Három szavas geokód vezet mostantól a mongol törzsek jurtáiba

Amíg eddig a mongol nomád törzsek táborhelyeire vagy véletlen lehetett bukkanni, vagy olyan útbaigazítással eljutni, amiben a legpontosabb koordinátákat a tajga második legsudárabb vörösfenyője és az azt megkerülő kispatak jelentette; addig egy sajátos térképrendszernek köszönhetően ma már egyenesen a jurtájukba vezetik a kalandokat kereső utazót. Mert ma már a világ bármely pontjára el lehet jutni három szóval.

Öt évvel ezelőtt jelent meg a helymeghatározási rendszerek ígéretes startupjaként a londoni What3words csapata, amely egy leegyszerűsített geokódolást vezetett gyakorlatba. Földünk helyszíneinek pozícióit ugyanis a GPS véletlenszerű szám- és betűkombinációja helyett mindössze három szótári szó alakjával jelöli. Ehhez egy sajátos világrácsot használnak, amelyet összesen 57 billió, egyenként háromszor három méteres négyzetre osztottak, és amelyben minden négyzet egy három szóból álló címet kapott: a sűrűbben lakott területek címei rövidebb, a ritkábban lakottak hosszabb szavakból állnak.

És mivel néhány napja a What3words bejelentette, hogy összeállt az Airbnb-vel, így mostantól már a folyamatosan vándorló ősi mongol törzseket is bármikor nyomon lehet követni ezen az offline is működő térképen. Mindezzel a fenntartható turizmust igyekeznek támogatni, amely végső soron segíti az őslakosokat is abban, hogy megőrizhessék tradíciójukat, és ne kelljen a megélhetésükért városba költözniük – írja cikkében a TechCrunch. Mongóliában egyébként év elején egyezett meg az Airbnb a mongol turisztikai minisztériummal, hogy az ország távolabbi, mindentől elzárt településeire is eljuttatja a digitális technológiát, és bevezeti az itt élőket a magánszállás kiadás rejtelmeibe is.

A Dukha törzs például a világ egyik utolsó nomád rénszarvas tenyésztő népcsoportja, amely a civilizációtól elzárva, ősi hagyományaik mentén éli mindennapjait. A startup szoftverének köszönhetően a kalandokat kereső utazók most már könnyebben rátalálnak a hegyekben élő Dukhához hasonló törzsekre, akiknek egyébként a turizmus jelenti az egyetlen komolyabb bevételi forrást: rénszarvas bőrből készített táskákkal, szőnyegekkel és egyéb kézműves portékákkal kínálják meg az arra tévedő turistákat, és a törzsek szemfülesebb tagjai még fotózni is csak pénzért hagyják magukat. Ugyanakkor néhány család a saját jurtáit is egyre többször ajánlja fel turistáknak, amelyeket most már hivatalosan is lefoglalhatnak az Airbnb oldalán keresztül. 

Észak-Mongólia tajgáján pl. a Dukha rénszarvas-pásztorok családjainál lehet vendégeskedni. A szállásokon a fából készült ágyakhoz hálózsákot még adnak, de pl. fürdőszoba nincs, így a főzéshez és a tisztálkodáshoz a szabad ég alatt kell vizet melegíteni. Egy éjszakára, négy főre reggelivel együtt pl. ezen a helyen 34 ezer forintnak megfelelő összegért kínálnak nomád élményeket, amelybe beletartozik a rénszarvasok gondozása is.

Érkezés előtt arra kérik a vendégeket, hogy ha elérték a három szóval azonosított helyet, amelyet jellemzően egy erdő szélén adnak meg, akkor azt jelezzék mobilon a szállásadóknak, ahol aztán a vendéglátókkal közösen ló vagy rénszarvas háton jutnak fel a hegyi táborba. Ha pedig időközben átköltözik a törzs a nyáriról a téli legelőre, akkor csak jelzik az Airbnb-nek, és máris egy újabb három szóval beazonosítható hellyel hirdetik meg a szabad jurtákat.

"Mongóliában a hagyományos utcai címzés hiánya és a nomád életmód miatt korábban sokan nem tudtak otthonukban fogadni Airbnb-ről érkező vendégeket. Mostantól azonban a nomád, vidéki közösségeknek is új lehetőséget jelent az új pontos, megbízható címzés, és hamarosan talán már nemcsak ebben az országban" - utalt Cameron Sinclair, a szállásközvetítő cég közösségi innovációkért felelős vezetője arra, hogy a közeli jövőben a What3words térképrendszerére a világ többi, a beazonosíthatósága miatt nehézkesen megtalálható tájain is számítanak.

 A sorozatot a Telenor támogatja.

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Díjátadó: január 30., kapunyitás: 19.00 Vedd meg a jegyed a bulira!

2018 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2018-as Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2019. február 5.

A leghasznosabb, leginspirálóbb people management tartalmak február 13-án, hogy a 2019-es éved még sikeresebb legyen!

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 22.

Február 28-án a gép előtt, az oktatóval együtt, a saját accountunkra belépve közösen végigvesszük, hogy adjunk fel hirdetést a Facebookon és az Instagramon.