Ebben az intelligens jóganadrágban minden ászana a helyére kerül

Az otthon gyakorló jógiknak fejlesztett speciális öltözéket egy okosruhák tervezésével foglalkozó cég, amely az oktatót gyakorlatilag beleszőtte a ruhákba. A pólókba és pantallókba rejtett apró szenzorok ugyanis egyből jelzik, ha viselőjük rossz helyzetben tartja magát az adott jógapózban.

A Pivot Yoga cuccok pont olyanok, mint bármely más jógaöltözet, amelyet direkt légáteresztő, rugalmas és gyorsan száradó textilből készítettek, mindössze annyi különbséggel, hogy ezeket már vezeték nélküli kommunikációs kapcsolattal is ellátták, és összekötötték a cég mobilos applikációjával. Az alkalmazáson keresztül ugyanis különböző típusú jógaóráról készült videót lehet megnyitni, kezdés előtt pedig a ruhák szenzorai automatikusan beszkennelik a viselője testavatar képét, hogy gyakorlás közben a tévére kivetítve össze is tudják hasonlítani saját mozgásukat a jógaoktatóéval – írja cikkében a The Verge.  

Az applikáció hangvezérléssel működtethető, rövid parancsokkal lehet utasítani a kezdésre és a szünetre, de az öltözék maga is egy egy rövid mondattal jelzi, ha felállt a kapcsolat, és mi is egy "Kezdődhet" felkiáltással adhatjuk tudtára, hogy indulhat a móka. Ahogy a tervezők az oldalukon írják, egyáltalán nem muszáj közben beszélni, de ha arra vagyunk kíváncsiak, vajon helyesen álltunk-e meg egy adott pózban, elég annyit kérdeznünk a virtuális asszisztenstől, hogy "Pivot, ez így milyen?", válaszként pedig Pivot egyből javasolja, hogyan korrigáljuk testtartásunkat, merre hajlítsuk vagy fordítsuk karunkat, lábunkat.

Fotó: Pivot Yoga
Fotó: Pivot Yoga

"Persze nagy kihívás a rendszernek, hogy pontosan jelezze, ki, milyen hibát követ el jógázás közben, hiszen minden jógi teste más. Ezért a ruhákat úgy terveztük, hogy a lehető legtöbb érzékelővel lássuk el, amelyek automatikusan képesek lekövetni a mozgó testet" - utalt Joe Chamdani, a TurningSense okosruházatokat tervező cég alapítója arra, hogy 16 különböző, szimultán dolgozó érzékelőt szereltek a póló-nadrág szettek azon részeibe, amely alatt a test hajlító, csavaró mozgásokat végez, és ezek összehangolt adatai alapján tudja a virtuális asszisztens megmondani, hogy ideális szögben vagy a testtől megfelelő távolságra helyezkednek-e el a végtagok egy kitartott ászanában.

A ruhadarabokat mikro USB-porttal látták el, amelyen keresztül feltöltve öt órán át használható a rendszer; mosni pedig csak hideg vízben szabad. A Pivot weboldalán jelenleg 99 dollárért kínálnak egy ilyen felső és nadrág szettet, a hozzá fejlesztett alkalmazásban elérhető videókért azonban minden hónapban 19 dollárt kell fizetni. Rendelést egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában élőktől vesznek fel, és az app is csak iOS-platformra tölthető le, de a cég tervei szerint tavasztól kibővítik elérésüket, és androidos mobilokra is lefejlesztik az alkalmazásukat.

A sorozatot a Telenor támogatja.

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Vedd kezedbe (akár magán, akár szervezeti) céljaidat és dolgozz velük! Vágyakból célok! Változásmenedzsment workshop Limpár Imrével május 14-én

Az MPRSZ tavaly negyedik alkalommal hirdette az Employer Branding Awardot. Május 14-én ezeket a díjnyertes megoldásokat ismerhetik meg a résztvevők.

Mostantól még sűrűbben találkozunk! Ha részt veszel a konferencián, előrébb leszel, mint a konkurenciád. 2018.05.16.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Díjátadó: május 16.

Ne róluk, hanem velük beszélgessünk! Kékgallérosoktól , IT-soktól, Y-os tehetségektől, kismamáktól lehet kérdezni egy nyitott kerekasztal-beszélgetés keretében május 22-én.

A Magyar Instagram Körkép 4.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Az aktuális globális és hazai trendek és érdekességek (fun fact-ek) bemutatása, mindezt az adatvezérelt marketing gondolkodás, az adatvizualizáció eszköztárának demonstrálása mellett.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Egyre több az aktív, fizetőképes ötvenes és hatvanas fogyasztó - a te célcsoportodban is. Elmondjuk, hogyan kommunikálj velük, nekik!

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.