Az okos stresszlabda, ami edzés közben az idegszálakat is kisimítja

A stresszlabda és a marokerősítő nagy találkozása ez a kis szerkezet, amelyet ugyanúgy használhatunk edzéshez, mint akkor, ha kezd felmenni a pumpa a dugóban ücsörgéstől, vagy a céges mailek görgetésétől. Fejlesztői a világ első intelligens stresszlabdájaként definiálják, amelyet azért terveztek, hogy erősítse az alkart és levezesse a feszültséget.

Nagyon úgy néz ki, hogy eljárt az idő a klasszikus stresszlabdák felett. A világ első csatlakoztatott stresszűző kütyüjének formája például inkább hasonlít egy gyümölcsös szappanra, mint labdára; a kezet a ragacsos gumi helyett már a szilikon selymessége készteti állandó markolászásra, belsejében pedig csúcstechnológia működik. Mindössze 66 grammot nyom - nagyjából annyit, mint egy zsemle -, és mivel vízálló, a legizzadtabb tenyér próbáját is kiállja. A tervezői szerint ugyanis egy stresszlabdának ugyanolyan fontos szerepe van a kezünk erejének fejlesztésében, mint frusztrációink levezetésében.

Fotó: Squegg.com
Fotó: Squegg.com

Mert bár sokan nem foglalkoznak vele, a könyök, a csukló és az ujjak állandó edzése nemcsak sziklamászóknak és teniszezők számára lenne fontos. És teljesen mindegy, hogy kezünket cipekedéshez, palacsintasütéshez vagy egész nap a klaviatúrán pötyögéshez használjuk. A hosszú ideig, statikusan végzett ismétlődő mozgások előbb-utóbb sérülésekhez, a szorítóerő csökkenéséhez, végső soron krónikus betegséghez vezetnek – az ennek következményeként kialakuló, izületi gyulladással küzdő arthritises betegeknek pl. ezért is ajánlják a szivacs- vagy gumilabdák rendszeres nyomkodását.

De nemcsak rehabilitációra, sokszor a tartós szorongás csillapítására vagy figyelemelterelésre is a stresszlabdázást tanácsolják – különösen a dohányzásról leszokás időszakában, vagy az olyan kényszeres mozgások csillapítására, mint amikor valaki, az elmélyülést igénylő feladatok végzése közben, minden, a keze ügyébe kerülő papírcetlit összegyűr.

Fotó: Squegg.com
Fotó: Squegg.com

Nagyjából ezekre így együtt igyekezett megoldást találni egy kalifornia startup a Squegg névre keresztelt szerkentyűjével, amelyen az ergonomikus kialakítást az ujjak helyét jelző mélyedéssel biztosították, a stresszes pillanatokat pedig egy alkalmazással igyekeztek semlegesíteni. A mellé fejlesztett, iOS- és android-platformra írt applikáció ugyanis mindennapos gyakorlásra ösztönzi a felhasználóját, ezzel rendszeres elfoglaltságot, és a nehezebb pillanatokban, hasznos feladatot csempészve a mindennapjaiba. 

Száz kilogrammos súlynak megfelelő nyomóerőig mér, a napi edzéstervet a jobb és bal kézre is külön, egy előzetes állapotfelmérést követően adja meg. Ezt követően az alkalmazás a korábban mért adatok alapján számolja ki, hogy mikor, mekkora erővel kellene tudni szorítani az eszközt - ezt a ténylegesen kifejtett erőt egy skálán tudjuk ellenőrizni -, majd leszámolja, hogy teljesítettük-e az aznapra előírt adagot a fejlődésünkhöz. 

Fotó: Squegg.com
Fotó: Squegg.com

A mobillal Bluetooth-szon keresztül kommunikáló Squegg az egyik végében kapott egy USB-kimenetet, amelyen keresztül a hozzá tartozó, nyolcvan órás működéssel kalkulált akkumulátort is tölteni lehet. Az alkar erősítésére, az ujjak finommozgásának javítására, és az idegszálak kisimítására tervezett szerkezetet a korall és mentazöld színeiben, 35 dollárért lehet előrendelni.

A sorozatot a Telenor támogatja.

 

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

15 küldőpiac 15 percben. A Pont Itt és a Turizmus Online szakmai rendezvénye Dátum: január 31.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók