a hova csomagoltam a power bankot, melyik rekeszbe süllyesztettem az útlevelet, és a miért nem voltam képes legalább egy ócska tollat bedobni a táskámba.

Több mint tíz funkciót és a komfortos összeszedettség érzését kínálja okospénztárcájában a Skylight csapata, akiknek terméke ugyanúgy működik telefontöltő akkumulátorként, mint a világ első intelligens útlevéltartójaként – írja a Geeky Gadgets. Az iTravel Smart Wallet néven futó, az Amazonon 50 dollárért (14 000 forintért) kínált tárca mérete alig nagyobb egy telefonnál, de benne a kábeltől kezdve a hosszú repülőutaknál hasznos fülhallgatón át a mindig kéznél levő tollig, minden külön rekeszben tárolható, mégis minden egy helyen. 

Külön zsebet alakítottak ki a beszállókártyának, az útlevélnek, a pénznek és a gumipánttal rögzíthető telefonnak, amely egy rövid kábelen keresztül akár a tárcában tartva is tölthető. Azt is egyből látni, ha a bázistöltő merül, ugyanis a pénztárca hátoldalán LED-es fények jelzik az útlevéltartóba épített power bank energiaszintjét. A mintegy fél centiméter vékony, minimalista dizájnban megtervezett brifkót ráadásul egy olyan speciális, RFID technológiát blokkoló fóliabéléssel is ellátták, amely a mobilt és a bankkártyát védi a telefonos adatleszívással trükközni próbáló tolvajoktól.

A sorozatot a Telenor támogatja.

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.