Hulladékból olvasztott, kézműves mobiltöltőt tervezett egy dizájncég

Bolygónk mintájára márványozott Bluetooth-szos hangszóró és telefontöltő formájában tartaná körforgásban az eldobált műanyag hulladékokat egy angliai dizájnstúdió. 

A brightoni székhelyű, fenntartható termékeket tervező Gomi nemrég mutatta be környezetbarát telefontöltőjét, amelyet 100%-ban, használt műanyagokból préseltek kézzel, és amelynek a lelkét is olyan újrahasznosított akkumulátorok adják, amelyek egyébként szintén hulladéklerakókba kerültek volna – írja cikkében a DesignBoom.

A Gomi 12 000 mAh kapacitású akkumulátorainak mindegyike gyakorlatilag teljesen egyedi márványmintázatú burkolatot kap, ugyanis készítésekor - a kenyértésztához hasonlóan - egyetlen hatalmas megolvasztott műanyagmasszából tépnek le egy-egy kis darabot belőle, majd teszik azt formaprés alá. Tervezői a két USB-porttal ellátott, 40 fontért (~16 ezer forintért) kínált mobiltöltőnél úgy kalkuláltak, hogy pl. az iPhone7-es készülékeket hatszor, a Samsung 8-as telefonokat pedig négyszer képes feltölteni. 

"Az elmúlt kilenc hónapban 500 kg műanyagot használtunk fel töltőink készítésére, vagyis ennyivel kevesebb került a hulladéklerakókba. Abban bízunk, hogy ez a szám hamarosan a tízszerére is nőhet. Pedig mi semmi mást nem teszünk, egyszerűen csak hétköznapi tárgyakat gyártunk olyan anyagokból, amelyek hulladékként a talajba kerülve a bolygót szennyeznék" – fogalmazott Tom Meades, a cég egyik tervezője. 

A Gomi egyébként tavaly februárban jelent meg az Egyesült Királyságban a szintén műanyag hulladékból préselt, Bluetooth-szos hangszóróival, miután egy felmérésben kimutatták, hogy bolygónkon a plasztik-szennyezés 85 százaléka a strandokon eldobált palackokból és nejlonzacskókból származik, és ebből csupán Nagy-Britannia évente 1,2 milliárd kilogrammal veszi ki a részét, amelynek a legkisebb hányadát sem hasznosítja újra.

Hangszóró hulladékból (Fotó: GOMI)
Hangszóró hulladékból (Fotó: GOMI)

Tavaly ősszel a dizájn stúdió még a Berlini Filmfesztiválra is tervezett hulladékból trófeákat, egészen pontosan egyenként 200 eldobált nejlonzacskót préseltek 1,2 kilós, formázott dísztárgyakká, és bár ezek csak saját polcaikon díszelegnek, a dizájntervező stúdió célja, hogy a jövőben minél több márkával együttműködve tervezhessen elektronikai cikkeket és azokhoz alkatrészeket újrahasznosított hulladékból. Addig is ingyenes javítást kínálnak saját termékeihez, és egy olyan rendszert, amelyben a vásárlók visszaküldhetik elhasznált töltőiket, hogy azok műanyag borítását beolvaszthassák, és újat készíthessenek belőlük.

A sorozatot a Telenor támogatja.

 

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.