Ezek voltak a világ legnagyobb mobilkiállításának legmenőbb standjai

A Fira Gran Via 9 gigantikus pavilonjában zajló MWC kiállításon érezhető volt, hogy a különböző techmárkák dizájnerei inkább a nagyobb standokon tudták kibontani kreativitásukat. Az intenzív reklámzajban szükség is volt a figyelemfelkeltésre: a kiállítás öt napja alatt kétezernél is több kiállító és rekordszámú, 108 ezer látogató fordult meg.

A világ legnagyobb mobilkiállítását, a barcelonai Mobile World Congresst idén február 27-től március 2-ig tartották, ahonnan a Telenor száguldó riporterei élőben, chatbot segítségével közvetítették a legfrissebb híreket, miközben a leglátványosabb márkakitelepüléseket is lefotózták nekünk. Utóbbiak közül a legjobbakat mutatjuk most. Bármely képre kattintva gazdag galéria nyílik.

Egy kisebb, környezetvédelmi követőrendszert fejlesztő startup például egy látványos fókafigurával csalogatta standjához látogatóit. Az elmúlt évek tömeges fókapusztulásaira hívta fel így a figyelmet, amelyhez egy olyan egyszerű, digitális alapon működő rendszert hoztak létre, amivel képesek mérni a tenger áramlatait, és figyelni a jeladóval felszerelt állatok mozgását.

A Go Pro többek között egy terepjáróval készült, de standjukon a márka üzenetéhez hűen  mindent az extremitás köré építettek. Az oldalára beszerelt tévében Go Pro-kamerával készült élménykockák rotálódtak.

Az Innovation City hangár dizájnjába a jövőnket meghatározó modern kütyük közé olykor egy-egy olyan klasszikus darab is belefért, mint egy ez a régi tuktuk.

Ez viszont már a Korea Telecom VR-kitelepülése, ahol a kiállítás sok más szereplőjéhez hasonlóan, az 5G lényegét igyekeztek bemutatni. Aki a kerékbe beült, az egy VR szemüvegen keresztül 5G-s rádióhálózaton keresztül, nagy sávszélességű mobilinterneten érkező tartalmat kapott az arcába.

A kínai telefongyártócég, az OPPO hasonlóan egyszerű, de monumentális és szinte magába szippantó látványú standdal készült. A középső gigantikus kijelzőn gyönyörű promóciós videók futottak, a zöld, fehér buborékkal illusztrált sarokban a telefonokat mutatták be, a szögletes pultok világítása pedig úgy tükröződött vissza a padlón, hogy az egész stand lágy fényben úszhasson

A Huawei márka egy fél csarnoknyi területre települt be, ahol hálózati felhőszolgáltatásait mutatta be lebegő 3D térhatású plexipanelekkel

A Légy című film inspirálhatta ezt a 4D hatású kabininstallációt, amelynek az volt a célja, hogy aki belelép, az a virtuális valóság segítségével utazhasson végig Katalónián tengerparti szellővel, infralámpa adta napsütés érzetével és ráfröccsenő borcseppekkel kísérve. Ez egyébként a katalán turisztikai hivatal installációja volt, ezzel szerették volna az MWC-n kívül a régióba is csábítani az embereket

A Samsung okosotthon installációja, ahol a kilógó robotkar végére egy körben forgó kamerát szereltek, hogy azzal mutassák meg az okosjövőben eltöltött egy teljes napunkat az Internet of Things, vagyis a netre kötött tárgyakon, helyiségeken keresztül

A Seat a standján az autók mellett egy installációval is megjelent, amely a márka okostelefonos alkalmazását mutatta meg. Az appal a vevő saját igényeire szabhatja a kocsit, de a személyi asszisztens arra is jó, hogy segítségével megtaláljuk a tartózkodási helyünkhöz legközelebb parkoló, bérelhető autót

A drónkészítő DJI márka megmutatta, hogyan lehet igényesen kiállításra vinni egy drónos kitelepülést. Itt mindössze vékony kötelek alkották a ketrecet, amelyen belül a drónok repkedhettek, mégis maximális biztonságot jelentett a kiállító térben, és a megbízhatóságot üzente a látogatóknak.

A dél-koreai SK Telecom cég hozta a kiállítás technikailag talán leglátványosabb kitelepülését. Egy olyan ledfallal érkeztek, amelyen a ledeket nem fekete falra szerelték fel, hanem egy átlátszó plexiszerű anyagra. Erre vetítettek aztán egy 3D-s animációt, de mindezt úgy, hogy közben ezen az üvegpanelen végig át lehetett látni.

Átlátszó tévét is hozott a kiállításra a dél-koreai SK Telecom, amely egy egyébként szintén látványos, csatlakoztatott BMW elől lopta el a showt a benne lejátszott 5G-n érkező tartalmaival

Az IBM világító estélyi ruhával és a felül látható fényes látványelemmel demonstrálta nőies vonalakat követő dizájnját. Az okosruha egyébként az alapján változtatta színét, hogy miket írnak a látogatók Twitterre a kiállításról, vagyis különböző, hideg és meleg színárnyalatokban adta vissza a pozitív, semleges és negatív véleményeket. A színeket az IBM Watson mesterséges intelligencia szoftvere vezérli, amely a viselőjének hangulatához igazítja azokat

 A sorozatot a Telenor támogatja.

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Meghosszabbított nevezési határidő: október 20. A verseny célja: kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok díjazása.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Díjátadó: 10.25. Kapunyitás: 19 óra

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Weboldalakat, alkalmazásokat, tévéműsorokat, magazinokat és más nyomtatott kiadványokat lehet nevezni. Díjátadó: 10.26. kapunyitás: 19 óra

Cél: a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. Nevezési határidő: október 27.

Workshop az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletéről, közismertebb nevén a GDPR-ról november 10-én.

Facebook és Instagram hirdetések kezelése a gyakorlatban november 16-án.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap. November 21. 09:00

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

A Kreatív év végi médiakonferenciája mindig arra keresi a választ, mi vár a piacra a következő évben. Időpont: december 6.